„Beutaló” a bíróságra: perre megy a háromszéki Sanitas az egészségügyi igazságtalanságok miatt

„Beutaló” a bíróságra: perre megy a háromszéki Sanitas az egészségügyi igazságtalanságok miatt

Fotó: Haáz Vince

A Kovászna megyei Sanitas nem hagyja annyiban, hogy a minisztériumok törvénytelenül megadóztatták az egészségügyi dolgozóknak járó ételpótlékot, illetve nem biztosították valamennyi alkalmazott számára a törvény által szavatolt üdülési utalványt.

Bíró Blanka

2018. október 16., 17:122018. október 16., 17:12

Bírósághoz fordul a Sanitas egészségügyi szakszervezet Kovászna megyei kirendeltsége, mivel a hatóságok törvénytelenül vetettek ki adót az ételpótlékra, illetve a kórházi alkalmazottak többsége nem kapta meg a törvény által szavatolt üdülési utalványt. Vasile Neagovici szakszervezeti bizalmi keddi sajtótájékoztatóján elmondta,

kénytelenek a munkaadót, vagyis a kórházakat perelni, holott valójában a minisztériumok akadályozzák a törvény betartását, a szaktárcák „erőltetik” a törvénytelenséget, ám nincs jogi alap arra, hogy a kormányt idézzék az igazságszolgáltatás elé.

Neagovici rámutatott, tavaly sikerült kiharcolni, hogy a megszüntetett élelmiszer-utalványok helyett ételpótlékot kapjanak az alkalmazottak, így ez év januárjától 314 lejjel egészítették ki a béreket. Az intézkedés elsősorban azoknak jelentett nagy segítséget, akiknek nem emelték meg a fizetését, vagyis az ápolóknak, a kisegítő személyzetnek, gyógyszerészeknek, kémikusoknak, pszichológusoknak, irodai alkalmazottaknak.

Idézet
Aztán az egészségügyi és a pénzügyminisztérium elkezdte átiratokkal, körlevelekkel bombázni a kórházak vezetését, hogy a pótlékot meg kell adózni, nemcsak 10 százalékkal, hanem a társadalombiztosítási járulékot is le kell vonni.

A munkaadók júniusig halogatták a döntést, majd végül levonták az adót, így jelenleg a pótlék nettó 180 lej. Ez túlkapás, hiszen az ételpótlék megadóztatására nincs törvény, az adótörvénykönyvben nem szerepel ez az előírás” – részletezte a szakszervezeti bizalmi.

Véleménye szerint a juttatásnak ebben a formában nincs semmi értelme: rátehették volna a fizetésre, vagy a napi nyolc lejből bevezethették volna a tej-kifli programot. Az egészségügyben dolgozók mintegy 40 százalékának nem emelték a fizetését, az ételpótlék megadóztatásával csökkent a nettó jövedelmük – emelte ki Neagovici, aki szerint az ügyben az a felháborító, hogy még a törvényt sem módosították, egyszerűen csak utasítgatták a kórházakat.

Galéria

Vasile Neagovici szerint az ételpótlék megadóztatására nincs törvény, az adótörvénykönyvben nem szerepel ez az előírás

Fotó: Bíró Blanka

Üdülési utalvány: jár, de nem jut

A bértörvény előírja, hogy minden közalkalmazottnak meg kell kapnia az üdülési csekket, ám az ország több kórházában mégsem tudták kiadni, mert a bevételük ezt nem tette lehetővé. Hasonló a helyzet Kovászna megye négy kórházában is. Neagovici szerint

a központi költségvetésből kellett volna erre keretet elkülöníteni, hogy egyetlen közalkalmazottat se diszkrimináljanak, ne fosszák meg őket a törvény által előírt jogaiktól.

„Megvizsgáltuk a helyi kórházak büdzséjét, és bebizonyosodott, hogy a betegellátás minőségének rovására menne, ha kiadnák az alkalmazottaknak az üdülési csekkeket. Például a sepsiszentgyörgyi sürgősségi kórház bevétele egy százalékkal csökkent egy év alatt, miközben minden drágult” – részletezte a szakszervezet elnöke. Neagovici elfogadhatatlannak tartja, hogy a közalkalmazottak egy része csak azért nem kapja meg a törvény által szavatolt juttatást, mert a kormány nem különít el erre pénzforrást. Jelezte:

az alkalmazottak körében nagyfokú az elégedetlenség, peres úton keresnek jogorvoslatot, a következő hetekben több száz iratcsomót nyújtanak be a bíróságra.

A törvény mellettük áll, viszont végül mégiscsak a minisztériumoknak kellene megoldást találniuk, mert ha jogerős ítélet kényszeríti a kórházakat a törvénytelenül lekanyarított adó visszafizetésére és az üdülési utalványok kiadására, azt úgysem tudják majd a saját büdzséjükből fedezni.

Érződik a béremelés jótékony hatása

Vasile Neagovici ugyanakkor pozitívumokról is beszámolt: elmondása szerint a gyakorlatban, a rendszer működésén is érződik az orvosok és egészségügyi asszisztensek béremelésének jótékony hatása. „Most végre a rezidens orvosok elfoglalják az állásokat a kórházakban, nem mennek külföldre. Utolsó pillanatban lépett a kormány, hiszen fennállt annak a veszélye, hogy be kell zárni a kórházakat, mert nem lesz orvos, aki dolgozzon” – részletezte a szakszervezet megyei vezetője. Kifejtette,

egy kezdő orvos nettó bére 7000 lej körül alakul, míg egy tapasztalt szakorvos fizetése elérheti a 20000 lejt a pótlékokkal, ügyeletekkel együtt.

