Csíksomlyói felújítások: köszönetet mondtak a ferencesek

Csíksomlyói felújítások: köszönetet mondtak a ferencesek

Fotó: Veres Nándor

Eredeti formáját megtartva, hétmillió forintból újították fel a csíksomlyói Hármashalom-oltárt. A pünkösdi búcsú ünnepi szentmiséjének helyszínén, az oltárszínpadnál további támogatás lehetőségéről is szó esett pénteken.

Kozán István

2015. május 22., 16:002015. május 22., 16:00

„Ferences közösségünk hálás az emberi segítéségért és a közreműködésért. Köszönjük a magyarországi egyházi államtitkárságnak és Soltész Miklós államtitkár úrnak a nagylelkű, ötmillió forintos támogatásért. Láthatjuk, hogy a vállalkozónknak, Antal Andrásnak sikerült idejében befejeznie a munkát, nekünk nem is volt kétségünk efelől. Nagyon szép munkát végeztek\" – mondott köszönetet a Hármashalom-oltár előtt Böjte Mihály, a csíksomlyói kolostor házfőnöke.

Mint kifejtette, nagyon sokan nyújtottak segítséget, beleértve a konyhásokat is, akik főztek a munkásoknak: „Nagyon hálásak vagyunk a névtelen adakozóknak is, mert a perselyadományokból pótoltuk ki azt a kétmillió forintnyi összeget, ami még szükséges volt a munkálatok befejezéséhez.\"

Soltész Miklós: össznemzeti ügy

„A pünkösdi búcsú a magyarság nagy ünnepe ebben a csodálatos környezetben, ennél a gyönyörű oltárnál. Annak ellenére, hogy katolikus szertartású szentmisénk lesz pünkösd szombatján, azt kell mondanom, hogy ez az összmagyarság ünnepe, mert nagyon sokan utaznak ide más tájakról. Ehhez az ünnephez járult hozzá a magyar kormány egy kis segítséggel. Köszönöm szépen a ferences atyáknak azt az áldozatvállalását, amit itt végeznek Csíksomlyón, hiszen ez össznemzeti ügy. Ötmillió forinttal tudtuk támogatni az oltár felújítását\" – fejtette ki Soltész Miklós egyházügyi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkár.

Egyébként nem csak Csíksomlyóra jutott a kormánytámogatásból: csak ebben az évben székelyföldi templomokra, illetve közösségi programokra és közösségi célú létesítmények felújítására több mint 140 millió forinttal támogatta a magyar kormány az egyházakat.

Újabb tizenötmillió forint a ferenceseknek
Lezárult az idei csíksomlyói támogatás első, a Hármashalom-oltár felújítására vonatkozó része. A második szakaszra további 15 millió forintot irányoztak elő, az összeg a héten meg is érkezett a Ferenc-rendiek számlájára. Ebből kétmillió forintot a kegytemplom toronysisakjának lefestésére költenek, ugyanakkor tervben van a zarándokház felújítása – utóbbi megvalósítás határideje jövő pünkösd.

További támogatásra számíthatnak

Látva az oltár előtti falépcső cserére szoruló elemeit, a Székelyhon kérdésére Soltész kifejtette: amennyiben a ferences atyák részéről megalapozott kérés érkezik további munkálatok támogatására a magyar kormány felé, biztos, hogy a következő évben támogatják a felújítás folytatását.

„ A jövőben is folytatjuk az együttműködést. Nagyságrendet még nem mondok, mivel fel kell mérni az oltár környékén még elmaradt munkálatokat, de biztosan bekerül abba a támogatási rendszerbe, amit a magyar kormány évek óta elindított a második Orbán-kormány kezdete óta itt, a Székelyföldön is” – mondta az államtitkár.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. április 12., péntek

Lassan furdalják a hegy oldalát, újabb óriásgép érkezett a „pénzvesztő” erdélyi vasúti szakaszra

Megérkezett a harmadik alagútfúró gép a Brassó és Segesvár között épülő új vasútvonalra. Közben a Románia leghosszabb, 6,9 kilométeres alagútjainál már márciusban bevetett óriásgép egy hónap alatt csupán 50 métert haladt előre.

