„Megmutatjuk, hogy nem harapunk” – Székelyek vására Bukarestben

„Megmutatjuk, hogy nem harapunk” – Székelyek vására Bukarestben

Székely vásárt szervez Sepsiszentgyörgy önkormányzata május 7–8. között a bukaresti Romexpo kiállítócsarnokban – jelentette be csütörtökön Antal Árpád polgármester.

Bíró Blanka

2016. április 29., 12:582016. április 29., 12:58

2016. április 29., 15:122016. április 29., 15:12

Sepsiszentgyörgy a bukaresti közpolitikai intézettel közösen pályázott, a Norvég Alaptól 560 ezer lejt hívtak le a Székely hagyományok – betekintés a romániai székelység kultúrájába elnevezésű projekt megvalósítására.

Buja Gergely szociológus, projektvezető elmondta, a hat hónapos futamidejű pályázat során természetes környezetükben térképezték fel a Sepsiszentgyörgy környéki székely hagyományokat, a népi mesterségeket. A terepmunkát Pozsony Ferenc etnológus, a Babeş–Bolyai Tudományegyetem professzora, valamint Kinda István néprajzos végezte el, s már nyomdába került egy háromnyelvű monográfia is, amelynek fényképeit és a hasonló témájú dokumentumfilmet Vargyasi Levente készítette.

A székelyek vásárán negyven székelyföldi népművész, mester állítja ki a termékeit, bemutatják a könyvet és a dokumentumfilmet, lesz székely néptánc és népzene is. A szervezést azonban megnehezíti, hogy éppen akkor zajlik a sepsiszentgyörgyi Kürtőskalács-fesztivál, és a budapesti székely fesztivál is. A rendezvény keretében megbeszélést is szerveznek, melyre a bukaresti politikai és kulturális élet fontos döntéshozóit hívták meg, a külképviseleteknek, különböző intézményeknek juttatták el a meghívót, az eszmecsere témája a nemzeti kisebbségek sokszínűségének, identitásmegőrzésének a támogatása mint kiemelt romániai közpolitikai célkitűzés.

A megbeszélésen ajánlásokat fogalmaznak meg arra vonatkozóan, hogy milyen lépésekre van szükség a kisebbségek, a székelység kulturális örökségének, önazonosságának megszilárdítása, megőrzése érdekében. Ezeket az észrevételeket a művelődési minisztériumnak és a Nemzeti Örökség Intézetének továbbítják.

Buja Gergely hangsúlyozta, a projekt tulajdonképpen nyitás a román többség felé, „megmutatjuk magunkat, hogy itt normális körülmények között élünk, alkotunk, és nem harapunk”. Antal Árpád rámutatott, a közpolitikai intézettel nem ez az első közös projektjük, az intézet munkatársai segítenek népszerűsíteni a Székelyföldet.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. április 06., szombat

Már csaknem harmincszor riasztották medve miatt a csendőröket Hargita megyében

Az év eleje óta 28-szor kérték a csendőrség segítségét medvék eltávolításához Hargita megyei településekről – közölte pénteken a Hargita Megyei Csendőr-felügyelőség sajtóirodája.

Már csaknem harmincszor riasztották medve miatt a csendőröket Hargita megyében
2024. április 06., szombat

Nagy Elek a neveltetése eredményének tekinti a gyalui várkastély kulturális létesítménnyé alakítását

Kulturális rendeltetést kap a frissen felújított gyalui várkastély, Erdély egyik legnagyobb magán rezidenciája. Nagy Elek kolozsvári származású üzletember a Krónikának adott interjúban neveltetése eredményének nevezte a gyalui fejleményeket.

Nagy Elek a neveltetése eredményének tekinti a gyalui várkastély kulturális létesítménnyé alakítását
2024. április 05., péntek

Optikai csalódást előidéző térkövezéssel tisztelegnek Bolyai János munkássága előtt Kolozsváron

Optikai csalódást előidéző térkövezéssel tisztelegnek a városban született Bolyai János matematikus munkássága előtt Kolozsváron, a belvárosi Bolyai utcában, ahol a világhírű tudós szülőháza is található.

