Februárban tartja tisztújító kongresszusát az MPP

Februárban tartja tisztújító kongresszusát az MPP

Fotó: Barabás Ákos

Február 11-én Szatmárnémetiben tartja tisztújító kongresszusát a Magyar Polgári Párt (MPP) – jelentette be egy keddi marosvásárhelyi sajtótájékoztatón Biró Zsolt, a párt elnöke.

MTI

2017. január 17., 13:522017. január 17., 13:52

Biró Zsolt elmondta: a kongresszus szerepét betöltő országos tanács módosítja a párt alapszabályát és programját, és megválasztja a párt vezető testületeit. Hozzátette, hogy az országos tanács döntéseit a múlt hét végén tartott székelyudvarhelyi kibővített elnökségi ülésen készítették elő. Az ülésen részt vett az MPP tiszteletbeli elnöke, Kövér László, az Országgyűlés elnöke is. Biró Zsolt elmondta, újabb elnöki mandátumra készül, és nem tud arról, hogy kihívója lenne a választáson.

A pártelnök szerint az országos tanács feladata lesz, hogy átláthatóbbá, és demokratikusabbá tegye a párt döntéshozási mechanizmusát. A párt jelenlegi alapszabálya szerint az elnök tesz javaslatot az elnökség személyi összetételére, és az elnökség jelöli az elnököt. Mind az elnökséget, mind az elnök személyét az országos tanács szavazza meg.

Az MPP elnöke szerint a februári kongresszus a párt életében tavaly megnyílt új korszakhoz próbálja igazítani az alakulat szerkezetét és programját. Az új korszakot az fémjelzi, hogy az MPP képviselői immár nemcsak az önkormányzatokban, hanem a román parlament alsóházában is jelen vannak.
A decemberi romániai parlamenti választásokon Biró Zsolt pártelnök és Kulcsár-Terza József, a párt háromszéki szervezetének elnöke szerzett mandátumot.

Az MPP és az RMDSZ megegyezésének megfelelően mindketten befutó helyen szerepeltek az RMDSZ jelöltlistáin, és a szövetség parlamenti frakciójában fejtik ki tevékenységüket. A párt a 2016 júniusában tartott önkormányzati választásokon – szintén az RMDSZ-szel kötött megállapodásnak köszönhetően – több mint kétszer annyi polgármesteri mandátumot szerzett, mint amennyivel a korábbi ciklusban rendelkezett.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. április 05., péntek

Optikai csalódást előidéző térkövezéssel tisztelegnek Bolyai János munkássága előtt Kolozsváron

Optikai csalódást előidéző térkövezéssel tisztelegnek a városban született Bolyai János matematikus munkássága előtt Kolozsváron, a belvárosi Bolyai utcában, ahol a világhírű tudós szülőháza is található.

Optikai csalódást előidéző térkövezéssel tisztelegnek Bolyai János munkássága előtt Kolozsváron
2024. április 05., péntek

Ingyen kaphatja meg az aradi önkormányzat a várat, amelybe kulturális központot tervez

Elfogadta a kormány a védelmi minisztérium beadványát, melyben kéri, hogy az aradi régi gáji laktanya a város közvagyonából kerüljön át állami tulajdonba.

Ingyen kaphatja meg az aradi önkormányzat a várat, amelybe kulturális központot tervez
2024. április 05., péntek

Nagyrészt a magyar és szász épített örökséggel kérkedik a „több ezer éves történelemmel rendelkező” Románia

Nyolcmillió eurót költenek a Hívogató Románia nevű turisztikai és műemlékvédő megaprojekt 12 útvonalának népszerűsítésére. Az erdélyi magyar kezdeményezésre született programot a „több ezer éves történelemmel rendelkező” Románia vívmányaként tálalják.

Nagyrészt a magyar és szász épített örökséggel kérkedik a „több ezer éves történelemmel rendelkező” Románia
2024. április 05., péntek

Kiszabadult a rendszerváltás utáni Románia legrettegettebb sorozatgyilkosa

Huszonöt év rácsok mögött töltött idő után kiszabadult a börtönből pénteken Románia rendszerváltás utáni történetének legrettegettebb sorozatgyilkosa – írja honlapján a Digi 24.

Kiszabadult a rendszerváltás utáni Románia legrettegettebb sorozatgyilkosa
2024. április 05., péntek

Márton Áron-emlékkiállítás nyílik Kolozsváron a Szentegyház utcai egyházművészeti kiállítótérben

Márton Áron püspök tiszteletének szentelt emlékkiállítás nyílik Kolozsváron az Ars Sacra Claudiopolitana Egyházművészeti Kiállítótérben április 11-én.

Márton Áron-emlékkiállítás nyílik Kolozsváron a Szentegyház utcai egyházművészeti kiállítótérben
2024. április 04., csütörtök

Bár még távolról sincs meg a teljes összeg, ismét csurrant némi pénz a temesvári Hunyadi-kastély felújítására

Bár még távol áll attól, hogy összegyűljön a felújításához szükséges teljes összeg, lassan azért haladhatnak a temesvári Hunyadi-kastély restaurációs munkálatai, miután több forrásból sikerült biztosítani a szükséges pénz egy részét.

Bár még távolról sincs meg a teljes összeg, ismét csurrant némi pénz a temesvári Hunyadi-kastély felújítására
2024. április 04., csütörtök

A parkolóhelyek utáni hajszában látványosan megugrott a rokkantkártyával rendelkező sofőrök száma Nagyváradon

Egyre több nagyváradi kérvényezi a fogyatékkal élőknek járó ingyenes parkolókártyát, amely lehetővé teszi számukra, hogy ne kelljen fizetniük a parkolásért a belvárosban, és – szintén ingyen – helyet biztosítsanak az autójuknak otthonuk közelében.

A parkolóhelyek utáni hajszában látványosan megugrott a rokkantkártyával rendelkező sofőrök száma Nagyváradon
2024. április 04., csütörtök

Restaurálják a Szentjobb-ereklyét a Nagyváradról regnáló bíboros emlékéve keretében

A Schlauch Lőrinc emlékév keretében csütörtökön együttműködési megállapodást írt alá Böcskei László, a Nagyváradi Római Katolikus Egyházmegye püspöke és Rózsa Dávid, az Országos Széchényi Könyvtár főigazgatója a püspöki palota Schlauch termében.

Restaurálják a Szentjobb-ereklyét a Nagyváradról regnáló bíboros emlékéve keretében
2024. április 04., csütörtök

Feltöltötte EP-jelöltlistáját az RMDSZ, nevesítette jelöltjét az MPE is

Véglegesítette az európai parlamenti választáson induló jelöltjeinek listáját az RMDSZ Szövetségi Állandó Tanácsa csütörtöki ülésén.

Feltöltötte EP-jelöltlistáját az RMDSZ, nevesítette jelöltjét az MPE is
2024. április 04., csütörtök

Megvan, mi okozhatta a tömeges fertőzést a temesvári iskolában, 14 diákot még kórházban ápolnak

A Temes megyei egészségügyi igazgatóság csütörtökön megerősítette, hogy norovírusgóc alakult ki a temesvári C.D. Loga főgimnáziumban.

Megvan, mi okozhatta a tömeges fertőzést a temesvári iskolában, 14 diákot még kórházban ápolnak