Önkontroll és hatékony munkavégzés

Önkontroll és hatékony munkavégzés

A halogatás az a mindenki számára ismerős állapot, amikor teendőinket mindenféle racionális indok nélkül halasztjuk minél tovább, helyettük pedig általában semmilyen mérhető haszonnal nem rendelkező pótcselekvéseket végzünk. 

Krónika

2016. június 25., 21:242016. június 25., 21:24

Takács Ildikó pszichológus, a Budapesti Műszaki Egyetem pszichológia tanszékének vezetője a halogatás lelki és tudományos hátteréről a beszélt egy budapesti előadáson. Mint mondta, a 8-10 órás munkanapok ma már átlagban csak 5 órásak, ha azt nézzük, valójában mennyi produktív munkát végzünk, és mennyit lógunk a Facebookon például (ezt a megállapítást ez a közelmúltbeli, az amerikai gazdaság produktivitásán aggódó felmérés is nagyjából megerősíti) – olvasható a hvg.hu-n. És akkor még a nem kötelező, nem határidőhöz kötött vagy kevésbé konkrét célok terén mutatott halogatásról nem is beszéltünk.

Célok és időbeosztás

A problémának persze kifejezetten mai okai is vannak, logikusnak tűnik, hogy a fiatalabb generációkat a szabadidő növekedése és a kevésbé szorosan definiált feladatok, időbeosztások és életpályák hajlamosak a teendők eltolása felé vezetni.

Amikor erőfeszítéseink célja homályos, kétséges, gyakran csak több év múlva valósul meg, és nem is kapcsolódik direkt módon fizikai szükségleteinkhez, és senki sem mondja meg, pontosan mit tegyünk, sokszor a motiváció megszerzése is egy jelentékeny egyéni munka lesz. És az sem elhanyagolható, hogy a technológia is egyre több új időnyelő lehetőséget kínál fel számunkra. Takács szerint ezen kívül a halogatás kortünetéhez tágabb értelemben hozzákapcsolhatók olyan társadalmi tendenciák is, mint az egyetemi évek elhúzódása, vagy a családalapítás egyre később tolódása.

Stressztűrés, az érdeklődés hiánya

Abban a tudósok általában egyetértenek, hogy a halogatással a legdirektebb módon összefüggő személyiségvonás az impulzivitás, azaz az arra való hajlam, hogy döntéseinket pillanatnyi indulatok és vágyak vezéreljék. Az impulzív ember nem képes uralkodni pillanatnyi késztetésein valamilyen hosszabb távú cél, vagy nagyobb öröm elérése érdekében, így inkább az ideiglenes kellemetlenségek elkerülésére fog fókuszálni ahelyett, hogy nekilásson a feladatnak, amelynek gyakran jelentőségét sem tudja átérezni.

Takács kutatásai szerint a halogatás kialakulása olyan személyiségvonásokkal is korrelációban áll, mint a stressztűrés, az empátia, a kellemetlen érzések kerülése vagy az alkalmazkodásra való képesség. A szakember egyébként úgy tapasztalja, a halogatás a férfiakra jellemzőbb, mint a nőkre, szerinte ennek oka részben az lehet, hogy a nők biológiailag több halaszthatatlan vagy időhöz kötött teendővel rendelkeznek, lásd menstruációs ciklus és termékenység, vagy a szülés és a gyereknevelésben betöltött aktívabb szerep.

Takács szerint a komolyabb szintű halogatás fő megélt okai közé tartozik a feladat iránti érdeklődés hiánya illetve a fontosságérzés hiánya éppúgy, mint a feladat nagysága miatti szorongás vagy a perfekcionizmus, azaz amikor magunktól csakis a tökéletes megoldást tudnánk elfogadni vagy az elérhetetlenül magasnak gondolt mérce miatt nem kezdünk bele a munkába.

Az önfegyelem fejlesztése a megoldás

Bár egy krónikus halogatónak azt mondani, hogy hagyja abba a halogatást, alapvetően annyit ér, mint ha egy depressziósnak azt mondanánk, hogy legyen pozitívabb, a halogatás elleni harcot nem szabad feladni. A megoldás természetesen az önfegyelem fejlesztése.

Agyunkat ideális esetben a józan ész irányítja, azonban kezéből a kormányrudat folyamatosan igyekszik kirángatni egy rakoncátlan kismajom, aki csak az azonnali kielégülést ismeri, mohó és türelmetlen, és nem hagyja, hogy a hosszú távú haszon érdekében bármilyen áldozatot hozzunk. A kismajom otthona a sötét játszótér, ahol órákon keresztül nézhetünk macskás videókat, kémkedhetünk régi ismerőseink Facebook-képei után vagy tízpercenként újra megnézhetjük, még mindig ugyanannyi ennivaló van-e a hűtőben, ezen örömök azonban bűntudattal és szorongással telítettek.

Takács szerint az önkontroll legjobb ösztönzői a határidők: ha ezek éppen nincsenek, magunknak kell kiszabnunk őket. Sok halogató ott hibázik, hogy céljai túl nagyok és általánosak (\"találok egy jobb munkát\", \"elkezdek futni\", \"megtanulok programozni\"). Mivel ezek az elképzelések semmilyen kötelezettséget nem tartalmaznak, így amíg nem fogalmazódnak meg konkrétabban, nem is lesz belőlük semmi. Szerencsésebb megfogalmazás tehát az \"Elkezdek futni minden csütörtök este és vasárnap reggel\".

