Nem akar gyalogolni a Kovászna megyei prefektus

Nem akar gyalogolni a Kovászna megyei prefektus

Pert indított Sebastian Cucu Kovászna megyei prefektus azért, hogy gépjárművel is be lehessen hajtani az egykori Fogolyán-házban berendezett kormányhivatal épületéhez.

Bencze Melinda

2016. június 09., 19:502016. június 09., 19:50

A kormánymegbízott a sepsiszentgyörgyi bíróságon támadta meg azt a városrendezési tervet, amelynek munkálatait már elvégezték, és amely a sepsiszentgyörgyi főtér alsó részére vonatkozik – közölte csütörtökön Antal Árpád polgármester. Mint mondta, a prefektus kívánsága az, hogy gépjárművel is be tudjon hajtani a kormányhivatal elé.

„A prefektus valamiért ragaszkodik ahhoz, hogy a főtéren közelítse meg az intézményt, játszó és bicikliző gyerekek között. Lehet, hogy kénytelenek leszünk egy olyan táblát kitenni, amin az áll: behajtani tilos, kivéve 22 és reggel 7 óra között az áruszállítókat és a kormánymegbízottat” – mondta Antal Árpád. A prefektus kifogása azért is furcsa, mivel a szentgyörgyi önkormányzat ingyenes parkolóhelyeket különített el a megyei tanács és a prefektúra munkatársai számára a Mihai Viteazul tér alsó részén, néhány méternyire a székháztól.

A prefektus egy korábbi kérése miatt egyébként a sepsiszentgyörgyi önkormányzat már módosított a főtér felső részét, a Sárkány-dombot is magában foglaló terven. Az elképzelés szerint a Gábor Áron utcából leágazást építenének a megyei önkormányzat épületéig, így téve autóval is megközelíthetővé a prefektúrát. A Sárkány-dombot is magában foglaló városrendezési tervet Sebastian Cucu még az elmúlt évben támadta meg a bíróságon, arra hivatkozva, hogy azt nem hagyta jóvá a védelmi és a belügyminisztérium, illetve a Román Hírszerző Szolgálat (SRI). Emiatt felfüggesztették a munkálatokat, így a gépjárműbejáró sem készülhetett el, jelenleg a három bukaresti hatóság engedélyére várnak.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. április 09., kedd

Segítséget ajánl a magyarsága miatt bántalmazott erdélyi tornászfiúnak Nagy Elek üzletember

Nagy Elek erdélyi származású üzletember teljes körű szponzori és továbbtanulási támogatást ajánl fel a bántalmazott erdélyi tornászfiúnak, amennyiben úgy gondolja, a történtek miatt alternatíva lehet Magyarországon folytatnia a sportkarrierjét.

Segítséget ajánl a magyarsága miatt bántalmazott erdélyi tornászfiúnak Nagy Elek üzletember
2024. április 08., hétfő

Székelyföldtől a Partiumig több település terelőutat kaphat idén

Terelőút tehermentesíthet idén több erdélyi települést: a szerencsés megyeszékhelyek, városok és községek közül Sepsiszentgyörgy, Temesvár, illetve a Bihar megyei Élesd, Belényes és Váradszentmárton is új útnak örülhet, ha minden jól megy.

Székelyföldtől a Partiumig több település terelőutat kaphat idén
2024. április 08., hétfő

Kinyílt a kincsesdoboz: 20 éve lett ismét önálló község az Arad megyei Kisiratos

A Kisiratos Kürtöstől való elszakadásáról tartott népszavazás eredményét megerősítő 2004. április 7-i kormányhatározat meghozatalának 20. évfordulóján ünnepség keretében emlékeztek meg az önálló községgé válásról vasárnap a helyi kultúrotthonban.

Kinyílt a kincsesdoboz: 20 éve lett ismét önálló község az Arad megyei Kisiratos
2024. április 08., hétfő

Harminckét éves álom valósult meg Kovásznán: felavatták a Csoma Emlékközpontot

Harminckét évvel az alapkőletétel után Kovásznán hétfőn felavatták a Kőrösi Csoma Sándor Emlékközpontot.

Harminckét éves álom valósult meg Kovásznán: felavatták a Csoma Emlékközpontot
2024. április 08., hétfő

Otthonról is megismerhetik az egyetemre készülő Kárpát-medencei fiatalok Kolozsvár felsőoktatási intézményeit

Otthonról is megismerhetik a Kárpát-medencei fiatalok a kincses város felsőoktatási intézményeit – közölte a Kolozsvári Magyar Diákszövetség (KMDSZ).

Otthonról is megismerhetik az egyetemre készülő Kárpát-medencei fiatalok Kolozsvár felsőoktatási intézményeit
2024. április 08., hétfő

Országszerte meleg lesz a következő két hétben, esőzések csak április második felében várhatóak

A sokévi átlagnál melegebb lesz a következő két hétben országszerte, esőre csak elszórtan lehet számítani – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) április 8. és 21. közötti időszakra vonatkozó előrejelzéséből.

Országszerte meleg lesz a következő két hétben, esőzések csak április második felében várhatóak
2024. április 08., hétfő

A verespataki aranybányaprojekt meghiúsítói számolnak be eredményeikről Kolozsváron

Ki mentette meg Verespatakot? címmel szakemberek részvételével szervez kolozsvári fórumot április 11-én, Kolozsváron a Mathias Corvinus Collegium (MCC).

A verespataki aranybányaprojekt meghiúsítói számolnak be eredményeikről Kolozsváron
2024. április 08., hétfő

Nyakon szúrta élettársát, majd felgyújtotta magát egy férfi Temes megyében

A Temes megyei Mosnicán a rendőrség és a tűzoltóság beavatkozására volt szükség, miután egy nőt élettársa nyakon szúrt, a férfi pedig felgyújtotta magát egy melléképületben, a tűzoltók találták meg az elszenesedett holttestet.

Nyakon szúrta élettársát, majd felgyújtotta magát egy férfi Temes megyében
2024. április 08., hétfő

Viperaveszélyre figyelmeztetnek a hegyimentők

A Beszterce-Naszód megyei Salvamont hétfőn figyelmeztette a Kelemen-havasokba készülő turistákat, hogy a meleg idő miatt a Kis-Beszterce csúcs környékén már megjelentek a viperák.

Viperaveszélyre figyelmeztetnek a hegyimentők
2024. április 08., hétfő

Egy buli idején zuhant ki a nyolcadikról a brassói lány, gondatlanságból elkövetett emberölés miatt zajlik vizsgálat

A brassói bírósági ügyészség gondatlanságból elkövetett emberölés miatt indított nyomozást, miután vasárnapra virradóra egy 15 éves lány lezuhant egy brassói tömbház nyolcadik emeletéről és meghalt – közölte hétfőn Radu Năstac ügyészségi szóvivő.

Egy buli idején zuhant ki a nyolcadikról a brassói lány, gondatlanságból elkövetett emberölés miatt zajlik vizsgálat