Ferenc pápa: nem árusítom ki a katolikus doktrínát

Ferenc pápa: nem árusítom ki a katolikus doktrínát

Az ökumenikus találkozók, a keresztény egység szolgáló párbeszéd nem jelenti a katolikus doktrína „kiárusítását”, hanem a II. Vatikáni Zsinat által megkezdett út folytatása – ezt a gondolatot fejti ki Ferenc pápa a l'Avvenire című olasz katolikus napilapban pénteken megjelent interjúban.

MTI

2016. november 19., 15:082016. november 19., 15:08

2016. november 19., 17:122016. november 19., 17:12

Az egyházfő a vasárnap véget érő rendkívüli szentévről, az egyház feladatairól és elsősorban a más keresztény egyházakkal, különösképpen a lutheránusokkal való egységkeresés miatt őt érő bírálatokról nyilatkozott.

Az Irgalmasság és egység című interjú az irgalmasság rendkívüli – tavaly december 8-án megnyitott – szentévének záró interjúja Ferenc pápa részéről. Ez az első alkalom, hogy Ferenc pápa – számtalan olasz és külföldi laikus sajtóorgánumnak adott interjú után – az olasz katolikus püspöki kar (Cei) napilapjának nyilatkozott.

Az interjú nagy része Ferenc pápának a többi keresztény egyházzal való viszonyát feszegeti. A szerző kiemeli, hogy Ferenc pápa az első katolikus egyházfő, aki 2013-as megválasztása óta a keresztény egyház összes jelentős vezetőjével találkozott: többek között I. Bartolomaiosz konstantinápolyi ökumenikus pátriárkával, Kirill moszkvai pátriárkával és nemrégen a reformáció 500. évfordulóján a Lutheránus Világszövetség vezetőivel. Ferenc pápa az első egyházfő volt, aki az évfordulóról a lutheránusokkal együtt emlékezett meg.

Az egyházfő ezzel kapcsolatosan kifejtette: a keresztényekkel való párbeszéd és az egység keresésének folyamata nem más, mint amit az egyház a II. Vatikáni Zsinattal indított útjára. „Egyáltalán nem gyorsítottam (az említett folyamatot)\" – mondja a pápa, emlékeztetve, hogy az ökumenikus párbeszéd már régen megkezdődött az ő elődei által.

Az interjú készítőjének arra a felvetésére, miszerint vannak, akik úgy gondolják, hogy a pápának a sok ökumenikus találkozó helyett a katolikus egyház dolgaival kellene több időt töltenie, vagyis nem kellene „kiárusítania” a katolikus doktrínát, s hogy kritikusai szerint „protestanizálja” a katolikus egyházat, a pápa ismételten csak azzal érvelt, hogy ő a zsinat doktrínáját folytatja, azt az utat, amelyre elődei léptek. Ferenc pápa úgy fogalmazott, hogy a bírálatok egy része rosszindulatból fakad, a megosztottság fokozását szolgálják.

A hittérítésre utalva kijelentette, hogy az egyház nem labdarúgócsapat, amelynek szurkolókat kell szereznie. Úgy vélte, az egyház „rákfenéje” tagjainak „öndicsőítése”. Hozzátette: egyesek továbbra sem értik meg, hogy nem fehér vagy fekete között kell választani, hanem az egyháznak a környező világ, a való élet körülményei között kell szolgálnia, felismernie a helyzeteket.

A szentév végén az olasz sajtóban és vatikáni körökben több vád érte Ferenc pápát a lutheránusokkal való megemlékezés miatt, más vélemények szerint pedig az egyházfő nem az egyház, hanem saját akarata szerint halad előre. Négy bíboros a héten nyilvánosságra hozta a tavalyi püspöki szinódust követő apostoli buzdításra vonatkozó kritikáit. Egyikük, Raymond Leo Burke úgy nyilatkozott, ha a pápa nem válaszol, a bíborosoknak lehetősége van korrigálni a pápát és a „súlyos tévedéseket”. Szerinte Ferenc pápa egyházában nagy a zűrzavar és megosztottság.

A pápa az interjúban kijelentette, hogy az irgalmasságnak szentelt rendkívüli szentév nem valamiféle előzetes terv vagy program megvalósításáról szólt, a kereszténység üzenetét kívánta középpontba helyezni, vagyis annak a felismerését, hogy a szeretet és a megbocsátás az az erő, amely segítséget nyújthat a bezárkózás, a megosztottság, az egymás közötti gyűlölettől uralt emberiségnek. Az egyházfő hozzátette – mintegy a szentévet is érő fenntartásokra válaszolva –, hogy ennek megértéséhez nem kellenek rendkívüli események vagy gesztusok, az irgalmasság szentéve nem a tömegeseményekről szólt.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2023. március 16., csütörtök

Családpasztorációs képzéseket hirdet a római katolikus egyház

A Gyulafehérvári Római Katolikus Főegyházmegye Családpasztorációs Központja szemléletformáló és gyakorlati alapképzésre hívja az egyházmegye házaspárjait.

