Krónika Online
2016. december 8., csütörtök; Ma Mária napja van
Rss Facebook oldal Twitter oldal

Magyar–román tárgyalások: Hrebenciucék állnak a közvetítés mögött

Szucher Ervin | 2014.10.28. [17:33] | Utolsó módosítás: 2014.10.28. [19:20]

FRISSÍTVE – A befolyással üzérkedés gyanújával kedden vizsgálati fogságba helyezett Viorel Hrebenciuc szociáldemokrata politikus és fia áll az erdélyi magyarság és a román hatalom képviselői között közvetíteni próbáló, amerikainak mondott szervezet hátterében. Kiderült, az Asociaţia Friends of The Project on Ethnic Relations (FPER) egyesületet idén májusban a képviselőház nemrég lemondott alelnöke fiához közel álló, pénzmosással gyanúsított ügyvédek kezdeményezésére jegyezték be egy bukaresti bíróságon. Az RMDSZ politikusai ennek az egyesületnek az égisze alatt kétszer is tárgyaltak idén a román politikum képviselőivel.

hrebe_csalad_bViorel és Andrei Hrebenciuc

Öt hónappal ezelőtt, Bukarestben alapították azt – az RMDSZ által amerikaianak nevezett – civil szervezetet, amely a 21 évvel ezelőtti neptuni egyeztetéshez hasonlóan igyekszik közvetíteni az erdélyi magyarok és a bukaresti hatalom képviselői között.

Az új egyesületnek azonban csak annyi köze van a kilencvenes évek első felében Romániában is megtelepedett Project on Ethnic Relations (PER) nevű amerikai szervezethez, hogy Allen H. Kassof egykori PER-igazgató kezdeményezésére született.

Viszont az Asociaţia Friends of The Project on Ethnic Relations (Etnikumközi Kapcsolatok Barátainak Egyesülete, FPER) elnevezésű szervezetet nem az Egyesült Államokban, hanem a Bukaresti 2. Kerületi Bíróságon jegyezték be idén május 21-én. A szervezet címe a fővárosi Dacia sugárút 141. szám alatt van, az emeletes magánház homlokzatára viszont még nem került fel semmiféle cégtábla, és a lakók névsora között sem szerepel.

izsak

Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) elnöke úgy tudja, a 2014/10438/300-as számon iktatott bejegyzési kérést Viorel Hrebenciuc nyújtotta be, aki a Szociáldemokrata Párt (PSD) vezető politikusaként több ízben is részt vett az RMDSZ képviselőivel folytatott tárgyalásokon.

„Jó lenne, ha végre a közvélemény is megtudná: ennek a PER-nek semmi köze ahhoz a PER-hez! – szögezte le kedden kérdésünkre Izsák Balázs. – Ez nem amerikai, hanem román szervezet, amely csak azt a látszatot próbálja kelteni, hogy az Egyesült Államok próbál közvetíteni a két fél között". Kérdésünkre, hogy kinek állhat érdekében a közvélemény megtévesztése, az SZNT elnöke nem kívánt találgatásokba bocsátkozni.

Különben a PER romániai irodáját 2010 elején zárták be. Koreck Mária volt programigazgató, az RMDSZ marosvásárhelyi alelnöke ekkor már nem állt a PER alkalmazásában, de az amerikai szervezet utolsó romániai vezetőjeként rá hárult a „villanyoltás" feladata. „Még egy ideig működött a balkáni államokban, utána ott is és az Egyesült Államokban is bezárt" – mondta el lapunknak az egykori romániai programigazgató.

Az új szervezetről Koreck Mária jóformán semmit nem tud. „Engem senki nem keresett meg, nem kérdezett, nem mondott, nem egyeztetett. Azt se tudom, hogy civil szervezetről vagy csupán egy informális csoportról van szó. Az újságból értesültem a létéről meg arról, hogy magyar–román kérdésben próbál közvetíteni" – válaszolta kérdésünkre Koreck.

A pontosítás kedvéért a volt programigazgató hozzátette, hogy Viorel Hrebenciuc az egykori PER-ben semmiféle tisztséget nem töltött be. A néhány évvel ezelőtt megszűnt szervezet tanácsadói testületében két hazai politikus, Nicolae Gheorghe roma képviselő és Adrian Severin volt külügyminiszter kapott helyet.

Ugyanakkor a Civil Felelősség 2014 társadalmi csoport kedden közleményben hívta fel a figyelmet, miszerint az FPER alapítói ellen bűnvádi eljárást folytat a korrupcióellenes ügyészség.

A többek között a rétyi fűrészüzem létrehozása ellen is fellépő szervezet felhívja a figyelmet, hogy a romániai civil szervezetek jegyzéke alapján a FPER-t Nicolae Mergeani, Victor Adrian Prodan ügyvédek és Constantin Beiu alapította, akik ellen Carmen Elisabeta Drăgoi cenzorhoz hasonlóan nemrég pénzmosás gyanújával indult eljárás Viorel Hrebenciuc és fia, Andrei Hrebenciuc korrupciógyanús ügyében.

Hrebenciucékat a több százmillió euró értékű erdőterületek illegális visszaszolgáltatása kapcsán gyanúsítják befolyással üzérkedéssel, szervezett bűnözői csoport létrehozásával és pénzmosással.

