Elsősorban nem a jóval kedvezőbb anyagi feltételek vonzzák külföldre a hazai orvosokat és asszisztenseket – derült ki a munkatársunk által megkérdezett, évek óta külföldön élő és dolgozó fiatal szakemberek beszámolójából. A Vásárhelyi Hírlapnak nyilatkozó egészségügyi alkalmazottak rámutattak: a nyugati országokban a rendszer jóval olajozottabban és átláthatóbban működik, mint Romániában, felmérhetetlenül kevesebb stresszel kell szembenézniük, munkájukat pedig valóban megbecsülik. A szakemberek emiatt nem tervezik, hogy hazaköltöznek akkor sem, ha anyagilag itthon is minden adott lenne.

„A romániai káosz zavart el”

Csegedi-Gherman Brigitta 2013-ban költözött ki Németországba, miután elvégezte a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemet (MOGYE). Akkor a Rajna-vidéki Pfalzban, egy kis kórházban, belgyógyászaton kezdett dolgozni, de az ottani rendszerbe már 2010-ben betekintést nyert, amikor három hónapon keresztül gyakorlatozott egy egyetemi kórházban Hannoverben.

„Mivel már akkor elégedetlen voltam a romániai élettel, zavart a városok zsúfoltsága, a biciklisávok hiánya, a korrupció, nem is beszélve a hálapénzrendszerről, könnyű volt eldönteni, hogy Németországban szeretnék dolgozni. Jelenleg Speyer városában dolgozom egy kisebb kórház sebészeti osztályán\" – fejtette ki a fiatal marosvásárhelyi doktornő. Rámutatott: Romániában minden anyagi lehetőségük megvolt, ami a jó élethez elegendő, mégsem voltak boldogok. „Hangsúlyozom: nem a nagyobb fizetés vonzott, inkább a romániai zűrzavar, káosz zavart el onnan\" – tette hozzá Brigitta. A szakember arról is beszámolt, hogy a romániai orvosokat nagyra becsülik Németországban, jó a felkészültségük, bár a kezdő orvosoknak nincs elég klinikai tapasztalatuk, ez kezdetben nehézséget okozhat.

A doktornő fontosnak tartja, hogy Németországban nem ismerik a hálapénzt, azaz nem abban a formában, ahogyan Romániában. „Ha valaki köszönetet akar mondani, csokoládét hoz. Ugyanakkor minden osztálynak van kávéperselye, ebbe tehet a páciens 10–20 eurót, ha így akarja kifejezni háláját, vagy a nővérnek adja, aki nem vágja zsebre, hanem tényleg beteszi a perselybe. Év végén pedig szerveznek egy vacsorát az asszisztenseknek és az orvosoknak\" – magyarázta. Brigitta azt is elmondta: ha valaki több odafigyelést szeretne, nem az orvost fizeti meg, hanem az egészségügyi pénztárnál vált magánbiztosítást. „Ezeket a pácienseket az osztályvezetők vizitelik, operálják, esetleg finomabb ételt kapnak a kórházban, egyedül vannak egy kórteremben. Van olyan kórház, ahol a magánbiztosítással rendelkező betegeket külön osztályon kezelik\" – részletezte az orvos.

„Érezhetően nagyobbak az elvárások\"

Mivel Németországban nincs rezidensvizsga, interjú alapján találnak állást az orvosok, ezért sokkal könnyebb szakot is váltani. Míg Romániában a rezidenseket az egyetemi kórházak képezik ki, majd szakorvosként dolgoznak kisebb kórházakban, Németországban akármelyik kórház kiképezheti őket. Vincze-Nagy András Nagyváradon végezte el az orvosi egyetemet, 2009 óta a németországi Plau am See városának egyik rehabilitációs központjában dolgozik neurológusként. Őt a jobb fizetés és a magasabb életszínvonal mellett a kalandvágy, illetve az itthoni egészségügyi rendszerben való csalódottsága is motiválta.

„Érezhetően nagyobbak az elvárások, ami abból is adódik, hogy a német végzősök komolyabb gyakorlati tudással rendelkeznek, mivel az utolsó években szinte kizárólag kórházakban gyakorlatoznak, de a nyelvtudás hiánya is hátrányt jelentett\" – magyarázta. A neurológus hangsúlyozta: Németországban egyáltalán nem létezik hálapénz, néha előfordul, hogy egy–egy páciens egy csokor virágot vagy egy doboz csokit visz, de ezt tényleg csak őszinte hálából vagy elismerésből teszi.

Solymosi Attila 2007-ben költözött ki Magyarországra, közvetlenül azután, hogy elvégezte a MOGYE-t. A rezidensképzést a budapesti Semmelweis-egyetemen végezte el, jelenleg a tatabányai Szent Borbála Kórház sebészeti osztályán dolgozik szakorvosként. „Elsődleges motivációm a pénz volt, de hamar rájöttem, hogy a körülmények is sokkal jobbak, és óriási tapasztalatra tettem szert viszonylag rövid idő alatt. Amit sikerült elérnem itt hat év alatt, az Romániában valószínűleg húsz év alatt sikerült volna\" – véli a fiatal orvos.

A hálapénz viszont Magyarországon nem ismeretlen fogalom, Solymosi Attila szerint ugyanakkor inkább életkorhoz vagy generációhoz kötődik. „A fiatalabb generáció, 35 éves korig szinte teljesen hálapénzellenes, ők egy más korszakban nőttek fel. A negyvenévesnél idősebbek körében azonban a jelenség elfogadott, gyakorlatilag ez tartja fenn az egész egészségügyet – a nagyméretű orvos- és személyzethiány miatt. Akkora korrupció viszont nincs, mint Romániában, itt a hálapénzt többnyire utólag adják. Az előre elkért pénz már megvesztegetésnek és zsarolásnak számít\" – magyarázta a neurológus. Solymosi Attila tapasztalatai szerint ugyanakkor ugyanolyan ellátásban részesül a hálapénzt adó, és az azt megtagadó beteg.

Az Egyesült Államokban a preventív kezelésre helyezik a hangsúlyt

Harmath Orsolya magánéleti okok miatt választotta az Amerikai Egyesült Államokat, ugyanis férje már előtte kiköltözött. Ezért, miután Orsolya elvégezte a MOGYE bábaképző szakát, ő is New Yorkban keresett állást magának. Jelenleg egy járóbeteg-rendelőben dolgozik orvosi asszisztensként. A tengeren túl lényeges különbség van a betegek kezelésében, a diagnózis felállításában, a háziorvosok és szakorvosok kompetenciájában is, ugyanis a preventív kezelésre és a betegek felvilágosítására fektetik a hangsúlyt – magyarázta.

„Az egész kórtörténetet ismertetik az orvossal, mielőtt kapcsolatba kerül a beteggel, így már fogalma van arról, hogy a páciens miért keresi fel, mi a panasza. Így egyszerűbb az elemzés, pontosabb diagnózist állíthatnak fel, a kezelés célszerűbb. Nem küldenek állandóan különböző szakemberekhez, ha mégis, már előre vérképet készítenek, azaz megindokolják, hogy az eset miért mutat túl a háziorvos hatáskörén\" – fejtette ki Orsolya. Hozzátette: a hálapénz fogalma nem létezik, a páciens legfeljebb egy doboz csokoládéval mond köszönetet. Orsolya ugyanakkor biztos benne, hogy férjével egyszer hazatérnek Marosvásárhelyre.