Szíriaiaknak gyűjt a Caritas

Szíriaiaknak gyűjt a Caritas

A Romániai Caritas Konföderáció gyűjtést szervez vasárnap az ország összes katolikus templomában a szíriai háború áldozatainak megsegítésére. 

Molnár Melinda

2017. február 18., 20:212017. február 18., 20:21

„Szíria és a szomszédos régiók a világ legsúlyosabb humanitárius válságának helyszínei. A már hat éve tartó háború példátlan szenvedéseket okozott és okoz a lakosságnak\"– emlékeztet körlevelében Jakubinyi György érsek.

Ferenc pápa sürgető szavait követve ezen konfliktus áldozatainak megsegítése nemzetközi szinten a Caritas-hálózat prioritásává vált. A Szíriai Caritas – amely fontos szervezet abban az országban, ahol a lakosság mintegy tíz százaléka különböző felekezetű keresztény – a nehéz körülmények között is segítséget nyújt a leginkább veszélyeztetett lakosságnak, különösen a belső menekülteknek. A törökországi, libanoni és jordániai Caritas-szervezetek támogatják az országaik területére érkezett több tízezer szíriai menekültet. A Caritas-szervezetek világszerte pénzbeli, logisztikai és technikai támogatást nyújtanak Szíriának és a vele szomszédos országoknak.

Ebben a nehéz helyzetben a Romániai Caritas Konföderáció, a Nemzeti Caritas Katasztrófavédelmi Programon keresztül, a Nemzetközi Caritas-hálózat partnereivel együtt segítséget szeretne nyújtani a szenvedő szíriai lakosságnak, valamint a szomszédos országokban (Törökország, Libanon, Jordánia) élő menekülteknek. Jakubinyi érsek pedig arra kéri a papokat és a híveket, hogy lehetőségeikhez mérten segítsék a Romániai Caritas Konföderáció kezdeményezését. Az adományokat a Gyulafehérvári Caritas Román Kereskedelmi Banknál megnyitott, RO46 RNCB 0003 0015 6949 0006 számú bankszámlájára lehet utalni (Caritas Alba Iulia, adóhivatali szám: CF. 4562770), illetve a helyi kirendeltségeknél leadni.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2023. március 16., csütörtök

Családpasztorációs képzéseket hirdet a római katolikus egyház

A Gyulafehérvári Római Katolikus Főegyházmegye Családpasztorációs Központja szemléletformáló és gyakorlati alapképzésre hívja az egyházmegye házaspárjait.

Családpasztorációs képzéseket hirdet a római katolikus egyház
2019. október 28., hétfő

Hivatás, a papi élet meghatározója

Egész életét meghatározta, emellett számos kispap hivatásának megtalálásában is közreműködött, és végig kitartott abban a hivatásban, amit felszentelésekor vállalt. A Csíkszeredában szolgáló Tamás József püspök 75 évesen, 51 évnyi papi szolgálat után hamarosan nyugállományba vonul. Vele besz&am

Hivatás, a papi élet meghatározója
Hivatás, a papi élet meghatározója
2019. október 28., hétfő

Hivatás, a papi élet meghatározója

2018. november 08., csütörtök

Helyére emelték a Temes megyei Igazfalva református templomának vihar által ledöntött toronysüvegét

Helyére került szerdán a Temes megyei Igazfalva református templomának a tavalyi vihar által ledöntött toronysüvege – közölte a Temesvári Rádió magyar adása.

Helyére emelték a Temes megyei Igazfalva református templomának vihar által ledöntött toronysüvegét
2018. június 02., szombat

„Szivárványház” nyílt Brassóban, ima- és szeretetotthonaként működik

Lelki és testi fogyatékosoknak nyújt menedéket a brassó-belvárosi református egyházközség új épülete. A Bertalan negyedi, Lânii utcában kialakított Betlehem-ház egyaránt szolgál imaházként és nappali foglalkoztató-központként, és itt működik az egyházközség által fenntartott szociális mosoda is.

„Szivárványház” nyílt Brassóban, ima- és szeretetotthonaként működik
2018. május 20., vasárnap

Ferenc pápa pünkösdi üzenete: a világnak és az embereknek is változásra van szükségük

A Szentlélek az az isteni erő, amely megváltoztatja a világot – mondta Ferenc pápa a Szent Péter bazilikában bemutatott pünkösdi misén vasárnap.

Ferenc pápa pünkösdi üzenete: a világnak és az embereknek is változásra van szükségük
2018. május 18., péntek

Felemelik szavukat a csíksomlyói búcsúhoz köthető „hamis legendával” szemben az unitáriusok

A csíksomlyói búcsú eredetét János Zsigmond fejedelem 1567-es állítólagos hittérítő hadjáratához kapcsoló „hamis legenda” terjesztésének felhagyására kér mindenkit az unitárius egyház, egyúttal Isten áldását kívánva a búcsú minden résztvevőjére. 

Felemelik szavukat a csíksomlyói búcsúhoz köthető „hamis legendával” szemben az unitáriusok
2018. május 17., csütörtök

Erdélybe érkezett a zarándokvonat – dél-amerikai fiatalok is a csíksomlyói búcsúba tartanak

Idén is ünnepi fogadtatásban részesülnek a partiumi és erdélyi vasútállomásokon a csíksomlyói búcsúba utazó hívek. Az ünnepi szentmise szombaton lesz, vasárnap pedig a Gyimesekben várják a zarándokokat.

Erdélybe érkezett a zarándokvonat – dél-amerikai fiatalok is a csíksomlyói búcsúba tartanak
2018. május 16., szerda

Pál József Csabát nevezték ki a Temesvári római katolikus egyházmegye püspökévé

Ferenc pápa a székelyföldi származású Pál József Csaba kanonokot és főesperest nevezte ki temesvári megyéspüspöknek – közölte szerdán a temesvári egyházmegye.

Pál József Csabát nevezték ki a Temesvári római katolikus egyházmegye püspökévé
2018. május 11., péntek

Uniós pénzből újul meg a váradi barokk palota körüli park

A határon átívelő beruházásokat finanszírozó európai uniós program keretében újul meg a teljeskörű restaurálás alatt álló nagyváradi római katolikus püspöki palota körüli kert.

Uniós pénzből újul meg a váradi barokk palota körüli park
2018. május 04., péntek

Pünkösdi búcsú az ifjúság évében: közzétették a csíksomlyói zarándoklat liturgikus programját

A május 18-án, pénteken 19 órakor kezdődő szentmise nyitja meg a csíksomlyói pünkösdi zarándoklatot, a szentmisét követően a kegytemplomban egész éjszakán át tartó virrasztás kezdődik – tájékoztatta lapunkat a csíksomlyói Ferences Rendház.

Pünkösdi búcsú az ifjúság évében: közzétették a csíksomlyói zarándoklat liturgikus programját