Optikai csalódást előidéző térkövezéssel tisztelegnek Bolyai János munkássága előtt Kolozsváron
2024. április 05., péntek

Ingyen kaphatja meg az aradi önkormányzat a várat, amelybe kulturális központot tervez

Elfogadta a kormány a védelmi minisztérium beadványát, melyben kéri, hogy az aradi régi gáji laktanya a város közvagyonából kerüljön át állami tulajdonba.

Ingyen kaphatja meg az aradi önkormányzat a várat, amelybe kulturális központot tervez
2024. április 05., péntek

Nagyrészt a magyar és szász épített örökséggel kérkedik a „több ezer éves történelemmel rendelkező” Románia

Nyolcmillió eurót költenek a Hívogató Románia nevű turisztikai és műemlékvédő megaprojekt 12 útvonalának népszerűsítésére. Az erdélyi magyar kezdeményezésre született programot a „több ezer éves történelemmel rendelkező” Románia vívmányaként tálalják.

Nagyrészt a magyar és szász épített örökséggel kérkedik a „több ezer éves történelemmel rendelkező” Románia
2024. április 05., péntek

Kiszabadult a rendszerváltás utáni Románia legrettegettebb sorozatgyilkosa

Huszonöt év rácsok mögött töltött idő után kiszabadult a börtönből pénteken Románia rendszerváltás utáni történetének legrettegettebb sorozatgyilkosa – írja honlapján a Digi 24.

Kiszabadult a rendszerváltás utáni Románia legrettegettebb sorozatgyilkosa
2024. április 05., péntek

Márton Áron-emlékkiállítás nyílik Kolozsváron a Szentegyház utcai egyházművészeti kiállítótérben

Márton Áron püspök tiszteletének szentelt emlékkiállítás nyílik Kolozsváron az Ars Sacra Claudiopolitana Egyházművészeti Kiállítótérben április 11-én.

Márton Áron-emlékkiállítás nyílik Kolozsváron a Szentegyház utcai egyházművészeti kiállítótérben
2024. április 04., csütörtök

Bár még távolról sincs meg a teljes összeg, ismét csurrant némi pénz a temesvári Hunyadi-kastély felújítására

Bár még távol áll attól, hogy összegyűljön a felújításához szükséges teljes összeg, lassan azért haladhatnak a temesvári Hunyadi-kastély restaurációs munkálatai, miután több forrásból sikerült biztosítani a szükséges pénz egy részét.

Bár még távolról sincs meg a teljes összeg, ismét csurrant némi pénz a temesvári Hunyadi-kastély felújítására
2024. április 04., csütörtök

A parkolóhelyek utáni hajszában látványosan megugrott a rokkantkártyával rendelkező sofőrök száma Nagyváradon

Egyre több nagyváradi kérvényezi a fogyatékkal élőknek járó ingyenes parkolókártyát, amely lehetővé teszi számukra, hogy ne kelljen fizetniük a parkolásért a belvárosban, és – szintén ingyen – helyet biztosítsanak az autójuknak otthonuk közelében.

A parkolóhelyek utáni hajszában látványosan megugrott a rokkantkártyával rendelkező sofőrök száma Nagyváradon
2024. április 04., csütörtök

Restaurálják a Szentjobb-ereklyét a Nagyváradról regnáló bíboros emlékéve keretében

A Schlauch Lőrinc emlékév keretében csütörtökön együttműködési megállapodást írt alá Böcskei László, a Nagyváradi Római Katolikus Egyházmegye püspöke és Rózsa Dávid, az Országos Széchényi Könyvtár főigazgatója a püspöki palota Schlauch termében.

Restaurálják a Szentjobb-ereklyét a Nagyváradról regnáló bíboros emlékéve keretében