A megemelt bér alapján jár a pótlék az egészégügyben

A megemelt bér alapján jár a pótlék az egészégügyben

Az egészségügyi rendszerben dolgozóknak március elsejétől járó pluszjuttatásokat szabályozó határozattervezetet bocsátott közvitára a kormány – a dokumentum egyik újdonsága, hogy a kiegészítő jövedelmet immár a tavaly augusztustól megemelt alapbér alapján számolják ki. 

Kőrössy Andrea

2017. február 14., 17:332017. február 14., 17:33

Az egészségügyi minisztérium honlapján közzétett tervezet szerint az alapfizetése 25 százalékát kapja havonta pótlékként az az alkalmazott, aki a fertőző betegségeket kezelő kórházban, illetve osztályon, a szülészeten vagy laboratóriumban dolgozik, illetve a közegészségügyi igazgatóságoknak a vírusokkal és baktériumokkal foglalkozó alkalmazottja.

Tizenöt százalékos pluszjuttatás jár annak, aki laboratóriumokban kémiai és biológiai kutatásokat végez, oltóanyagok kifejlesztésével foglalkozik, illetve nagy erejű lézerrel dolgozik. Ugyancsak 15 százalékos pótlékot kapnak a vérközpontok alkalmazottai, illetve a sterilizálással és a szennyvíztisztító-rendszer takarításával foglalkozó alkalmazottak. A kormány határozattervezete ugyanakkor 10 százalékos pluszjuttatást ír elő többek között az állatkísérleteket végző szakembereknek, a liftkezelőknek, illetve a hűtőberendezéseket és a toxikus hulladékot kezelő alkalmazottaknak.

Ugyancsak 10 százalékos pótlékban részesülnek a védelmi minisztérium hatáskörébe tartozó egészségügyi intézmények alkalmazottai, akik valamilyen magasfeszültségű antenna vagy torony közelében dolgoznak, ezért folyamatosan az elektromágneses mező okozta sugárzásnak vannak kitéve. Ötszázalékos pluszjuttatás kapnak a fénymásoló eszközökkel, valamint a folyamatosan mínusz 10 Celsius-fok alatti hőmérsékletben dolgozó alkalmazottak.

A különösen veszélyes körülmények között dolgozó egészségügyi alkalmazottak alapbérük 85 százalékát kapják pótlékként. Ebbe a kategóriába tartoznak a közegészségügyi igazgatóságok azon munkatársai, akik a szaktárca által veszélyesnek minősített járványok megfékezésében vesznek részt, akik a HIV-fertőzöttség kimutatásához szükséges mintákat gyűjtik és elemzik, valamint az égési sérülteket kezelő klinikákon, illetve osztályokon dolgoznak. A tervezet ezenkívül 45 és 85 százalék közötti pótlékot ír elő a törvényszéki orvosoknak és a boncmestereknek, ugyanakkor 45–70 százalékos pluszjuttatásban részesülnek a pszichiátriai intézmények alkalmazottai.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. április 13., szombat

Tulipános környezetben jelentette be Emil Boc, hogy nem adja Kolozsvárt Brüsszelért

Megpályázza ötödik mandátumát Emil Boc, Kolozsvár polgármestere, aki közösségi oldalán posztolt élő videóban jelentette be döntését szombaton.

Tulipános környezetben jelentette be Emil Boc, hogy nem adja Kolozsvárt Brüsszelért
2024. április 13., szombat

Az RMDSZ és az EMSZ külön polgármester- és önkormányzati képviselőjelölteket indít Nagyváradon

Biró Rozália parlamenti képviselő lett az RMDSZ nagyváradi polgármesterjelöltje a júniusi romániai helyhatósági választásokon – döntött a párt küldöttgyűlése. Csomortányi István személyében az Erdélyi Magyar Szövetség is indít saját polgármesterjelöltet.

