Borboly a parittya köveként „közvetítene” Dávid és Góliát harcában

Borboly a parittya köveként „közvetítene” Dávid és Góliát harcában

Fotó: Barabás Ákos

Borboly Csaba kedden a Krónikának elismerte, hogy március 8-án Budapesten ismertette Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettessel a Hargita Megyei Tanács álláspontját az Igazi Csíki Sört előállító székelyföldi sörmanufaktúrát ért „jogi hercehurcáról". A tanácselnök ugyanakkor nem adott konkrét választ kérdésünkre, miszerint tett-e a lex Heinekenre vonatkozó javaslatot a magyar kormánynak, azt azonban megjegyezte: a képviselő-testületnek kötelessége védeni a székelyföldi régióban élők munkahe­lyét és megélhetését, éppen ezért minden ráerősítést üdvözölnek.

Rostás Szabolcs

2017. március 22., 11:072017. március 22., 11:07

Amint arról beszámoltunk, immár nem rejtik véka alá a magyar kormány képviselői, hogy a Heinekennek az Igazi Csíki Sör elleni peres eljárása miatt igyekeznek móresre tanítani a holland sörgyártót az önkényuralmi jelképek kereskedelmi célú használatának betiltását célzó kezdeményezéssel. Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter és Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes kedden egyaránt cáfolta, hogy a budapesti kormány visszavonná a lex Heineken néven elhíresült törvényjavaslatot. Az Orbán-kabinet illetékesei arra reagáltak az Atv.hu-nak, hogy a Hvg.hu szerint a budapesti kormánypártok kihátrálni készülnek Lázár és Semjén nagy vihart kavart javaslata mögül, amely tiltott önkényuralmi jelkép – a vörös csillag – használatára hivatkozva akár kétéves börtönbüntetéssel fenyegetné a Heineken forgalmazóját.

Semjén: a csíki sör megvédése nemzeti ügy, nem gazdasági

Semjén Zsolt leszögezte: nincs semmilyen indok arra, hogy a javaslatot visszavonják, az ugyanis erkölcsileg, politikailag és jogilag is védhető és helyes. A törvényjavaslatot bíráló ellenzéknek a miniszterelnök-helyettes azt ajánlotta megfontolásra, illetve azt üzente: az lenne a morálisan helyes, ha egy nemzeti ügyben az ellenzék a magyar ügy mellé állna. „A csíki sör megvédése alapvetően nemzeti ügy, nem gazdasági\" – jelentette ki Semjén. A kormányfő helyettese arra is emlékeztetett, hogy a javaslat nem a kormánytól, hanem a Hargita megyei önkormányzattól indult. „A kormány a székelység és Hargita megye mögött állását fejezte ki, amikor Borbély Csaba (Borboly Csaba – szerk. megj.) megkeresése után megfogalmazta javaslatát\" – idézte a kereszténydemokrata politikust az MTI. A miniszterelnök-helyettes szerint azt nem lehet megengedni, hogy „egy multi gátlástalanul eltiporjon egy kis faluban működő kis manufaktúrát\".

Lázár János szintén elképzelhetetlennek nevezte, hogy visszavonják a törvényjavaslatot. A Miniszterelnökséget vezető miniszter az indítvány hétfő esti parlamenti vitáján elmondta, az önkényuralmi jelképek kereskedelmi használatának tilalmáról szóló indítvány benyújtásának egyik oka, hogy a Heineken-csoport „piaci erőfölényével visszaélve ellehetetlenítette az Igazi Csíki Sör erdélyi előállítását és forgalmazását\". Lázár János tájékoztatása alapján a javaslatukat az Európai Bizottságnak is megküldték egy három hónapos notifikációs eljárásra, a kedvező elbírálás esetén pedig Magyarországon tilossá válhat a horogkereszt, az SS-jelvény, a nyilaskereszt, a sarló-kalapács, az ötágú vörös csillag, valamint ezeket tartalmazó jelképek megjelenítése haszonszerzés céljából. A Krónika úgy tudja, Lázár János és a hódmezővásárhelyi képviselő-testület tagjai a napokban látogatást tesznek az immár Igazi Tiltott Sört előállító csíkszentsimoni gyárban, hogy támogatásukról biztosítsák annak tulajdonosát, Lénárd András vállalkozót.

