Mentőöv Kiszsolnának: magyar kormánytámogatással újul meg a híres freskó

Mentőöv Kiszsolnának: magyar kormánytámogatással újul meg a híres freskó

Fotó: MTI

Magyar állami támogatással mentik meg az összeomlástól a Beszterce-Naszód megyei Kiszsolna (Jelna) szász evangélikus templomának a szentélyét. 

Krónika

2016. október 28., 13:512016. október 28., 13:51

Ebben Giotto di Bondone Navicella című, elpusztult mozaikjának a hű freskómásolatát találták meg az év elején a Möller István Alapítvány örökségvédői. Minderről Puskás Imre, a Miniszterelnökség kulturális örökségvédelemért felelős helyettes államtitkára tájékoztatta csütörtökön az MTI-t, az omladozó műemléknél tartott sajtótájékoztató után.

Elmondta: a magyar kormány a külhoni műemlékek megmentésére indított Rómer Flóris-terv keretében nyújtott ötmillió forintos támogatást az épület állagának a megőrzéséhez, és további 800 ezer forintot szán az értékes freskó feltárására és konzerválására. Hozzátette, a sajtótájékoztatón jelenlevő Alexandru Pugna, a Beszterce-Naszód megyei tanács alelnöke a magyarországival azonos összegű támogatást ígért a műemlék megmentéséhez. Az államtitkár sürgősnek tartotta a beavatkozást, mert – mint megemlítette – a szakemberek valószínűsítették, hogy a télen a templom szentélye fölött még álló boltíves mennyezet is beomlik, és megmenthetetlenné teszi az értékes falfestményt.

„Fontos, hogy a helyi hatóságok is támogatják a magyar kormány törekvését. A beavatkozás lehetővé teszi, hogy a létező szerkezetre egy tetőt építsünk, és akkor hosszú távra megmentettük a templomnak legalább azokat a falait, amelyek fölött a boltozat még létezik. Ha a teljes helyreállítás megtörtént, akkor a kiszsolnai templom freskója jelentős turisztikai látványossággá válik” – fogalmazott az államtitkár. Diószegi László, az értékmentést szervező Teleki László Alapítvány igazgatója az MTI-nek elmondta, hogy már elkezdték az állagmegőrzést. Alátámasztották a boltozatot, és tetőt szerelnek rá, amely megakadályozza a víz beszivárgását.

A 14. században épült kiszsolnai templom hajójának már beomlott a mennyezete, csak a szentély fölötti boltívek maradtak meg. A templom belső falain találták meg a Navicella Giotto-mozaik hű másolatát. Giotto di Bondone a kutatók szerint az 1305 és 1313 közötti időszakban készítette a római régi Szent Péter-bazilikában a Navicella című mozaikot. A mű szinte teljesen elpusztult a 17. században, a Szent Péter-bazilika újraépítésekor. Az eredeti mozaik megsemmisülése miatt a Navicella-másolatok különleges értékkel bírnak. A Giotto-mű elkészülte utáni száz évből eddig csak három ilyet ismertek: egyet Firenzéből, egyet a hozzá közeli Pistoiából és egyet Strasbourgból. Közülük egyedül a firenzei az, amelyik nemcsak alapvonásaiban, hanem részleteiben is másolta Giotto képét, pontosan úgy, ahogyan a Kiszsolnán előkerült, nagyjából a firenzeivel egyidős falfestmény is.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2023. március 16., csütörtök

Családpasztorációs képzéseket hirdet a római katolikus egyház

A Gyulafehérvári Római Katolikus Főegyházmegye Családpasztorációs Központja szemléletformáló és gyakorlati alapképzésre hívja az egyházmegye házaspárjait.