Családpasztorációs képzéseket hirdet a római katolikus egyház
2019. október 28., hétfő

Hivatás, a papi élet meghatározója

Egész életét meghatározta, emellett számos kispap hivatásának megtalálásában is közreműködött, és végig kitartott abban a hivatásban, amit felszentelésekor vállalt. A Csíkszeredában szolgáló Tamás József püspök 75 évesen, 51 évnyi papi szolgálat után hamarosan nyugállományba vonul. Vele besz&am

Hivatás, a papi élet meghatározója
Hivatás, a papi élet meghatározója
2019. október 28., hétfő

Hivatás, a papi élet meghatározója

2018. november 08., csütörtök

Helyére emelték a Temes megyei Igazfalva református templomának vihar által ledöntött toronysüvegét

Helyére került szerdán a Temes megyei Igazfalva református templomának a tavalyi vihar által ledöntött toronysüvege – közölte a Temesvári Rádió magyar adása.

Helyére emelték a Temes megyei Igazfalva református templomának vihar által ledöntött toronysüvegét
2018. június 02., szombat

„Szivárványház” nyílt Brassóban, ima- és szeretetotthonaként működik

Lelki és testi fogyatékosoknak nyújt menedéket a brassó-belvárosi református egyházközség új épülete. A Bertalan negyedi, Lânii utcában kialakított Betlehem-ház egyaránt szolgál imaházként és nappali foglalkoztató-központként, és itt működik az egyházközség által fenntartott szociális mosoda is.

„Szivárványház” nyílt Brassóban, ima- és szeretetotthonaként működik
2018. május 20., vasárnap

Ferenc pápa pünkösdi üzenete: a világnak és az embereknek is változásra van szükségük

A Szentlélek az az isteni erő, amely megváltoztatja a világot – mondta Ferenc pápa a Szent Péter bazilikában bemutatott pünkösdi misén vasárnap.

Ferenc pápa pünkösdi üzenete: a világnak és az embereknek is változásra van szükségük
2018. május 18., péntek

Felemelik szavukat a csíksomlyói búcsúhoz köthető „hamis legendával” szemben az unitáriusok

A csíksomlyói búcsú eredetét János Zsigmond fejedelem 1567-es állítólagos hittérítő hadjáratához kapcsoló „hamis legenda” terjesztésének felhagyására kér mindenkit az unitárius egyház, egyúttal Isten áldását kívánva a búcsú minden résztvevőjére. 

Felemelik szavukat a csíksomlyói búcsúhoz köthető „hamis legendával” szemben az unitáriusok
2018. május 17., csütörtök

Erdélybe érkezett a zarándokvonat – dél-amerikai fiatalok is a csíksomlyói búcsúba tartanak

Idén is ünnepi fogadtatásban részesülnek a partiumi és erdélyi vasútállomásokon a csíksomlyói búcsúba utazó hívek. Az ünnepi szentmise szombaton lesz, vasárnap pedig a Gyimesekben várják a zarándokokat.

Erdélybe érkezett a zarándokvonat – dél-amerikai fiatalok is a csíksomlyói búcsúba tartanak
2018. május 16., szerda

Pál József Csabát nevezték ki a Temesvári római katolikus egyházmegye püspökévé

Ferenc pápa a székelyföldi származású Pál József Csaba kanonokot és főesperest nevezte ki temesvári megyéspüspöknek – közölte szerdán a temesvári egyházmegye.

Pál József Csabát nevezték ki a Temesvári római katolikus egyházmegye püspökévé
2018. május 11., péntek

Uniós pénzből újul meg a váradi barokk palota körüli park

A határon átívelő beruházásokat finanszírozó európai uniós program keretében újul meg a teljeskörű restaurálás alatt álló nagyváradi római katolikus püspöki palota körüli kert.

Uniós pénzből újul meg a váradi barokk palota körüli park
2018. május 04., péntek

Pünkösdi búcsú az ifjúság évében: közzétették a csíksomlyói zarándoklat liturgikus programját

A május 18-án, pénteken 19 órakor kezdődő szentmise nyitja meg a csíksomlyói pünkösdi zarándoklatot, a szentmisét követően a kegytemplomban egész éjszakán át tartó virrasztás kezdődik – tájékoztatta lapunkat a csíksomlyói Ferences Rendház.

Pünkösdi búcsú az ifjúság évében: közzétették a csíksomlyói zarándoklat liturgikus programját