Megtekinthető a „vízbe fojtás” előtti Bözödújfalu makettje

Megtekinthető a „vízbe fojtás” előtti Bözödújfalu makettje

Fotó: Gligor Róbert László

Felavatták az erdőszentgyörgyi Rhédey-kastélyban azt a szobát, amely a vízzel elárasztott, „megfojtott” Bözödújfalu emlékét kívánja megőrizni.

Gligor Róbert László

2016. május 01., 13:152016. május 01., 13:15

A makettkészítésben érintettek számoltak be szombaton arról, hogyan sikerült megvalósítani egy ötletet, amely során a szentgyörgyi kastély egyik emeleti termében emlékszobát rendeztek be, és ahol elhelyezték a szomszédos, elpusztított Bözödújfalu makettjét is.

Orbán László, az Erdélyi Utakon Egyesület elnöke elmondta: látássérültek számára tesznek láthatóvá olyasmit, amit azok nem láthatnak, ezúttal pedig olyan dolgot kellett megvalósítaniuk, amely egykor létezett, de ma már láthatatlan. A makett megtervezése és kivitelezése kilenc hónapot igényelt, ebből Berze Imre szobrászművész és társai öt hónapon át dolgoztak a térplasztikán Székelyudvarhelyen. Az emlékszoba berendezésével nem a tragédiát szerették volna ábrázolni, hanem ami előtte létezett: megismerhetjük Bözödújfalu történelmét, felekezeteit, kultúráját.

Az itt élt egykori hat felekezet köszöntései mellett egy egykori újfalvi harang is megszólaltatható, de az egykori lakosok életét és emlékeit filmeken és fotóalbumokban is megörökítették, elkészült az egykori katolikus és unitárius templomok makettje is. A környéken eddig egyedi és különleges fénytechnika alkalmazásával a falu életre kel, megismerhetjük annak képét reggeltől estig, de a falu épületei, utcái, ösvényei, dombjai és a „gyilkossá” váló Küsmöd pataka fölött egy különleges térplasztika is látható: a tó kimerevített képe, rajta az egykori falu lenyomatával. A makettet fehér színben készítették el, ezzel egy ártatlan, most már csak az emlékekben élő mennyei falura utalva.

Az ünnepélyes szalagvágás után a nagyszámú érdeklődő közönséget kisebb csoportokban engedték be a terembe, ahol nemcsak a makettet csodálhatták meg, hanem ki-ki emlékeket keresett. Az egykor kitelepített lakosok közül Székelykeresztúrra került és onnan rendszeresen tér vissza Garda Erzsébet. Új környezetébe jól beilleszkedett, tisztelik, de huszonhat év után is idegen ott: Bözödújfalut sosem kapják vissza, és az számára nagyon-nagyon hiányzik – mondta el.

Hasonlóan érez az Erdőszentgyörgyre költözött Máthé Jolán is, aki az egykori összetartozást, baráti szeretet hiányolja, és azt, hogy többé nem láthatják Bözödújfalut. Sírig tartó fájdalom él szívében, így jött el emlékezni ezen a napon is – osztotta meg lapunkkal érzéseit az idős hölgy.

Személy Dénes, a Bözödújfaluért Egyesület elnökének ötlete volt a falu makettjének elkészítése – ez két éve fogalmazódott meg, amikor leomlott a templomtorony és gyűjtésbe kezdtek. Ugyanis ekkor került kezükbe egy 1990 előtti részletes kárfelmérési dokumentáció pontos tervekkel, térképekkel, számadatokkal. Sokan – a helyi önkormányzat, támogatók – az ötlet mellé álltak, mert azt érezték: ha nem lépnek sürgősen, néhány év alatt Bözödújfalu végleg láthatatlanná válik.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. április 07., vasárnap

Életét vesztette egy 15 éves brassói lány, miután kizuhant a nyolcadik emeletről

Egy 15 éves lány meghalt vasárnap, miután lezuhant egy brassói panelház nyolcadik emeletéről. Az eset hajnali 2 órakor történt, és a helyszínre küldött orvosi csapatok már csak a halál beálltát tudták megállapítani.

