Reklámzászlónak nyilvánította a bíróság a Partium lobogóját

Reklámzászlónak nyilvánította a bíróság a Partium lobogóját

Reklámzászlónak tekintette a nagyváradi bíróság alapfokon kimondott ítéletében a Tőkés László európai parlamenti képviselő irodája erkélyére kitűzött Partium-zászlót – közölte Facebook-oldalán Tőkés László sajtóirodája.

Krónika

2016. május 03., 11:572016. május 03., 11:57

2016. május 03., 12:332016. május 03., 12:33

Április 27-én született és az ítélőszék honlapján megjelent döntés értelmében a nagyváradi bíróság elutasította a felperes panaszát abban a perben, amit az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke indított annak érdekében, hogy tegyék semmissé az önkormányzatnak alárendelt helyi rendőrség szabálysértési jegyzőkönyvét és az abban foglalt szankciót.

Tőkés László tavaly december 11-én tűzte ki nagyváradi parlamenti irodája homlokzatára a partiumi zászlót. A bihari megyeszékhely önkormányzatának alárendelt helyi rendőrség – reklámzászlónak tekintve a jelképet – öt nappal később figyelmeztetésben részesítette, és a lobogó eltávolítására szólította fel a képviselőt. Az Ilie Bolojan polgármester által is aláírt rendőrségi jegyzőkönyv szerint amennyiben a politikus nem véteti le reklámzászlónak minősülő, szabályellenesen kitűzött lobogót, súlyos pénzbüntetésnek néz elébe.

Ezt a jegyzőkönyvet támadta meg a bíróságon a képviselő, és ebben a perben született április 27-én a számára kedvezőtlen ítélet. A sajtóiroda a közösségi portálon közölte, Kincses Előd, az EP-képviselő ügyvédje várhatóan fellebbezést nyújt majd be a megyei törvényszékhez, miután kézhez kapja az alapfokú ítélet hivatalos írásbeli indoklását. Tőkés sajtóirodája szerint a partiumi zászló perében a nagyváradi bíróság nem törődött a Maros megyei törvényszék és az Európai Emberjogi Bíróság joggyakorlatával, amely szerint a székely zászló nem kereskedelmi célzatú reklámzászló.

A régió zászlaját és címerét a Partiumi Autonómiatanács 2015. május 16-i küldöttgyűlésén fogadták el. Mind a zászló, mind a címer fehér mezőben piros kettős keresztet és négy piros vízszintes csíkot tartalmaz.

Mint ismeretes, idén februárban jogerősen pert vesztett a székely zászlót reklámzászlónak tekintő, és emiatt az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanácsra (EMNT) tetemes pénzbírságot kirovó marosvásárhelyi helyi rendőrség. A Maros megyei törvényszék ugyanis kimondta, hogy a székely zászló nem tekinthető reklámzászlónak, kitűzése nem ütközik a reklámtörvénybe, így az EMNT megrovásban sem részesíthető a székely zászló kitűzése miatt. Ehhez képest korábban a Bihar megyei törvényszék ugyancsak jogerős ítéletben minősítette reklámnak a Tőkés László irodájára kitűzött székely zászlót, és törvényesnek tartotta az EP-képviselő megrovását.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. április 07., vasárnap

Életét vesztette egy 15 éves brassói lány, miután kizuhant a nyolcadik emeletről

Egy 15 éves lány meghalt vasárnap, miután lezuhant egy brassói panelház nyolcadik emeletéről. Az eset hajnali 2 órakor történt, és a helyszínre küldött orvosi csapatok már csak a halál beálltát tudták megállapítani.

Életét vesztette egy 15 éves brassói lány, miután kizuhant a nyolcadik emeletről
2024. április 07., vasárnap

Halott csecsemőt találtak Szatmár megyében

Egy újszülöttet találtak holtan vasárnap a Szatmár megyei Turc település közeli területen, a rendőrök azonosították, és kórházba vitték az édesanyját – közölte vasárnap este a Szatmár megyei rendőrség.

