A gyermekre különösen jellemző, épp ezért fontos tudni, hogy általában mikor folyamodik agresszióhoz, az agresszió ugyanis stratégia, olyan viselkedési forma, amelyet valaki bizonyos reá jellemző helyzetekben a megoldás egyetlen lehetséges módjának tart. Ha a szülők az utcán, buszon, baráti társaságban a gyerekeikről beszélnek, nemegyszer panaszkodnak agresszív viselkedésük miatt. „Értelmes fiú, de nagyon verekedős”, „esze volna, de folyton kötekedik, összeférhetetlen” – mondják némi nyugtalansággal, mert jó, ha egy kicsit harcias a gyermek „nem hagyja magát”, de ami sok, az sok, lehetne egy csöppet szelídebb.

Túlzott szigor, hiányzó szabályok

Már a dackorszakban elindulhat az agresszivitás irányába ható fejlődés, ha a szülők indulatosan kezelik a kisgyerek első akarati törekvéseit, a szülői bánásmód pedig később is meghatározó az agresszivitás szempontjából. Az indulatait kezelni nem tudó, fenyegető, bántalmazó szülő példa a gyermek számára, aki nem tud mást tenni, megtanulja ezt a viselkedést, sérelmeit pedig gyakran gyermektársain torolja meg.

A túlzott szigor és büntetés, vagy ellenkezőleg, a korlátok és szabályok teljes hiánya ugyancsak fokozza a gyermek agresszivitását. A gyerekek elsősorban szüleik viselkedését utánozzák, de másolandó mintát jelentenek számukra életük más szereplői, óvodástársak, olykor nevelők és nem utolsósorban a rajzfilmek és számítógépes játékok kedvenc harcos hősei. A technika fejlődésével az agresszió kifejezésmódja látványosan változott. A különböző filmek, erőszakos jelenetek, mesék hatására változott az eszköztára is az agresszió kifejezésének. Míg régebben a papírgalacsin-dobálás volt az erőszak megnyilvánulása, ma csoportokba verődve kegyetlenkednek a gyerekek egymással. Az erőszakos filmek azt sugallják a gyerekeknek, hogy ez a viselkedés teljesen elfogadott, sőt, szükségszerű, esetenként pedig jó mulatság.

Mit tehet a szülő?

A legfontosabb teendő, hogy csökkentsük azokat az erőszakos hatásokat, melyek a gyermekeket érhetik, legyen szó az otthoni vagy iskolai környezetről, illetve a média hatásairól. Sok szülő figyelmen kívül hagyja, hogy a feszültség levezetését, a helyes magatartást is tanítani kell a gyermeknek. Az agresszív viselkedés pedig nem „múlik el” magától. Meg kell tanítani a gyermeket, milyen módszerekkel vezesse le úgy a benne kialakult dühöt, hogy azzal ne ártson a környezetének. Sok gyermek számára már az is nagy segítség, ha sportolhat, mozoghat. A közvélekedéssel ellentétben a küzdősportok űzése nem fokozza az agressziót. Az edzés során elsajátított készségek (pl. a fair play szabálya) megtanítják a gyermeket társadalmilag elfogadott módon küzdeni.

Halljuk meg a gyermek üzenetét

Gyakran elkövetjük a hibát a rosszalkodó és agresszív gyerekkel, hogy olyan büntetést szabunk ki, ami még jobban szeparálja őt, például beküldjük a szobájába, holott az eredeti bajt is az okozta, hogy nem találta meg a kapcsolódás módját például a testvérével. Van, akinél a humor, a dögönyözés segít, van, akinél egy ölelés, de a szülő feladata, hogy hallja meg a gyerek üzenetét, és találja meg hozzá az utat. Ha valaki választ kap a szükségletére, csökkenti a feszültséget és az indulatot, és megérti a gyerek, hogy tud kapcsolódni a szülőhöz máshogy is. 

Ha elmarad a feszültség okának orvosolása, a gyerek sokszor megpróbálja a szülő elől elrejteni az indulatait. Úgy csinálja, hogy ne lássa a szülő: ha odanéz, szófogadó, ha elfordul, belemar a társába. Ami még rosszabb, maga ellen fordítja, hiszen azt nem büntetik, ha saját magát bántja. Vagy elfojtja, de ettől persze ott van a feszültség, és különféle kerülőutakon tör utat magának. Ennek jele lehet például a körömrágás, a gyakori fejfájás, esetleg a hasfájás. Biztassuk arra, hogy merje kifejezni az érzéseit. Olvassunk neki meséket, és tanítsuk arra, hogyan oldjon meg konfliktusokat erőszak nélkül. Beszéljünk neki arról, hogy mit érez a másik, ha bántja, és legyünk következetesek az agresszív viselkedés következményeit illetően. Maradjunk türelmesek, a kontroll képessége lassan, de biztosan kifejlődik a gyermekben.