Szólt a csengő a magyar gimnáziumokban

Szólt a csengő a magyar gimnáziumokban

Fotó: Boda L. Gergely

Hétvégén zajlottak a magyar tannyelvű gimnáziumokban és a magyar tagozatokon a ballagási ünnepségek, melyek keretében közel nyolcezer diák vett búcsút az alma matertől. Marosvásárhelyen a három magyar középiskola – a Bolyai Farkas Gimnázium, a Református Kollégium és a Római Katolikus Teológiai Gimnázium – közösen ünnepelt pénteken, június 3-án. 

Hírösszefoglaló

2016. június 05., 20:342016. június 05., 20:34

A 293 végzős zuhogó esőben vonult ki az utolsó csengőszóra a feldíszített tantermekből. Az 59 éve Bolyai Farkas nevét viselő gimnázium igazgatója, Bálint István elmondta, a Bolyai immár ötödik éve bizonyult a legjobbnak a romániai magyar középiskolák közül. „Most mindenki a fiatalokra figyel, akik az elmúlt évek alatt lázadó tinédzserekből felnőttekké váltak. A csínytevések, szerelmek, barátságok mindig idekötnek majd titeket, mert az emlékeket nem töri meg a búcsúzás” – fogalmazott a Református Kollégium igazgatója, Benedek Zsolt. 

A ballagók nevében Jakab István elmondta, középiskolás éveik alatt találkoztak jóval és roszszal, csínytevéssel és tudománynyal, egészséges és befogadó közösséggé váltak. Székelyudvarhelyen immár hagyományosan istentisztelettel kezdődött pénteken a Backamadarasi Kis Gergely Református Kollégium végzőseinek ballagása. „Nem szabad egy helyben megállni, nem lehet leragadni, tovább kell menni, hiszen ti vagytok a föld sói” – fogalmazott prédikációjában Tímár Erika alsósófalvi református lelkipásztor.

Utoljára szólalt meg a csengő a Bocskai István Elméleti Gimnázium végzősei számára is pénteken. Az időjárás miatt az ünnepi köszöntőkre a művelődési házban került sor. Fülöp László igazgató a magyar népmesék hőseként köszöntötte a végzősöket, akik vállukra vették a tarisznyát. Ebbe a tanárok előkészítették az útravalót, de mindenki a saját tehetsége, szorgalma és belátása szerint csomagolt bele. „Nem a naplóba beírt jegyek határozzák meg, hogy milyen emberek vagytok, hanem a szívetek” – szólt a végzős diákokhoz az intézmény vezetője.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. április 19., péntek

Minden általános iskolás új kerékpárt kap az erdélyi nagyváros melletti faluban

Egy erdélyi polgármesteri hivatal 450 új kerékpár beszerzésére írt ki pályázatot 649 999 lej értékben, hogy a község valamennyi általános iskolását új biciklivel ajándékozza meg az egészséges életmód támogatása érdekében.

Minden általános iskolás új kerékpárt kap az erdélyi nagyváros melletti faluban
2024. április 19., péntek

Dan Tanasă polgármesternek állna erdélyi egyetemi városában

Új polgármesterjelöltje van Brassóban a Románok Egyesüléséért Szövetségnek (AUR) Dan Tanasă parlamenti képviselő személyében.

Dan Tanasă polgármesternek állna erdélyi egyetemi városában
2024. április 19., péntek

Jelképes térfoglalás: átadták a magyarság számára visszaszerzett felújított Központi Szállót Kolozsváron

Egyházi és világi főméltóságok részvételével avatták fel pénteken Kolozsvár egyik ikonikus épületét, a magyar állam támogatásával megvásárolt, felújított egykori Központi Szállót, amelyet a Sapientia Tudományegyetem és az Erdélyi Hagyományok Háza használ.

Jelképes térfoglalás: átadták a magyarság számára visszaszerzett felújított Központi Szállót Kolozsváron
2024. április 19., péntek

Megérkeztek Erdélybe a Norvégiából beszerzett első F-16-os harci repülők

Megérkezett a Kolozs megyei Aranyosgyéresre az első három, Norvégiától beszerzett F-16-os harci repülő – közölte pénteken a román védelmi minisztérium (MAPN).

Megérkeztek Erdélybe a Norvégiából beszerzett első F-16-os harci repülők
2024. április 19., péntek

Szili Katalin Nagykárolyban: „minden magyar számít, mindenki számíthat ránk, és mi is számítunk mindenkire”

Minden magyar számít, mindenki számíthat ránk, és mi is számítunk mindenkire – mondta Szili Katalin miniszterelnöki főtanácsadó a Vállalkozók Országos Szövetsége (VOSZ) által kezdeményezett Partiumi Fórum pénteki eseményén Nagykárolyban.

Szili Katalin Nagykárolyban: „minden magyar számít, mindenki számíthat ránk, és mi is számítunk mindenkire”
2024. április 19., péntek

Magyarokat és románokat is szolgáló fejlesztéseket, újabb elnöki mandátumot céloz Maros megye élén Péter Ferenc

Mintegy 25 ezer támogató aláírás kíséretében iktatta jelöltségét pénteken egy újabb elnöki mandátumra a Maros megyei önkormányzat élén Péter Ferenc, az RMDSZ politikusa, aki nyolc éve vezeti a testületet – tudatta az RMDSZ Maros megyei sajtóirodája.

Magyarokat és románokat is szolgáló fejlesztéseket, újabb elnöki mandátumot céloz Maros megye élén Péter Ferenc
2024. április 19., péntek

Semjén Zsolt Kaplonyban: a Magyarok kenyere program az egység szimbóluma

A Magyarok kenyere – 15 millió búzaszem program idei nyitórendezvényét, a Kárpát-medencei búzaszentelést Erdélyből, Partiumból, Felvidékről, Délvidékről és Kárpátaljáról érkezett gazdák jelenlétében tartották meg a Szatmár megyei Kaplonyban.

Semjén Zsolt Kaplonyban: a Magyarok kenyere program az egység szimbóluma
2024. április 19., péntek

Egyelőre marad a hűvös időjárás, országszerte sok esőzés várható

Országszerte sok esőzés várható a jövő héten, április 22. és 29. között az évnek ehhez az időszakához mértnél hűvösebbre kell számítani – közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat az időjárásra vonatkozó, május 20-ig terjedő előrejelzésében.

Egyelőre marad a hűvös időjárás, országszerte sok esőzés várható
2024. április 19., péntek

Továbbra sincs román összefogás Marosvásárhelyen az újrázni készülő Soós Zoltán ellen

Horaţiu Suciu személyében külön polgármesterjelöltet támogat a PNL Marosvásárhelyen, miután a PSD nem csatlakozott a közös jelöltállítás tervéhez – jelentette be csütörtök este Ciprian Dobre, a PNL Maros megyei szervezetének elnöke.

Továbbra sincs román összefogás Marosvásárhelyen az újrázni készülő Soós Zoltán ellen
2024. április 19., péntek

Nem találták meg a Máramaros megyei hegyekben keresett két ukrán állampolgárt

További információkig felfüggesztették annak a két ukrán állampolgárnak a keresését, akik harmadik társukkal érkeztek Romániába, és csütörtök reggel kérték a Máramaros megyei hegyimentő szolgálat segítségét.

Nem találták meg a Máramaros megyei hegyekben keresett két ukrán állampolgárt