Fotó: Gecse Noémi
A kommunista diktatúra áldozataira emlékeztek csütörtökön Csíkszeredában, a volt politikai foglyok tiszteletére állított emlékműnél, amelyre több év munkájának eredményeként a csíki mártírok, ellenállók és börtönviseltek nevei is felkerültek.
2017. március 10., 10:232017. március 10., 10:23
Kelemen Csongor, a Volt Politikai Foglyok Hargita Megyei Szövetségének képviselője felszólalásában úgy fogalmazott: régi álmuk teljesült azáltal, hogy sikerült nyilvánosságra hozni elítélt, meghurcolt és kivégzett csíki bajtársaik nevét.
„Óriási munkába és időbe került, hogy feltárjuk a levéltárakat, és az adathalmazok között megkeressük azokat, akiknek nevei most ezeken a táblákon szerepelnek. Nagy nap ez számunkra, hiszen ma országszerte megemlékeznek a kommunizmus áldozatairól, különösen a mi vidékünkről, ahol merem állítani, hogy nincs olyan család, amelyben ne lenne olyan személy, akire emlékezni kell” – hangsúlyozta Kelemen. Beszédét követően leleplezték a 2010-ben felállított emlékmű talapzatán elhelyezett kőlapokat, amelyekre rákerült a kommunista rezsim helyi áldozatainak a neve.
Az ünnepségen Ráduly Róbert, Csíkszereda polgármestere is felszólalt. „Mától többet tudunk, és ezáltal többek vagyunk, hiszen az itt felírt személyek által viselt kereszt mindannyiunk keresztje. Kötelességünk tenni azért, hogy az ő mártíromságuk ne legyen hiábavaló” – fogalmazott Ráduly. Az ünnepség végén Darvas Kozma József római katolikus esperes és Solymosi Alpár unitárius lelkész megáldották a 227 névvel kibővített emlékművet, amelyen egyébként a nevek mellett az áldozatok lakhelye és bebörtönzésük időszaka vagy haláluk időpontja is szerepel. Az ünnepségen továbbá elhangzott, a titkosítások miatt megtörténhet, hogy többen lemaradtak a listáról, de van lehetőség póttábla kihelyezésére.
Nyolc jelölt száll versenybe Marosvásárhely polgármesteri tisztségéért, öten közülük függetlenként indulnak a június 9-i helyhatósági választásokon – derül ki a jelöléseket véglegesítő jegyzőkönyvből.
Továbbra is elátkozottnak tűnik az észak-erdélyi autópálya: még azokon a szakaszokon sem igazán halad a munka, amelyeken – egyes esetekben már sokadszor – győztest hirdettek a kivitelezésre kiírt pályázaton.
Nóvumnak számító kutatási eredményeket ismertetett keddi kolozsvári sajtótájékoztatóján a Bálványos Intézet, hiszen eddig nem vizsgálták kampányidőszakban a részvételi hajlandóságot és a politikai preferenciákat az erdélyi magyarok körében.
Elsőfokú (sárga jelzésű) árvízvédelmi készültséget rendelt el kedden az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) 12 megye folyóvizeire.
Sárga szintű viharriasztást adott ki keddre huszonnégy megyére és Bukarestre az Országos Meteorológiai Igazgatóság.
Tizenhat ázsiai vendégmunkást toloncoltak ki a román idegenrendészeti szervek az ország területéről, miután megpróbáltak illegálisan Magyarországra jutni – közölte kedden a bukaresti belügyminisztérium.
Közel húsz éve foglalkozik ízkészítéssel Czupor Nárcisz Ildikó, aki az édesanyjától átvett vállalkozást fiával közösen működteti, torockószentgyörgyi üzemükben pedig a hagyományokat az új, cukor- és tartósítószermentes igényekkel ötvözik.
Jelentős felújítást követően hivatalosan is átadta marosvásárhelyi Plaza M bevásárlóközpontját az Indotek Group ingatlanbefektető vállalat. A 16 millió euróból korszerűsített üzletközpont új márkákkal és megújult közösségi térrel várja a látogatókat.
Az eredetileg bejelentett időponthoz képest kissé megkésve, de hétfő este végre meghirdette a jegyértékesítést a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtérről induló járataira a Fly Lili légitársaság.
A 2020. óta Szilágy, Maros és főként Szatmár megyében megszervezett eddigi hét, Picnic in the Vineyard nevet viselő borpiknik idei első kiadására Avasújvárosban kerül sor május 11-én 11 órától.
szóljon hozzá!