Halott csecsemőt találtak Szatmár megyében
Halott csecsemőt találtak Szatmár megyében
2024. április 07., vasárnap

Halott csecsemőt találtak Szatmár megyében

2024. április 07., vasárnap

Erdélyben élni tényleg jó? Rangsorolták a legkedveltebb lakónegyedeket

Erdélyi városok, illetve lakónegyedek vezetnek egy ingatlanközvetítő portál rangsoraiban, melyek a legélhetőbb romániai helyszíneket vonultatják fel a lakhatási körülmények szempontjából.

Erdélyben élni tényleg jó? Rangsorolták a legkedveltebb lakónegyedeket
2024. április 07., vasárnap

Újabb „csapás” a Gabriel Resourcesra: einstandolta az adóhatóság a cég részvényeit

Újabb „csapás” érte a Gabriel Resources-t, miután a verespataki aranybánya-projektben érdekelt kanadai cég kanadai cég elvesztette a román állam ellen a kitermelés leállítása miatt indított pert: az Országos Adóhatóság zárolta a részvényeit.

Újabb „csapás” a Gabriel Resourcesra: einstandolta az adóhatóság a cég részvényeit
2024. április 07., vasárnap

Csak pisztolylövésekkel, autós üldözés után tudtak megállítani a rendőrök egy moldovai embercsempészt

Pisztolylövésekkel, közel húsz kilométeres autós üldözés után állítottak meg a dél-erdélyi sztráda autópályarendőrei egy moldovai embercsempészt szombaton este.

Csak pisztolylövésekkel, autós üldözés után tudtak megállítani a rendőrök egy moldovai embercsempészt
2024. április 06., szombat

Már csaknem harmincszor riasztották medve miatt a csendőröket Hargita megyében

Az év eleje óta 28-szor kérték a csendőrség segítségét medvék eltávolításához Hargita megyei településekről – közölte pénteken a Hargita Megyei Csendőr-felügyelőség sajtóirodája.

Már csaknem harmincszor riasztották medve miatt a csendőröket Hargita megyében
2024. április 06., szombat

Nagy Elek a neveltetése eredményének tekinti a gyalui várkastély kulturális létesítménnyé alakítását

Kulturális rendeltetést kap a frissen felújított gyalui várkastély, Erdély egyik legnagyobb magán rezidenciája. Nagy Elek kolozsvári származású üzletember a Krónikának adott interjúban neveltetése eredményének nevezte a gyalui fejleményeket.

Nagy Elek a neveltetése eredményének tekinti a gyalui várkastély kulturális létesítménnyé alakítását
2024. április 05., péntek

Optikai csalódást előidéző térkövezéssel tisztelegnek Bolyai János munkássága előtt Kolozsváron

Optikai csalódást előidéző térkövezéssel tisztelegnek a városban született Bolyai János matematikus munkássága előtt Kolozsváron, a belvárosi Bolyai utcában, ahol a világhírű tudós szülőháza is található.

Optikai csalódást előidéző térkövezéssel tisztelegnek Bolyai János munkássága előtt Kolozsváron
2024. április 05., péntek

Ingyen kaphatja meg az aradi önkormányzat a várat, amelybe kulturális központot tervez

Elfogadta a kormány a védelmi minisztérium beadványát, melyben kéri, hogy az aradi régi gáji laktanya a város közvagyonából kerüljön át állami tulajdonba.

Ingyen kaphatja meg az aradi önkormányzat a várat, amelybe kulturális központot tervez
2024. április 05., péntek

Nagyrészt a magyar és szász épített örökséggel kérkedik a „több ezer éves történelemmel rendelkező” Románia

Nyolcmillió eurót költenek a Hívogató Románia nevű turisztikai és műemlékvédő megaprojekt 12 útvonalának népszerűsítésére. Az erdélyi magyar kezdeményezésre született programot a „több ezer éves történelemmel rendelkező” Románia vívmányaként tálalják.

Nagyrészt a magyar és szász épített örökséggel kérkedik a „több ezer éves történelemmel rendelkező” Románia