Elhízás és egészségi problémák az elégtelen táplálkozás miatt

Elhízás és egészségi problémák az elégtelen táplálkozás miatt

Az elégtelen táplálkozás miatt kialakuló elhízás a legnagyobb probléma a világon egy új globális jelentés szerint. A világ tápláltsági állapotáról szóló legújabb jelentés (Global Nutrition Report 2016) szerint a malnutríció világjelensége egyrészt az éhezés, másrészt az elhízás formájában jelentkezik. 

Krónika

2016. június 18., 17:462016. június 18., 17:46

A felmérésben részt vevő 129 ország 44 százalékában tapasztalták az alultápláltság vagy az elhízás „igen súlyos mértékét”. A tanulmány szerzői attól tartanak, hogy a malnutríció „az új normális” állapot. A malnutrícióhoz korábban az alultápláltság, az éhező, növekedésben visszamaradt, fertőzéseknek kitett gyerekek képe kapcsolódott. A probléma ma is létezik, ám ezen a területen változás tapasztalható – írta az MTI.

A tanulmány szerzői ezért nem az éhezésre, hanem az elhízás terjedésének „döbbenetes méretű globális kihívására” hívták fel a figyelmet, mert az elhízottak aránya a világ majdnem minden országában növekszik – olvasható a BBC News honlapján. Emberek százmillióit sújtja a malnutríció az elhízás és a vérben található túl sok cukor, só vagy koleszterin formájában a jelentés szerint. „A malnutríció szó szerint elégtelen tápláltságot jelent, ami miatt a gyerek túl sovány, nem növekszik normálisan, de olyan következményei is lehetnek, hogy elhízik, túl magas lesz a vércukorszintje, ami diabéteszhez vezet” – magyarázta Corinna Hawkes, a kutatás egyik vezetője.

Sok ország küzd sikeresen a gyerekek alultápláltságának és növekedési visszamaradásának legyőzéséért, ám igen kevesen léptek előre az elhízás és a hozzá kapcsolódó betegségek, egyebek mellett a szívproblémák elleni harcban. A kutatás szerint az öt év alatti túlsúlyos gyerekek száma olyan gyorsan növekszik, hogy megközelíti az átlagnál kisebb súlyú, azonos korú gyerekekét. „Olyan világban élünk most, ahol a rossz tápláltság lett a normális. Ez teljesen elfogadhatatlan” – mutatott rá Lawrence Haddad, a kutatás másik vezetője.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. március 22., péntek

„Ha egészségesebben szeretnénk élni, akkor tudnunk kell, hogy mit eszünk”

A REL, azaz a rövid ellátási láncok előnyeiről, a tudatos vásárlóvá válásunk lépéseiről beszélgettünk Szólláth Tiborral, Hajdúnánás város polgármesterével, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Környezetért és Fenntarthatóságért felelős alelnökével.

„Ha egészségesebben szeretnénk élni, akkor tudnunk kell, hogy mit eszünk”
2024. március 08., péntek

„Ha megvan a bizalom, akkor termelő és vásárló kölcsönösen előre viszi egymást”

Ezen a héten Gergely Leventét, agrárszakembert és gyümölcstermesztőt kérdeztük a REL, azaz a rövid ellátási láncok előnyeiről.

„Ha megvan a bizalom, akkor termelő és vásárló kölcsönösen előre viszi egymást”
2024. február 09., péntek

„Tudatos vásárlók nélkül nem maradhatnak életben a kistermelők” (x)

Cilip Árpád, a Hargita Megye Fejlesztési Ügynökségének igazgatójával és a Székely Termék védjegy koordinátorával beszélgettünk a rövid ellátási láncok létjogosultságáról és a Székelyföld-szerte egyre megerősödő tudatos vásárlói rétegről.

„Tudatos vásárlók nélkül nem maradhatnak életben a kistermelők” (x)
2023. december 23., szombat

Online italrendelések az ünnepek alkalmával az eMAG-ról (x)

Csak az elmúlt héten több mint 1300 üveg bort rendeltek a platform kliensei, különböző borfajtákból. Az ügyfelek átlagosan egy rendelésben négy üveg bort rendeltek, amire átlagosan 206 lejt költöttek. A romániai borok vezetik az eladási listákat.

Online italrendelések az ünnepek alkalmával az eMAG-ról (x)
2023. december 15., péntek

A REL-közösségekben az erő (x)

2010-ben találkozott először a rövid ellátási lánc fogalmával, miután kollégái segítségével megismerte a nyugat-európai REL-ek közösségépítő és gazdasági erejét. Smaranda Enache kapcsolatát a REL-el a következőkben ismerhetjük meg.

A REL-közösségekben az erő (x)
A REL-közösségekben az erő (x)
2023. december 15., péntek

A REL-közösségekben az erő (x)

2023. december 08., péntek

„A Helyénvaló bolt egy igazi színfolt a város szövetében” (x)

Az év végéhez közeledve fejtörést okozhat, hogy mivel lepjük meg szeretteinket, kollégáinkat. Érdemes lehet olyan szempontokat figyelembe vennünk vásárlásaink alkalmával, mint tudatosság, hozzáadott érték és megbízhatóság.

„A Helyénvaló bolt egy igazi színfolt a város szövetében” (x)
2023. december 02., szombat

„A székelyföldi táj veszne el, ha nem lennének kistermelőink” (x)

A székelyudvarhelyi Helyénvaló helyi bolt igazgatóját és REL-szakértőt, Molnár Judithot kérdeztük arról, milyen célok mentén építették fel a már 5 éve működő vállalkozást. Milyen előnyökkel jár, ha rövid ellátási láncokból szerezzük be élelmiszereinket.

„A székelyföldi táj veszne el, ha nem lennének kistermelőink” (x)
2023. november 24., péntek

„A helyi termék mögött ott van egy életmese” (x)

Helyi termelőtől származó termék versus hipermarketben található paradicsom. Mi a minőségbeli különbség? Hogyan találjuk meg a saját utunkat a REL-hez, azaz a rövid ellátási láncokhoz? Kádár Annamária pszichológust kérdeztük saját tapasztalatairól.

„A helyi termék mögött ott van egy életmese” (x)
2023. november 17., péntek

A helyi gazdák a legjobb minőséget nyújtják (x)

A REL, azaz a rövid ellátási láncokról, a tudatos vásárlás előnyeiről, a Műanyagmentes júliusról és arról beszélgettünk Dávid Panni, bloggerrel hogy miért éri meg helyi termelőktől vásárolni.

A helyi gazdák a legjobb minőséget nyújtják (x)
2023. november 10., péntek

Orbán Árpád: „felelősek vagyunk egymásért. A REL célja közösen megmaradni” (x)

Mit jelent a rövid élelmiszerellátási lánc, mit érdemes tudni a REL-ről, és hogyan kapcsolódik a Civitas Alapítvány ehhez a projekthez? Orbán Árpádot, a Civitas Alapítvány fejlesztési igazgatóját kérdeztük.

Orbán Árpád: „felelősek vagyunk egymásért. A REL célja közösen megmaradni” (x)