Lassan furdalják a hegy oldalát, újabb óriásgép érkezett a „pénzvesztő” erdélyi vasúti szakaszra
2024. április 12., péntek

Szenvedélybetegeknek tart négynapos terápiás programot a Bonus Pastor Alapítvány

Szenvedélybetegek és hozzátartozóik számára szervez terápiás programot Magyarózdon a Bonus Pastor Alapítvány.

Szenvedélybetegeknek tart négynapos terápiás programot a Bonus Pastor Alapítvány
2024. április 12., péntek

A Verespatak-ügy a társadalom győzelmének tekinthető – Érintettek idézték fel a bányaprojekt meghiúsulásának részleteit

Fontos történések, illetve megvalósítások nyomába eredtek a kolozsvári Mathias Corvinus Collegium legutóbbi rendezvényének meghívottjai.

A Verespatak-ügy a társadalom győzelmének tekinthető – Érintettek idézték fel a bányaprojekt meghiúsulásának részleteit
2024. április 12., péntek

Három év múlva már 160 kilométer/órával roboghat a vonat Arad és Temesvár között

A közlekedési minisztérium kiadta az építési engedélyt az Arad és Temesvár közötti 48 kilométeres vasútvonal korszerűsítésére, valamint további 6 kilométernyi sínpár újul meg Arad térségében – jelentette be pénteken Sorin Grindeanu szaktárcavezető.

Három év múlva már 160 kilométer/órával roboghat a vonat Arad és Temesvár között
2024. április 12., péntek

Berobbant a kanyarójárvány Arad megyében

Ugrásszerűen megnőtt a kanyarós megbetegedések száma Arad megyében, a hatóságok azt javasolják a kisgyerekek szüleinek, fogadják meg szakembereknek a védőoltás felvételére, a fertőző betegség megelőzésére vonatkozó ajánlását.

Berobbant a kanyarójárvány Arad megyében
Berobbant a kanyarójárvány Arad megyében
2024. április 12., péntek

Berobbant a kanyarójárvány Arad megyében

2024. április 12., péntek

Saját nevelésű sertésből falatozott egy öttagú család Szatmár megyében, kórházba kerültek

Öttagú család – két felnőtt és három gyermek – került kórházba, miután a saját háztáji gazdaságukban nevelt sertés húsából ettek – közölte pénteken a Szatmár megyei Állategészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Igazgatóság (DSVSA).

Saját nevelésű sertésből falatozott egy öttagú család Szatmár megyében, kórházba kerültek
2024. április 12., péntek

Csoma Botondot indítja az RMDSZ a Kolozs megyei tanácselnöki székért folyó küzdelemben

Csoma Botond RMDSZ-es parlamenti képviselő lesz a szövetség jelöltje a Kolozs megyei tanácselnöki tisztségért folyó küzdelemben a június 9-ei helyhatósági választásokon – döntött csütörtöki ülésén Kolozs Megyei Képviselők Tanácsa.

Csoma Botondot indítja az RMDSZ a Kolozs megyei tanácselnöki székért folyó küzdelemben
2024. április 12., péntek

Erdélyi prefektusokat és alprefektusokat is leváltott a kormány

Tizennégy prefektust és tizenegy alprefektust váltott le csütörtök este a kormány.

Erdélyi prefektusokat és alprefektusokat is leváltott a kormány
2024. április 11., csütörtök

Nekrológ – Elhunyt Almási Vince, az Arad megyei Kisiratos község korábbi polgármestere

Hetvenöt éves korában, gyors lefolyású, súlyos betegség következtében szerda este elhunyt Almási Vince, az Arad megyei Kisiratos község volt polgármestere.

Nekrológ – Elhunyt Almási Vince, az Arad megyei Kisiratos község korábbi polgármestere
2024. április 11., csütörtök

Felszámolták a temesvári iskolában kialakult norovírusgócpontot, a fertőzés forrása azonban továbbra sem ismert

Felszámolták a temesvári C.D. Loga Főgimnáziumban kialakult norovírusgócpontot, a fertőzés forrását azonban nem azonosították – közölte csütörtökön Cornelia Bubatu, a Temes megyei közegészségügyi igazgatóság (DSP) sajtószóvivője.

Felszámolták a temesvári iskolában kialakult norovírusgócpontot, a fertőzés forrása azonban továbbra sem ismert