Mint arról beszámoltunk, Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester és Tamás Sándor Kovászna megyei tanácselnök hétfői sajtótájékoztatójukon ismertették, hogy az RMDSZ elnökének felhatalmazásával vettek részt az FPER által kezdeményezett előkészítő megbeszélésen, majd két kétnapos beszélgetésen, amelyeket Brassópojánán tartottak.

Tamás Sándor közölte, a tárgyalásokon a székelyföldi vezetők mellett román parlamenti pártok képviselői, amerikai civil szervezetek, valamint az Amerikai Egyesült Államok bukaresti nagykövetségének képviselői vettek részt, a meghívottakat pedig az amerikaiak választották ki.

Komment




Hozzászólás száma:
Név:
Biztonsági kód
Elfogadom a mércét
10.
arkangyal
2014.10.29., szerda [22:55]
Azért ez a Broki elvtárs nagyon tulipántosan maszatol! Mégis honnan kellett volna tudnia Izsáknak, Torónak meg a mindenből kihagyott RMDSZ-nek, hogy ezek kivel tárgyalgatnak titokban Pojánán, Brassóban vagy bárhol? Csak nem az SZNT meg az EMNP felügyeli Verestóy szenátor helyett húsz éve a román titkosszolgálatokat? Nyilván azért akar Izsák, Toró, Szilágyi, Tőkés meg akárki ott lenni minden magyar-román tárgyaláson, hogy láthassak: kivel és főleg miről tárgyalunk, ha tárgyalunk. Kelemen és Markó ezt nem akarja, mert ők tudták, hogy kikkel tárgyalnak, sőt azt is, hogy ezek nem komoly partnerek, de fő a tárgyalás, mondják ők! Kampánylózungként. Izsák azt mondja: ez mutyizás, nem tárgyalás. Miért hiba az, Broki elvtárs, ha későn is, de megvilágosodott?
9.
Laplace
2014.10.29., szerda [16:59]
Igazad van, evidencia. A lemondás az egyetlen lépés ami szóba jöhet.
8.
Broki
2014.10.29., szerda [16:50]
Izsák mondja október közepén a Kossuth Rádióban a PER vagy FPER tárgyalásokra célozva:
""minden olyan szervezetnek képviseltetnie kell magát, amely a székelyek nagy menetelésén részt vett és a magyar kormány képviselőinek is helyet kell biztosítani a tárgyalásokon"".
Ugyanez az Izsák fentebb jön a leleplezéssel. Bohócok akarnak nekünk autonómiát?
7.
Broki
2014.10.29., szerda [15:24]
Igen, igazat adok, feltéve ha nem rúgom orrba a disznót vagy ki nem menekülök az ólból:-)
De nézzük a másik oldalról is: egy héttel ezelőtt Tőkés, Izsák, Szilágyi, Toró és még mások azt követelték, legyen minden erdélyi szervezet ott, amikor (ugye februárban?) tárgyalnak ezzel az új PERrel vagy FPER-rel. Éles nyilatkozatokat, méltatlankodásokat olvashattunk,hogy őket kihagyják,ez az ügy kisajátítása,az Rmdsz monopóliuma, stb. Benne van az újságban,ott van az interneten, a tévés adattárokban. Na most egy-két hét teltével ennek a helyet követelő társaságnak egyik másik tagja jön ezzel a leleplezéssel. Hát ha Izsákék egy-két héttel ezelőtt helyet követeltek a következő tárrgyaláson, ők sem ismerték a hátteret. Na ugyanígy Tamásék sem. Az a baj,hogy itt nem az objektivitás a lényeg, hanem a magyar-magyar iszapbirkózás, ennek a felfelé törekvő klikkpártnak az érdekei. Azért van botrány. Ej, mit nem adtam volna, hogy legyen meg a februári újabb tárgyalás, legyen ott Izsák,Toró, Tőkés,Szilágyi s lám, utána mit nyilatkoznak, ha kiderül, hogy ki áll mögötte.
6.
röfi
2014.10.29., szerda [13:25]
lehet..de ha korpa közé keveredsz...megesznek a disznók.
5.
Broki
2014.10.29., szerda [09:42]
Azért Szucher Ervint megkérdezném, amikor sajtópere volt - mert volt akkor biztosan tudja-e, hogy az üggyel foglalkozó ügyvédek,bírák mivel foglalkoztak szabad idejükben? Vagy bármely hivatalnok, szolgáltató vagy akár a villanyszerelő? Ha valami ügyben valakihez fordulunk, nem biztos, hogy olyan ügyben is érintettek vagyunkl, amivel még az illető foglalkozik. Nem?
4.
Broki
2014.10.29., szerda [09:28]
Látom, megint van egy jó napja.Ami pedig a népet illeti,talán kicsivel jobb idiótának lenni, mint rinyálónak.
3.
Roki
2014.10.29., szerda [06:46]
Szóval az RMDSZ a szekusokkal tárgyal a jövőről. Ezt ők román-magyar tárgyalásnak nevezik, amerikai közvetítéssel.
És egy ilyen pártot van aki megszavaz... Egyesek meg tagadják, hogy a nép idióta. Nem semmi.
2.
providencia
2014.10.28., kedd [22:50]
Nagyanyám azt mondta valamikor nagyapámnak, amikor a gyűrött inge miatt zsörtölődött, mielőtt otthonról elindult volna a községházára: "ajjó, ahova kell!"
1.
evidencia
2014.10.28., kedd [21:52]
Szégyentelen, hazug RMDSZ-es banda! Ezek képviselnek minket?? Te jóég! Azonnal mondjanak le!
Hozzászólások10