1956-ban abban reménykedtek, hogy a szabadság azt jelenti majd, hogy a nemzeti kisebbségek jogai is csorbítatlanul érvényesülnek – jelentette ki a Krónikának Jancsó Csaba, aki 1956-ban megalapította társaival a Székely Ifjak Társaságát. 1957-ben megkoszorúzták a sepsiszentgyörgyi 1848-as emlékművet, hogy a szabadság eszméjét ébren tartsák, de egy évvel később már nem kerülhetett sor a koszorúzásra, mert letartóztatták őket – az akkor 16 éves Jancsó Csaba tíz év börtönbüntetést kapott. Úgy látja, ma már nincs meg az a fajta szolidaritás, bajtársiasság, ami akkor, hiszen túl anyagiassá vált a világ, „mindenki szalad a maga dolgai után\". A fiataloknak azt tanácsolja, bárhol élnek a nagyvilágban, a magyarságukat, az identitásukat ne adják fel, mert „az többet ér minden pénznél\".

Ma sem érzi a teljes szabadságot

Azt gondolnánk, aki megjárta a börtönt, másként értékeli a szabadságot, jelentette ki lapunknak Puskás Attila. A Sepsiszentgyörgyön élő biológust 1959-ben Csíkdánfalván tartóztatták le, „a társadalmi rend elleni felforgató tevékenység\", valamint „tiltott írások terjesztése\" miatt. Ez utóbbi egy \'56-os verse volt; húsz év kényszermunkára ítélték, öt év után általános közkegyelem révén szabadult. Megkeresésünkre elmondta, az sem volt már szabadság, amikor kiszabadult a börtönből, de most, a rendszerváltás után sem érzi a teljes szabadságot. „Nem lehet szabadságról beszélni addig, míg az embernek tartania kell attól, hogy mit mond, vagy mit ír le. Mert ugyan most nem zárják börtönbe, de mellőzik\" – fogalmazott.

A felelősségvállalás fontosságát hangsúlyozva elmondta: a múlt ismerete, az azzal való szembenézés elengedhetetlen a társadalmi szerepvállaláshoz. Meglátása szerint nemcsak Magyarország, hanem a szovjet blokk államai számára is sorsfordító volt az 1956-os forradalom. „A magyar nemzet sajátossága, hogy nemcsak a saját, de a szomszédos népek védelmében, szabadságáért is ontotta vérét az évszázadok során\" – emlékeztetett.

„Nem jöttek rá, ki csinálta\"

„Csalódtam, nem így képzeltem el az egészet\" – jelentette ki lapunknak Bikfalvi György \'56-os erdélyi elítélt, amikor a 60 évvel ezelőtt kitört magyarországi forradalom következményeiről kérdeztük. Úgy vélte, ma már nem képzelhető el olyan szolidaritás, mint 1956-ban. „Nem olyanok az emberek. Annak idején kiraktak az utcára egy üres dobozt, hogy pénzt gyűjtsenek a rászorulóknak, szeretném látni, hogy ma meg tudják-e ezt csinálni. Elvinnék a dobozt, meg az illetőt is\" – jelentette ki Bikfalvi György, aki az \'56-os forradalom kitörésekor 13 éves volt. Később csatlakozott a Nagyváradon megalakított Szabadságra Vágyó Fiatalok Szövetségéhez – mely egyike volt az \'56-os forradalommal szolidarizáló csoportnak –, 17 éves korában letartóztatták, és 13 év kényszermunkára ítélték.

„Azt üzenem a ma emberének: tekintsen vissza a múltra, vegyen példát, és tanuljon meg igazi, őszinte, gerinces embernek lenni. Emellett legyen felkészülve arra, hogy soha, semmilyen körülmények között ne fogadja el a diktatúra semmilyen formáját\" – jelentette ki a Krónikának. A Tasnádon élő \'56-os elítélt úgy fogalmazott, csak relatíve képzelte el ilyennek a szabadságot, mint ahogyan most élünk. „Úgy képzelem, egy egészséges demokráciában van 4-5 párt, és természetesen ellenzéknek is lennie kell. De nem azért, hogy mindent elkövessen annak érdekében, hogy ő legyen hatalmon. Az ellenzék arra való, hogy árgus szemekkel figyelje a mindenkori kormány munkáját, rámutasson a hibáira, és ha a kormány nem képes arra, hogy kijavítsa azokat, akkor lépjen fel, és vegye át a helyét. De ahogy én látom, ma nem érdekel senkit a közös cél, a közös érdek, csak az, hogy az ő pártja legyen hatalmon\" – fogalmazott.