Az RMDSZ és az EMSZ külön polgármester- és önkormányzati képviselőjelölteket indít Nagyváradon
2024. április 13., szombat

Európai díjat kapott a kolozsvári Bükk erdőpark

Új Európai Bauhaus-díjat nyert a Bükk erdőpark – Kolozsvár zöld tüdeje elnevezésű projekt a természettel való kapcsolat helyreállítása kategóriában. Az elismerést péntek este adták át Brüsszelben.

Európai díjat kapott a kolozsvári Bükk erdőpark
2024. április 12., péntek

Vérfrissítésen megy keresztül az RMDSZ kolozsvári tanácsosi frakciója

Oláh Emese jelenlegi alpolgármester lesz az RMDSZ polgármesterjelöltje a júniusi helyhatósági választáson, ugyanakkor a jelenlegi négy tanácsos közül három helyen változás lesz a szövetség jelöltjei között lebonyolított rangsorolás alapján.

Vérfrissítésen megy keresztül az RMDSZ kolozsvári tanácsosi frakciója
2024. április 12., péntek

Lassan furdalják a hegy oldalát, újabb óriásgép érkezett a „pénzvesztő” erdélyi vasúti szakaszra

Megérkezett a harmadik alagútfúró gép a Brassó és Segesvár között épülő új vasútvonalra. Közben a Románia leghosszabb, 6,9 kilométeres alagútjainál már márciusban bevetett óriásgép egy hónap alatt csupán 50 métert haladt előre.

Lassan furdalják a hegy oldalát, újabb óriásgép érkezett a „pénzvesztő” erdélyi vasúti szakaszra
2024. április 12., péntek

Szenvedélybetegeknek tart négynapos terápiás programot a Bonus Pastor Alapítvány

Szenvedélybetegek és hozzátartozóik számára szervez terápiás programot Magyarózdon a Bonus Pastor Alapítvány.

Szenvedélybetegeknek tart négynapos terápiás programot a Bonus Pastor Alapítvány
2024. április 12., péntek

A Verespatak-ügy a társadalom győzelmének tekinthető – Érintettek idézték fel a bányaprojekt meghiúsulásának részleteit

Fontos történések, illetve megvalósítások nyomába eredtek a kolozsvári Mathias Corvinus Collegium legutóbbi rendezvényének meghívottjai.

A Verespatak-ügy a társadalom győzelmének tekinthető – Érintettek idézték fel a bányaprojekt meghiúsulásának részleteit
2024. április 12., péntek

Három év múlva már 160 kilométer/órával roboghat a vonat Arad és Temesvár között

A közlekedési minisztérium kiadta az építési engedélyt az Arad és Temesvár közötti 48 kilométeres vasútvonal korszerűsítésére, valamint további 6 kilométernyi sínpár újul meg Arad térségében – jelentette be pénteken Sorin Grindeanu szaktárcavezető.

Három év múlva már 160 kilométer/órával roboghat a vonat Arad és Temesvár között
2024. április 12., péntek

Berobbant a kanyarójárvány Arad megyében

Ugrásszerűen megnőtt a kanyarós megbetegedések száma Arad megyében, a hatóságok azt javasolják a kisgyerekek szüleinek, fogadják meg szakembereknek a védőoltás felvételére, a fertőző betegség megelőzésére vonatkozó ajánlását.

Berobbant a kanyarójárvány Arad megyében
Berobbant a kanyarójárvány Arad megyében
2024. április 12., péntek

Berobbant a kanyarójárvány Arad megyében

2024. április 12., péntek

Saját nevelésű sertésből falatozott egy öttagú család Szatmár megyében, kórházba kerültek

Öttagú család – két felnőtt és három gyermek – került kórházba, miután a saját háztáji gazdaságukban nevelt sertés húsából ettek – közölte pénteken a Szatmár megyei Állategészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Igazgatóság (DSVSA).

Saját nevelésű sertésből falatozott egy öttagú család Szatmár megyében, kórházba kerültek