Egyre több az orvos, javul a szolgáltatás minősége, hiszen most már nincsenek rászorulva, hogy magánrendelőkbe rohanjanak, inkább több ügyeletet vállalnak. Az elmúlt három évben az asszisztensek fizetése is megháromszorozódott. A bizalmi úgy tudja, az alkalmazottak hozzáállása is sokat javult, sok orvos visszautasítja a hálapénzt, hiszen a fizetésből is jól meg lehet már élni.

„Még mindig vannak, akik éltetik a régi beidegződéseket, elveszik, elvárják a hálapénzt, miközben ezt a betegek is fenntartják azzal a tévhittel, hogy ha nem adnak borítékot, nem kapnak megfelelő ellátást. A minisztérium agresszív kampányt ígért az egészségügyben a korrupció visszaszorítása érdekében, ám erre végül nem került sor” – mondta Vasile Neagovici.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. április 05., péntek

Optikai csalódást előidéző térkövezéssel tisztelegnek Bolyai János munkássága előtt Kolozsváron

Optikai csalódást előidéző térkövezéssel tisztelegnek a városban született Bolyai János matematikus munkássága előtt Kolozsváron, a belvárosi Bolyai utcában, ahol a világhírű tudós szülőháza is található.

Optikai csalódást előidéző térkövezéssel tisztelegnek Bolyai János munkássága előtt Kolozsváron
2024. április 05., péntek

Ingyen kaphatja meg az aradi önkormányzat a várat, amelybe kulturális központot tervez

Elfogadta a kormány a védelmi minisztérium beadványát, melyben kéri, hogy az aradi régi gáji laktanya a város közvagyonából kerüljön át állami tulajdonba.

Ingyen kaphatja meg az aradi önkormányzat a várat, amelybe kulturális központot tervez
2024. április 05., péntek

Nagyrészt a magyar és szász épített örökséggel kérkedik a „több ezer éves történelemmel rendelkező” Románia

Nyolcmillió eurót költenek a Hívogató Románia nevű turisztikai és műemlékvédő megaprojekt 12 útvonalának népszerűsítésére. Az erdélyi magyar kezdeményezésre született programot a „több ezer éves történelemmel rendelkező” Románia vívmányaként tálalják.

Nagyrészt a magyar és szász épített örökséggel kérkedik a „több ezer éves történelemmel rendelkező” Románia
2024. április 05., péntek

Kiszabadult a rendszerváltás utáni Románia legrettegettebb sorozatgyilkosa

Huszonöt év rácsok mögött töltött idő után kiszabadult a börtönből pénteken Románia rendszerváltás utáni történetének legrettegettebb sorozatgyilkosa – írja honlapján a Digi 24.

Kiszabadult a rendszerváltás utáni Románia legrettegettebb sorozatgyilkosa
2024. április 05., péntek

Márton Áron-emlékkiállítás nyílik Kolozsváron a Szentegyház utcai egyházművészeti kiállítótérben

Márton Áron püspök tiszteletének szentelt emlékkiállítás nyílik Kolozsváron az Ars Sacra Claudiopolitana Egyházművészeti Kiállítótérben április 11-én.

Márton Áron-emlékkiállítás nyílik Kolozsváron a Szentegyház utcai egyházművészeti kiállítótérben
2024. április 04., csütörtök

Bár még távolról sincs meg a teljes összeg, ismét csurrant némi pénz a temesvári Hunyadi-kastély felújítására

Bár még távol áll attól, hogy összegyűljön a felújításához szükséges teljes összeg, lassan azért haladhatnak a temesvári Hunyadi-kastély restaurációs munkálatai, miután több forrásból sikerült biztosítani a szükséges pénz egy részét.

Bár még távolról sincs meg a teljes összeg, ismét csurrant némi pénz a temesvári Hunyadi-kastély felújítására
2024. április 04., csütörtök

A parkolóhelyek utáni hajszában látványosan megugrott a rokkantkártyával rendelkező sofőrök száma Nagyváradon

Egyre több nagyváradi kérvényezi a fogyatékkal élőknek járó ingyenes parkolókártyát, amely lehetővé teszi számukra, hogy ne kelljen fizetniük a parkolásért a belvárosban, és – szintén ingyen – helyet biztosítsanak az autójuknak otthonuk közelében.

A parkolóhelyek utáni hajszában látványosan megugrott a rokkantkártyával rendelkező sofőrök száma Nagyváradon
2024. április 04., csütörtök

Restaurálják a Szentjobb-ereklyét a Nagyváradról regnáló bíboros emlékéve keretében

A Schlauch Lőrinc emlékév keretében csütörtökön együttműködési megállapodást írt alá Böcskei László, a Nagyváradi Római Katolikus Egyházmegye püspöke és Rózsa Dávid, az Országos Széchényi Könyvtár főigazgatója a püspöki palota Schlauch termében.

Restaurálják a Szentjobb-ereklyét a Nagyváradról regnáló bíboros emlékéve keretében
2024. április 04., csütörtök

Feltöltötte EP-jelöltlistáját az RMDSZ, nevesítette jelöltjét az MPE is

Véglegesítette az európai parlamenti választáson induló jelöltjeinek listáját az RMDSZ Szövetségi Állandó Tanácsa csütörtöki ülésén.

Feltöltötte EP-jelöltlistáját az RMDSZ, nevesítette jelöltjét az MPE is
2024. április 04., csütörtök

Megvan, mi okozhatta a tömeges fertőzést a temesvári iskolában, 14 diákot még kórházban ápolnak

A Temes megyei egészségügyi igazgatóság csütörtökön megerősítette, hogy norovírusgóc alakult ki a temesvári C.D. Loga főgimnáziumban.

Megvan, mi okozhatta a tömeges fertőzést a temesvári iskolában, 14 diákot még kórházban ápolnak