Könnyítenék a kiskorúak külföldi utaztatását

Könnyítenék a kiskorúak külföldi utaztatását

Könnyítené a kormány a kiskorúak utaztatására vonatkozó szabályozást: a szerdán elfogadott tervezet értelmében – amely a parlament elé kerül – a gyerekkel egyedül külföldre utazó szülőknek, hozzátartozóknak már nem kell minden egyes alkalomra kiállíttatniuk a másik szülő, illetve szülők közjegyző által hitelesített beleegyező nyilatkozatát.

Pap Melinda

2016. március 25., 11:012016. március 25., 11:01

2016. március 25., 14:462016. március 25., 14:46

A módosítások értelmében a szülői engedély több utazásra is vonatkozhat – legtöbb hároméves időszakra is ki lehet állítani, anélkül, hogy pontosítanák benne az úti célt, ismertette az új szabályozást a kormány közleményére hivatkozva a Hotnews hírportál.

Az eddigi szabályozás értelmében az itthon maradó szülőnek, szülőknek minden egyes utazás alkalmával közjegyző előtt kellett nyilatkozniuk arról, hogy a gyerek az ő engedélyükkel utazik el, és a hivatalos iratban a kiskorú utazásának célját és útvonalát is meg kellett adniuk.

A szigorú szabályozás főleg azon szülők körében keltett felháborodást, akik közül egyik hosszabb ideig külföldön tartózkodik, vagy akiknek csemetéje sportversenyekre, vetélkedőkre, kulturális rendezvényekre gyakran utazik más országokba. A nyilatkozatban ráadásul az úti cél mellett az utazás útvonalát is meg kellett jelölni, és előfordult, hogy a gyereket a határőrök azért nem engedték ki az országból, mert az utazási társaság menet közben módosította az útvonalat, és az már nem egyezett meg a szülői nyilatkozatban megjelölttel.

A kormány mostani döntése értelmében azon kiskorúaknak, akiknek ideiglenes tartózkodási helye a célországban van, nem szükséges szülői nyilatkozatot felmutatni. A változtatás célja, hogy megkönnyítse a szülők helyzetét – hívta fel a figyelmet közleményében a kormány, hozzátéve, hogy a módosítással a sokkal engedékenyebb európai uniós gyakorlathoz is alkalmazkodtak.

A szerdán elfogadott kormányhatározat egyébként a diplomata és szolgálati útlevelek kibocsátását is módosítja. Eszerint az okmányt azon közintézményi alkalmazottak is kérhetik, akik nemzetközi intézmények, szervezetek munkatársai, illetve nemzetközi missziós tevékenységben vesznek részt. A jogszabály alkalmazási módszertanát a megjelenésétől számított 90 napon belül dolgozzák ki.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. április 20., szombat

Magyar óvodát és oktatási központot avattak szombaton a Brassó megyei Krizbán

Magyar óvodát és oktatási központot avattak szombaton a Brassó megyei Krizbán.

Magyar óvodát és oktatási központot avattak szombaton a Brassó megyei Krizbán
2024. április 20., szombat

Rajtra kész Erdély egyik legnagyobb városünnepe: Bagossyék is fellépnek a 31. Szent György Napokon

Ünneplőbe öltözött a háromszéki város, javában készülődik Sepsiszentgyörgy Erdély egyik legnagyobb városünnepére: hétfőn, április 22-én kezdődik, és 28-ig tart a 31. alkalommal tartandó Szent György Napok.

Rajtra kész Erdély egyik legnagyobb városünnepe: Bagossyék is fellépnek a 31. Szent György Napokon
2024. április 20., szombat

Vincze Loránt: az erdélyi őshonos közösségek támogatását kell erősíteni Brüsszelben

Fontos, hogy olyan emberek kerüljenek többségbe június 9-én, az európai parlamenti választásokon, akik a józan ész alapján, pragmatikus döntéseket hoznak – mondta az M1 aktuális csatornán szombat reggel az RMDSZ európai parlamenti képviselőjelöltje.

Vincze Loránt: az erdélyi őshonos közösségek támogatását kell erősíteni Brüsszelben
2024. április 20., szombat

Semjén Zsolt a Bihar megyei Borson: fontos az erdélyi magyarok képviselete az EP-ben

Ahhoz, hogy a magyar kisebbségi szempontokat érvényesíteni lehessen az Európai Parlamentben (EP), szükséges, hogy Erdélyből is legyenek magyarok az uniós testületben – mondta Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes a Bihar megyei Borson.

Semjén Zsolt a Bihar megyei Borson: fontos az erdélyi magyarok képviselete az EP-ben
2024. április 19., péntek

Minden általános iskolás új kerékpárt kap az erdélyi nagyváros melletti faluban

Egy erdélyi polgármesteri hivatal 450 új kerékpár beszerzésére írt ki pályázatot 649 999 lej értékben, hogy a község valamennyi általános iskolását új biciklivel ajándékozza meg az egészséges életmód támogatása érdekében.

Minden általános iskolás új kerékpárt kap az erdélyi nagyváros melletti faluban
2024. április 19., péntek

Dan Tanasă polgármesternek állna erdélyi egyetemi városában

Új polgármesterjelöltje van Brassóban a Románok Egyesüléséért Szövetségnek (AUR) Dan Tanasă parlamenti képviselő személyében.

Dan Tanasă polgármesternek állna erdélyi egyetemi városában
2024. április 19., péntek

Jelképes térfoglalás: átadták a magyarság számára visszaszerzett felújított Központi Szállót Kolozsváron

Egyházi és világi főméltóságok részvételével avatták fel pénteken Kolozsvár egyik ikonikus épületét, a magyar állam támogatásával megvásárolt, felújított egykori Központi Szállót, amelyet a Sapientia Tudományegyetem és az Erdélyi Hagyományok Háza használ.

Jelképes térfoglalás: átadták a magyarság számára visszaszerzett felújított Központi Szállót Kolozsváron
2024. április 19., péntek

Megérkeztek Erdélybe a Norvégiából beszerzett első F-16-os harci repülők

Megérkezett a Kolozs megyei Aranyosgyéresre az első három, Norvégiától beszerzett F-16-os harci repülő – közölte pénteken a román védelmi minisztérium (MAPN).

Megérkeztek Erdélybe a Norvégiából beszerzett első F-16-os harci repülők
2024. április 19., péntek

Szili Katalin Nagykárolyban: „minden magyar számít, mindenki számíthat ránk, és mi is számítunk mindenkire”

Minden magyar számít, mindenki számíthat ránk, és mi is számítunk mindenkire – mondta Szili Katalin miniszterelnöki főtanácsadó a Vállalkozók Országos Szövetsége (VOSZ) által kezdeményezett Partiumi Fórum pénteki eseményén Nagykárolyban.

Szili Katalin Nagykárolyban: „minden magyar számít, mindenki számíthat ránk, és mi is számítunk mindenkire”
2024. április 19., péntek

Magyarokat és románokat is szolgáló fejlesztéseket, újabb elnöki mandátumot céloz Maros megye élén Péter Ferenc

Mintegy 25 ezer támogató aláírás kíséretében iktatta jelöltségét pénteken egy újabb elnöki mandátumra a Maros megyei önkormányzat élén Péter Ferenc, az RMDSZ politikusa, aki nyolc éve vezeti a testületet – tudatta az RMDSZ Maros megyei sajtóirodája.

Magyarokat és románokat is szolgáló fejlesztéseket, újabb elnöki mandátumot céloz Maros megye élén Péter Ferenc