Arra a kérdésre, hogy szerinte mi történt volna, ha nincs a forradalom, úgy vélte, azt még a politológusok sem tudnák megmondani. „Rákosi úgyis megbukott volna, mert az a helyzet tarthatatlan volt. Magyarország meg talán még itt sem tartana\" – vélte. Elmondta, amikor a rádió bemondta, hogy Pesten forradalom van, még jóformán fel sem tudta fogni, hiszen 13 éves gyerek volt. „Sokat olvastam akkor, és az 1848-as forradalomhoz hasonlítottam – egy 13 éves gyerek gondolatairól beszélek. Rohantam végig az utcán, tele torokból üvöltöttem, hogy Pesten forradalom van\" – emlékezett vissza. Hozzáfűzte, akkoriban azt látta, „az elvtársak, a mocskos kommunisták\" ütötték-verték az embereket, megalázták őket, hogy adják be földjeiket a „kollektívbe\", burzsujnak, kuláknak nevezték őket.

„Aki nem élt akkor, és ezt nem élte meg, el sem tudja képzelni. Azt láttam gyermekként, hogy a sok néni, bácsi sír, mert megverik, elviszik a búzáját. Nem tudtam felfogni, hogy miért nem hagynak békén sok tisztességes, becsületes embert\" – mesélte. Akkoriban sokat nem tudott tenni, de később, mikor kapcsolatba került a nagyváradi szabadságra vágyók szervezetével, röpcédulákat ragasztott. „Így írtam: takarodjanak ki a ruszkik az országból! Ne bántsák az embereket! Csirizzel ragasztottam a röpcédulákat, amelyeket nyomtatott betűkkel, kézzel írtam. Nem is gondolták, hogy egy gyerek írta. Fényképezett ott a sok hülye szekus, nagy volt a felhajtás. De nem jöttek rá, ki csinálta\" – elevenítette fel emlékeit Bikfalvi György.

„Ez nem az én világom”

Az érmihályfalvi Török László szerint nagyon nehéz a mai fiataloknak elmondani, mi is történt 1956-ban. Török, aki szintén a nagyváradi Premontrei Gimnázium (akkori nevén 4. számú líceum) internátusában alakult Szabadságra Vágyó Fiatalok Szövetségének tagja volt, kifejtette: azt a hangulatot, amely az 50-es éveket jellemezte, úgysem lehet elmondani, talán 1989-ben volt még hasonló. E nélkül a hangulat nélkül pedig nem lehet elmondani a mai fiataloknak, mi is történt akkor. „Majd kiforogja nekik az idő\" – jelentette ki.

Kérdésünkre, hogy mit üzen a ma emberének, kijelentette: „nem értem a mai világot, annyira más világ, mint a miénk volt.\" A mai világot szerinte nem a szabadság, hanem a szabadosság jellemzi. „Mi úgy nőttünk fel, hogy volt egy értékrend, rend a világban, ami most van, az káosz. Az abszolút liberálisoknak nem is kell rend, az ő nézeteik szerint mindent szabad: mindenkit szidhatok, mindenkit gyanúsíthatok. Ez nem az én világom. Ideje, hogy kimenjek ebből a világból, mert már nem tartozom ide, a fiatalok úgyis mindig megoldják valahogy\" – fogalmazott. Szerinte olyan szolidaritás, mint amilyen az \'56-os forradalmat jellemezte, ma csak akkor elképzelhető, ha pénzről van szó.

„Nem hiszem, hogy a pénzen kívül ma bármi is komolyabban megmozgatna tömegeket\" – vélte. Ahogy elmondása szerint azt sem hiszi, hogy az ´56-os forradalom nélkül előrébb tartana Magyarország. „Végül is a forradalom elindított valamit, összehozta a népet, de hagyott maga után rengeteg megoldatlan problémát. Nyögjük azóta is. Valaki azt mondta: a kommunizmusban az a legrosszabb, ami utána jön\" – értékelt Török László. Emlékeztetett, 12 éves volt, amikor kitört a forradalom. „Azt láttuk, hogy irtó rossz helyen vagyunk. Ekkor történtek a padlásleseprések, a kulákproblémák. Ezt suttogták a szüleink, meg az ismerőseink. Abban a világban éltünk, amelyben örök félelem van\" – emlékezett.