Családpasztorációs képzéseket hirdet a római katolikus egyház
2019. október 28., hétfő

Hivatás, a papi élet meghatározója

Egész életét meghatározta, emellett számos kispap hivatásának megtalálásában is közreműködött, és végig kitartott abban a hivatásban, amit felszentelésekor vállalt. A Csíkszeredában szolgáló Tamás József püspök 75 évesen, 51 évnyi papi szolgálat után hamarosan nyugállományba vonul. Vele besz&am

Hivatás, a papi élet meghatározója
Hivatás, a papi élet meghatározója
2019. október 28., hétfő

Hivatás, a papi élet meghatározója

2018. november 08., csütörtök

Helyére emelték a Temes megyei Igazfalva református templomának vihar által ledöntött toronysüvegét

Helyére került szerdán a Temes megyei Igazfalva református templomának a tavalyi vihar által ledöntött toronysüvege – közölte a Temesvári Rádió magyar adása.

Helyére emelték a Temes megyei Igazfalva református templomának vihar által ledöntött toronysüvegét
2018. június 02., szombat

„Szivárványház” nyílt Brassóban, ima- és szeretetotthonaként működik

Lelki és testi fogyatékosoknak nyújt menedéket a brassó-belvárosi református egyházközség új épülete. A Bertalan negyedi, Lânii utcában kialakított Betlehem-ház egyaránt szolgál imaházként és nappali foglalkoztató-központként, és itt működik az egyházközség által fenntartott szociális mosoda is.

„Szivárványház” nyílt Brassóban, ima- és szeretetotthonaként működik
2018. május 20., vasárnap

Ferenc pápa pünkösdi üzenete: a világnak és az embereknek is változásra van szükségük

A Szentlélek az az isteni erő, amely megváltoztatja a világot – mondta Ferenc pápa a Szent Péter bazilikában bemutatott pünkösdi misén vasárnap.

Ferenc pápa pünkösdi üzenete: a világnak és az embereknek is változásra van szükségük
2018. május 18., péntek

Felemelik szavukat a csíksomlyói búcsúhoz köthető „hamis legendával” szemben az unitáriusok

A csíksomlyói búcsú eredetét János Zsigmond fejedelem 1567-es állítólagos hittérítő hadjáratához kapcsoló „hamis legenda” terjesztésének felhagyására kér mindenkit az unitárius egyház, egyúttal Isten áldását kívánva a búcsú minden résztvevőjére. 

Felemelik szavukat a csíksomlyói búcsúhoz köthető „hamis legendával” szemben az unitáriusok
2018. május 17., csütörtök

Erdélybe érkezett a zarándokvonat – dél-amerikai fiatalok is a csíksomlyói búcsúba tartanak

Idén is ünnepi fogadtatásban részesülnek a partiumi és erdélyi vasútállomásokon a csíksomlyói búcsúba utazó hívek. Az ünnepi szentmise szombaton lesz, vasárnap pedig a Gyimesekben várják a zarándokokat.

Erdélybe érkezett a zarándokvonat – dél-amerikai fiatalok is a csíksomlyói búcsúba tartanak
2018. május 16., szerda

Pál József Csabát nevezték ki a Temesvári római katolikus egyházmegye püspökévé

Ferenc pápa a székelyföldi származású Pál József Csaba kanonokot és főesperest nevezte ki temesvári megyéspüspöknek – közölte szerdán a temesvári egyházmegye.

Pál József Csabát nevezték ki a Temesvári római katolikus egyházmegye püspökévé
2018. május 11., péntek

Uniós pénzből újul meg a váradi barokk palota körüli park

A határon átívelő beruházásokat finanszírozó európai uniós program keretében újul meg a teljeskörű restaurálás alatt álló nagyváradi római katolikus püspöki palota körüli kert.

Uniós pénzből újul meg a váradi barokk palota körüli park
2018. május 04., péntek

Pünkösdi búcsú az ifjúság évében: közzétették a csíksomlyói zarándoklat liturgikus programját

A május 18-án, pénteken 19 órakor kezdődő szentmise nyitja meg a csíksomlyói pünkösdi zarándoklatot, a szentmisét követően a kegytemplomban egész éjszakán át tartó virrasztás kezdődik – tájékoztatta lapunkat a csíksomlyói Ferences Rendház.

Pünkösdi búcsú az ifjúság évében: közzétették a csíksomlyói zarándoklat liturgikus programját