Kórházakat korszerűsítenek a Világbank támogatásával

Kórházakat korszerűsítenek a Világbank támogatásával

Jelentős beruházásokra számíthat 34 vidéki és bukaresti kórház egy, a Világbank által támogatott program keretében – jelentette be szombaton Nagyváradon Florian Bodog egészségügyi miniszter. 

Krónika

2017. január 29., 16:522017. január 29., 16:52

2017. január 29., 16:572017. január 29., 16:57


Mint mondta, a 250 millió euró értékű támogatási szerződést 2014-ben írták alá a Világbankkal, és 2015 elején lépett életbe, ezidáig azonban mindössze ötmillió eurót költöttek el a keretből. „Kinevezésem után szembesítettek azzal a ténnyel, hogy a Világbank átcsoportosítaná ezt a kölcsönt, azaz elvenne az alapokból, mert nem történt előrelépés az ügyben. Nagyon gyorsan kellett tehát cselekednünk” – nyilatkozta Bodog.

A miniszter szerint három lineáris részecskegyorsító berendezést vásárolnak a külső sugárkezelések megkönnyítésére a bukaresti Onkológiai Intézet, az Elias kórház és a nagyváradi Onkológiai Központ számára. 34 város megyei kórházába összesen 240 érzéstelenítő gépet vásárolna a minisztérium, így a helyi önkormányzatok vagy a kórházak számára ez nem jelentene többletkiadást. A tárcavezető a következő fázisban lélegeztetőgépeket szeretne vásárolni a kórházak számára, amelyek sokszor azzal szembesülnek, hogy a nagyon súlyos betegeket nem tudják megfelelően ellátni. 

Florian Bodog Nagyváradon arról is beszélt, hogy a gyógyszerárak csökkentését előíró rendeletet már közzétették a szaktárca honlapján. „Nem titok, hogy beszéltünk előtte a gyógyszergyártókkal, mert a kormánynak nem az a célja, hogy bizonyos gyógyszerek árának csökkenésével ezek eltűnjenek a piacról, vagy párhuzamosan exportra gyártsák ezeket. Az a célunk, hogy olyan megoldásokat keressünk, hogy ez az árcsökkentés ne legyen negatív hatással a betegekre\" – mondta Bodog. Az egészségügyi tárca vezetője megjegyezte, a gyógyszerárak csökkentése csak részben érintheti negatívan a gyártókat, hiszen folyamatosan terjesztenek fel új orvosságokat a kedvezményes gyógyszerek listájára.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. május 10., péntek

Halálos gázolás Temesváron: a jelzőlámpa piros fényénél akart átkelni egy gyalogos

Meghalt pénteken egy 75 éves férfi, aki Temesváron kijelölt helyen, ám pirosan világító lámpánál akart átkelni az úttesten, és elütötte egy autó.

Halálos gázolás Temesváron: a jelzőlámpa piros fényénél akart átkelni egy gyalogos
2024. május 10., péntek

Tízen vennék be a temesvári városházát, a Temes megyei közgyűlés elnöki tisztségéért heten szálltak ringbe

Tíz jelölt pályázik a polgármesteri székre Temesváron, a Temes megyei tanács elnöki tisztségéért pedig heten szálltak versenybe – derül ki a helyi és a megyei választási iroda által közzétett adatokból.

Tízen vennék be a temesvári városházát, a Temes megyei közgyűlés elnöki tisztségéért heten szálltak ringbe
2024. május 10., péntek

A Hamász felállt a tárgyalóasztaltól a Rafah elleni támadás miatt

A Hamász palesztin iszlamista szervezet felfüggesztette a kairói tűzszüneti és fogolycsere-tárgyalásokat Izraellel amiatt, hogy utóbbi elindította szárazföldi támadását a Gázai övezet déli határán található Rafah város ellen.

A Hamász felállt a tárgyalóasztaltól a Rafah elleni támadás miatt
2024. május 09., csütörtök

Kelemen Hunor: ha valaki békét akar, az nem jelenti, hogy oroszbarát vagy Putyin-párti

Az RMDSZ felelősséget vállal az erdélyi magyar közösségért, építeni akarja a szülőföldet, és hallatni az erdélyi magyarok hangját Brüsszelben – hangoztatta Kelemen Hunor csütörtökön Székelyudvarhelyen, a szövetség székelyföldi kampányrendezvényén.

Kelemen Hunor: ha valaki békét akar, az nem jelenti, hogy oroszbarát vagy Putyin-párti
2024. május 09., csütörtök

Sokan egy fizetésnyi összeget is megkeresnek a visszaváltható csomagolások összegyűjtésével

Akadnak, akik szépnek mondható összegeket keresnek azzal, hogy pillepalackokat, üvegeket és fémdobozokat gyűjtenek össze és adnak le a betétdíjas visszaváltási rendszer keretében.

Sokan egy fizetésnyi összeget is megkeresnek a visszaváltható csomagolások összegyűjtésével
2024. május 09., csütörtök

Hatszor tört be két fiatalember egy szűk hónap alatt külföldön tartózkodók otthonaiba

Őrizetbe vett a Bihar megyei rendőr-főkapitányság egy 18 és egy 16 éves fiatalembert, akik ellen többszörös lopás miatt nyomoznak – olvasható a rendőrség közleményében.

Hatszor tört be két fiatalember egy szűk hónap alatt külföldön tartózkodók otthonaiba
2024. május 09., csütörtök

Felettesei is fogják a fejüket a gázspray-jel a kollégáját is lefújó rendőrnő beavatkozása miatt

Belső vizsgálatot indított a Kolozs megyei rendőr-főkapitányság annak megállapítására, szakszerűen járt-e el két munkatársuk egy garázda előállítása során.

Felettesei is fogják a fejüket a gázspray-jel a kollégáját is lefújó rendőrnő beavatkozása miatt
2024. május 09., csütörtök

Az életüket kockáztatják: újra nőni kezdett az illegálisan Romániába érkező ukrán állampolgárok száma

Mintegy 11 ezerre tehető azoknak az ukrán állampolgároknak a száma, akik az országukban dúló háború miatt illegálisan lépték át Románia északi határát – vont mérleget csütörtökön Florin Coman, a máramarosszigeti területi határrendészet vezetője.

Az életüket kockáztatják: újra nőni kezdett az illegálisan Romániába érkező ukrán állampolgárok száma
2024. május 09., csütörtök

Árvízkészültséget rendeltek el több erdélyi, partiumi és bánsági folyóra

Elsőfokú (sárga jelzésű) árvízvédelmi készültséget rendelt el csütörtökön az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) 12 folyó vízgyűjtő medencéjére.

Árvízkészültséget rendeltek el több erdélyi, partiumi és bánsági folyóra
2024. május 09., csütörtök

Záporokra, zivatarokra figyelmeztetnek a meteorológusok, a hőmérsékleti értékek elmaradnak az ilyenkor megszokottól

Heves esőzések és a légköri instabilitás miatt több erdélyi megyére is sárga, vagyis elsőfokú figyelmeztetést adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM). Arról is tájékoztattak egyúttal, hogy folytatódik az időjárás lehűlése.

Záporokra, zivatarokra figyelmeztetnek a meteorológusok, a hőmérsékleti értékek elmaradnak az ilyenkor megszokottól