Életét vesztette egy 15 éves brassói lány, miután kizuhant a nyolcadik emeletről
2024. április 07., vasárnap

Halott csecsemőt találtak Szatmár megyében

Egy újszülöttet találtak holtan vasárnap a Szatmár megyei Turc település közeli területen, a rendőrök azonosították, és kórházba vitték az édesanyját – közölte vasárnap este a Szatmár megyei rendőrség.

Halott csecsemőt találtak Szatmár megyében
Halott csecsemőt találtak Szatmár megyében
2024. április 07., vasárnap

Halott csecsemőt találtak Szatmár megyében

2024. április 07., vasárnap

Erdélyben élni tényleg jó? Rangsorolták a legkedveltebb lakónegyedeket

Erdélyi városok, illetve lakónegyedek vezetnek egy ingatlanközvetítő portál rangsoraiban, melyek a legélhetőbb romániai helyszíneket vonultatják fel a lakhatási körülmények szempontjából.

Erdélyben élni tényleg jó? Rangsorolták a legkedveltebb lakónegyedeket
2024. április 07., vasárnap

Újabb „csapás” a Gabriel Resourcesra: einstandolta az adóhatóság a cég részvényeit

Újabb „csapás” érte a Gabriel Resources-t, miután a verespataki aranybánya-projektben érdekelt kanadai cég kanadai cég elvesztette a román állam ellen a kitermelés leállítása miatt indított pert: az Országos Adóhatóság zárolta a részvényeit.

Újabb „csapás” a Gabriel Resourcesra: einstandolta az adóhatóság a cég részvényeit
2024. április 07., vasárnap

Csak pisztolylövésekkel, autós üldözés után tudtak megállítani a rendőrök egy moldovai embercsempészt

Pisztolylövésekkel, közel húsz kilométeres autós üldözés után állítottak meg a dél-erdélyi sztráda autópályarendőrei egy moldovai embercsempészt szombaton este.

Csak pisztolylövésekkel, autós üldözés után tudtak megállítani a rendőrök egy moldovai embercsempészt
2024. április 06., szombat

Már csaknem harmincszor riasztották medve miatt a csendőröket Hargita megyében

Az év eleje óta 28-szor kérték a csendőrség segítségét medvék eltávolításához Hargita megyei településekről – közölte pénteken a Hargita Megyei Csendőr-felügyelőség sajtóirodája.

Már csaknem harmincszor riasztották medve miatt a csendőröket Hargita megyében
2024. április 06., szombat

Nagy Elek a neveltetése eredményének tekinti a gyalui várkastély kulturális létesítménnyé alakítását

Kulturális rendeltetést kap a frissen felújított gyalui várkastély, Erdély egyik legnagyobb magán rezidenciája. Nagy Elek kolozsvári származású üzletember a Krónikának adott interjúban neveltetése eredményének nevezte a gyalui fejleményeket.

Nagy Elek a neveltetése eredményének tekinti a gyalui várkastély kulturális létesítménnyé alakítását
2024. április 05., péntek

Optikai csalódást előidéző térkövezéssel tisztelegnek Bolyai János munkássága előtt Kolozsváron

Optikai csalódást előidéző térkövezéssel tisztelegnek a városban született Bolyai János matematikus munkássága előtt Kolozsváron, a belvárosi Bolyai utcában, ahol a világhírű tudós szülőháza is található.

Optikai csalódást előidéző térkövezéssel tisztelegnek Bolyai János munkássága előtt Kolozsváron
2024. április 05., péntek

Ingyen kaphatja meg az aradi önkormányzat a várat, amelybe kulturális központot tervez

Elfogadta a kormány a védelmi minisztérium beadványát, melyben kéri, hogy az aradi régi gáji laktanya a város közvagyonából kerüljön át állami tulajdonba.

Ingyen kaphatja meg az aradi önkormányzat a várat, amelybe kulturális központot tervez
2024. április 05., péntek

Nagyrészt a magyar és szász épített örökséggel kérkedik a „több ezer éves történelemmel rendelkező” Románia

Nyolcmillió eurót költenek a Hívogató Románia nevű turisztikai és műemlékvédő megaprojekt 12 útvonalának népszerűsítésére. Az erdélyi magyar kezdeményezésre született programot a „több ezer éves történelemmel rendelkező” Románia vívmányaként tálalják.

Nagyrészt a magyar és szász épített örökséggel kérkedik a „több ezer éves történelemmel rendelkező” Románia