Bicikliút és külön híd Székelykeresztú­ron

Bicikliút és külön híd Székelykeresztú­ron

Javában zajlik Székelyke­reszt­úr közel két kilométeres bicikliútjának építése, amelyik nemsokára új híddal egészül ki.

Veres Réka

2016. szeptember 07., 15:502016. szeptember 07., 15:50

A Gagy-patak felett átívelő, négyméteres átjárót kizárólag a gyalogosok és kerékpárosok használhatják majd. A bicikliút a város alsóboldogfalvi bejáratánál kezdődik, a Mihai Eminescu utcán halad át, majd a Gagy-patak hídján folytatódik, és az Orbán Balázs utcán keresztül kapcsolódik a Szécsi András utcai, már meglévő biciklisávhoz. Az 1700 méter hosszú kerékpárút kialakítására a városháza 1,1 millió lejt költ, a tervek szerint jövő év elején fejezik be – közölte érdeklődésünkre Rafai Emil, Székelykeresztúr polgármestere.

A kivitelezésével a csíkszeredai Ing Serv Kft. útépítő céget bízták meg, amelyik már több alkalommal is végzett munkálatokat a kisvárosban. A vállalat újította fel a Szécsi András utca, és a Csekefalvi utcai vasútig tartó szakaszt, valamint aszfaltszőnyegelést is végeztek a Kossuth lakónegyedben és Fiatfalván. A polgármester elmondta, hogy a négy méter széles új átjáró a közforgalom számára zárt lesz, csak a gyalogosok és a kerékpárosok használhatják. Emellett biztonságosabbá is tennék a nemzeti út melletti biciklisávot, ezért védőkorlátot emelnek ott, és az új híd két oldalán, hogy elkerüljék a baleseteket. A legforgalmasabb az Orbán Balázs negyedig kialakítandó szakasz lesz, ugyanis számos helybéli dolgozik a környéken. 

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. április 06., szombat

Már csaknem harmincszor riasztották medve miatt a csendőröket Hargita megyében

Az év eleje óta 28-szor kérték a csendőrség segítségét medvék eltávolításához Hargita megyei településekről – közölte pénteken a Hargita Megyei Csendőr-felügyelőség sajtóirodája.

Már csaknem harmincszor riasztották medve miatt a csendőröket Hargita megyében
2024. április 06., szombat

Nagy Elek a neveltetése eredményének tekinti a gyalui várkastély kulturális létesítménnyé alakítását

Kulturális rendeltetést kap a frissen felújított gyalui várkastély, Erdély egyik legnagyobb magán rezidenciája. Nagy Elek kolozsvári származású üzletember a Krónikának adott interjúban neveltetése eredményének nevezte a gyalui fejleményeket.

Nagy Elek a neveltetése eredményének tekinti a gyalui várkastély kulturális létesítménnyé alakítását
2024. április 05., péntek

Optikai csalódást előidéző térkövezéssel tisztelegnek Bolyai János munkássága előtt Kolozsváron

Optikai csalódást előidéző térkövezéssel tisztelegnek a városban született Bolyai János matematikus munkássága előtt Kolozsváron, a belvárosi Bolyai utcában, ahol a világhírű tudós szülőháza is található.

Optikai csalódást előidéző térkövezéssel tisztelegnek Bolyai János munkássága előtt Kolozsváron
2024. április 05., péntek

Ingyen kaphatja meg az aradi önkormányzat a várat, amelybe kulturális központot tervez

Elfogadta a kormány a védelmi minisztérium beadványát, melyben kéri, hogy az aradi régi gáji laktanya a város közvagyonából kerüljön át állami tulajdonba.

Ingyen kaphatja meg az aradi önkormányzat a várat, amelybe kulturális központot tervez
2024. április 05., péntek

Nagyrészt a magyar és szász épített örökséggel kérkedik a „több ezer éves történelemmel rendelkező” Románia

Nyolcmillió eurót költenek a Hívogató Románia nevű turisztikai és műemlékvédő megaprojekt 12 útvonalának népszerűsítésére. Az erdélyi magyar kezdeményezésre született programot a „több ezer éves történelemmel rendelkező” Románia vívmányaként tálalják.

Nagyrészt a magyar és szász épített örökséggel kérkedik a „több ezer éves történelemmel rendelkező” Románia
2024. április 05., péntek

Kiszabadult a rendszerváltás utáni Románia legrettegettebb sorozatgyilkosa

Huszonöt év rácsok mögött töltött idő után kiszabadult a börtönből pénteken Románia rendszerváltás utáni történetének legrettegettebb sorozatgyilkosa – írja honlapján a Digi 24.

Kiszabadult a rendszerváltás utáni Románia legrettegettebb sorozatgyilkosa
2024. április 05., péntek

Márton Áron-emlékkiállítás nyílik Kolozsváron a Szentegyház utcai egyházművészeti kiállítótérben

Márton Áron püspök tiszteletének szentelt emlékkiállítás nyílik Kolozsváron az Ars Sacra Claudiopolitana Egyházművészeti Kiállítótérben április 11-én.

Márton Áron-emlékkiállítás nyílik Kolozsváron a Szentegyház utcai egyházművészeti kiállítótérben
2024. április 04., csütörtök

Bár még távolról sincs meg a teljes összeg, ismét csurrant némi pénz a temesvári Hunyadi-kastély felújítására

Bár még távol áll attól, hogy összegyűljön a felújításához szükséges teljes összeg, lassan azért haladhatnak a temesvári Hunyadi-kastély restaurációs munkálatai, miután több forrásból sikerült biztosítani a szükséges pénz egy részét.

Bár még távolról sincs meg a teljes összeg, ismét csurrant némi pénz a temesvári Hunyadi-kastély felújítására
2024. április 04., csütörtök

A parkolóhelyek utáni hajszában látványosan megugrott a rokkantkártyával rendelkező sofőrök száma Nagyváradon

Egyre több nagyváradi kérvényezi a fogyatékkal élőknek járó ingyenes parkolókártyát, amely lehetővé teszi számukra, hogy ne kelljen fizetniük a parkolásért a belvárosban, és – szintén ingyen – helyet biztosítsanak az autójuknak otthonuk közelében.

A parkolóhelyek utáni hajszában látványosan megugrott a rokkantkártyával rendelkező sofőrök száma Nagyváradon
2024. április 04., csütörtök

Restaurálják a Szentjobb-ereklyét a Nagyváradról regnáló bíboros emlékéve keretében

A Schlauch Lőrinc emlékév keretében csütörtökön együttműködési megállapodást írt alá Böcskei László, a Nagyváradi Római Katolikus Egyházmegye püspöke és Rózsa Dávid, az Országos Széchényi Könyvtár főigazgatója a püspöki palota Schlauch termében.

Restaurálják a Szentjobb-ereklyét a Nagyváradról regnáló bíboros emlékéve keretében