Borboly: Dávid és Góliát harca ez

Borboly Csaba Hargita megyei tanácselnök kedden nem adott konkrét választ kérdésünkre, miszerint tett-e a lex Heinekenre vonatkozó javaslatot a magyar kormánynak, azt azonban megjegyezte: a képviselő-testületnek kötelessége védeni a székelyföldi régióban élők munkahe­lyét és megélhetését, éppen ezért minden ráerősítést üdvözölnek. „Dávid és Góliát harcához tudnám hasonlítani a multinacionális cég és a helyi sörmanufaktúra helyzetét. És bár kilátástalannak látszik a helyzet, a megyei tanács és a magyar kormány lehet a kő és a parittya\" – fogalmazott a Krónikának Borboly.

Az elöljáró elmondta, ő a párbeszéd és a közös megoldáskeresés híve, majd emlékeztetett: januári ülésén elfogadott állásfoglalásában a Hargita megyei önkormányzat közvetítő szerepet vállalt az ügyben, és felkérte a védjegyvitát kirobbantó holland multinacionális vállalatot, álljon el a csíkszentsimoni sörmanufaktúra elleni pertől, és oldják meg békés úton a jogi konfliktust. Mivel a Heinekentől nem kaptak választ, a közgyűlés a társaság bukaresti, adott esetben pedig hollandiai vezetőségéhez készül fordulni. Borboly Csaba ugyanakkor arra hivatkozva biztosította támogatásáról a simoni sörgyárat, hogy a Heineken által Romániában megnyert márkavédelmi per nyomán Igazi Tiltott Sör néven előállított ital rendelkezik a Hargita megyei önkormányzat által birtokolt székely termék védjeggyel, továbbá a sörmanufaktúra 140 családnak biztosít megélhetést, és „Székelyföld jó hírét vitte el az anyaországba és szerte Európába\".

Közben Kósa Lajos, a Fidesz frakcióvezetője közölte: több helyen módosításra szorul az önkényuralmi jelképek kereskedelmi célú használatának tilalmáról szóló törvényjavaslat, amelyről vita van a Fideszben, ám a képviselőcsoportban nem született olyan döntés, hogy „ejtenék\" a javaslatot. A politikus elmondta, nem akarnak olyan szabályozást hozni, amely Magyarországot komoly pénzbüntetéssel járó perekkel fenyegeti, ahogyan olyat sem, amely „Btk.-s alakzattal\" fenyegeti azokat a kereskedőket, akik ilyen márkákat forgalmaznak.\" „Jelen formájában a javaslat számos olyan problémát nem old meg, amit pedig meg kellene\" – fogalmazott Kósa, példaként említve, hogy a Puskás-mezt a korábbi magyar címerrel továbbra is lehet majd árulni, holott abban van önkényuralmi jelkép.

Közölte azt is, hogy a problémák között a Heineken által szponzorált labdarúgó-mérkőzések kérdése is felmerült, mivel az UEFA-meccseken a pálya mellett futó fénycsíkok az UEFA reklámjai, vagyis jogilag nem a Heineken a reklámozó. Kósa Lajos megerősítette egyúttal, hogy természetesen összekapcsolódik a törvényjavaslat, valamint az Igazi Csíki Sör és a Heineken közötti romániai védjegyvita. „Nekünk minden magyar brand védelmében ki kell állni, ha valaki a piaci erőfölényével visszaélve azt ki akarja szorítani a piacról\" – foglalt állást a kormánypárti politikus.

Mint ismert, a Heineken a napokban fordult az Európai Unió luxemburgi bíróságához az Igazi Csíki Sör védjegyének visszavonása érdekében, megtámadva a csíkszentsimoni manufaktúra termékének nyújtott uniós védjegyet. Miután a Heineken februárban pert nyert a marosvásárhelyi táblabíróságon Lénárd András vállalkozása ellen, tulajdonosa megváltoztatta az Igazi Csíki Sör nevét, és immár Igazi Tiltott Sör néven folytatja a termék forgalmazását.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik,
rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik, rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!