A halogatás eredményes is lehet

Timothy Pychyl, a téma egyik vezető amerikai kutatója azt javasolja, állítsunk fel magunknak jutalmi rendszert, ami szabályozza, hogy az egyes átmeneti célok eléréséért cserébe milyen módon engedhetjük meg magunknak az elhalasztott kielégülést. A hosszú távú célokat pedig úgy fogalmazhatjuk meg könnyebben, ha elképzeljük a saját jövőbeli énünket, majd lépésenként felvázoljuk a hozzá vezető utat. Takács Ildikó szerint egyébként vannak olyan helyzetek, ahol a halogatás akár eredményes is lehet. Például segíthet abban, hogy a probléma sokszori átrágásával végül hatékonyabb és kreatívabb megoldást találjunk a feladatainkra.

De a halogatás egyesek számára adrenalinlöketként is felfogható: ha egy feladatot a lehetséges utolsó előtti pillanatig halasztunk, a szorítás izgalmasabbá teszi a munkát és magunkra is büszkébbek leszünk, amiért ilyen gyorsan sikerült a feladattal megbirkózni. Persze ez a módszer nem mindig eredményes.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. március 22., péntek

„Ha egészségesebben szeretnénk élni, akkor tudnunk kell, hogy mit eszünk”

A REL, azaz a rövid ellátási láncok előnyeiről, a tudatos vásárlóvá válásunk lépéseiről beszélgettünk Szólláth Tiborral, Hajdúnánás város polgármesterével, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Környezetért és Fenntarthatóságért felelős alelnökével.

„Ha egészségesebben szeretnénk élni, akkor tudnunk kell, hogy mit eszünk”
2024. március 08., péntek

„Ha megvan a bizalom, akkor termelő és vásárló kölcsönösen előre viszi egymást”

Ezen a héten Gergely Leventét, agrárszakembert és gyümölcstermesztőt kérdeztük a REL, azaz a rövid ellátási láncok előnyeiről.

„Ha megvan a bizalom, akkor termelő és vásárló kölcsönösen előre viszi egymást”
2024. február 09., péntek

„Tudatos vásárlók nélkül nem maradhatnak életben a kistermelők” (x)

Cilip Árpád, a Hargita Megye Fejlesztési Ügynökségének igazgatójával és a Székely Termék védjegy koordinátorával beszélgettünk a rövid ellátási láncok létjogosultságáról és a Székelyföld-szerte egyre megerősödő tudatos vásárlói rétegről.

„Tudatos vásárlók nélkül nem maradhatnak életben a kistermelők” (x)
2023. december 23., szombat

Online italrendelések az ünnepek alkalmával az eMAG-ról (x)

Csak az elmúlt héten több mint 1300 üveg bort rendeltek a platform kliensei, különböző borfajtákból. Az ügyfelek átlagosan egy rendelésben négy üveg bort rendeltek, amire átlagosan 206 lejt költöttek. A romániai borok vezetik az eladási listákat.

Online italrendelések az ünnepek alkalmával az eMAG-ról (x)
2023. december 15., péntek

A REL-közösségekben az erő (x)

2010-ben találkozott először a rövid ellátási lánc fogalmával, miután kollégái segítségével megismerte a nyugat-európai REL-ek közösségépítő és gazdasági erejét. Smaranda Enache kapcsolatát a REL-el a következőkben ismerhetjük meg.

A REL-közösségekben az erő (x)
A REL-közösségekben az erő (x)
2023. december 15., péntek

A REL-közösségekben az erő (x)

2023. december 08., péntek

„A Helyénvaló bolt egy igazi színfolt a város szövetében” (x)

Az év végéhez közeledve fejtörést okozhat, hogy mivel lepjük meg szeretteinket, kollégáinkat. Érdemes lehet olyan szempontokat figyelembe vennünk vásárlásaink alkalmával, mint tudatosság, hozzáadott érték és megbízhatóság.

„A Helyénvaló bolt egy igazi színfolt a város szövetében” (x)
2023. december 02., szombat

„A székelyföldi táj veszne el, ha nem lennének kistermelőink” (x)

A székelyudvarhelyi Helyénvaló helyi bolt igazgatóját és REL-szakértőt, Molnár Judithot kérdeztük arról, milyen célok mentén építették fel a már 5 éve működő vállalkozást. Milyen előnyökkel jár, ha rövid ellátási láncokból szerezzük be élelmiszereinket.

„A székelyföldi táj veszne el, ha nem lennének kistermelőink” (x)
2023. november 24., péntek

„A helyi termék mögött ott van egy életmese” (x)

Helyi termelőtől származó termék versus hipermarketben található paradicsom. Mi a minőségbeli különbség? Hogyan találjuk meg a saját utunkat a REL-hez, azaz a rövid ellátási láncokhoz? Kádár Annamária pszichológust kérdeztük saját tapasztalatairól.

„A helyi termék mögött ott van egy életmese” (x)
2023. november 17., péntek

A helyi gazdák a legjobb minőséget nyújtják (x)

A REL, azaz a rövid ellátási láncokról, a tudatos vásárlás előnyeiről, a Műanyagmentes júliusról és arról beszélgettünk Dávid Panni, bloggerrel hogy miért éri meg helyi termelőktől vásárolni.

A helyi gazdák a legjobb minőséget nyújtják (x)
2023. november 10., péntek

Orbán Árpád: „felelősek vagyunk egymásért. A REL célja közösen megmaradni” (x)

Mit jelent a rövid élelmiszerellátási lánc, mit érdemes tudni a REL-ről, és hogyan kapcsolódik a Civitas Alapítvány ehhez a projekthez? Orbán Árpádot, a Civitas Alapítvány fejlesztési igazgatóját kérdeztük.

Orbán Árpád: „felelősek vagyunk egymásért. A REL célja közösen megmaradni” (x)