– Románia lakosságának többsége számára a Moldovai Köztársaság ősi román föld, amelyet a Molotov–Ribbentrop-paktum elszakított ugyan az anyaországtól, az újraegyesítés azonban nemzeti érdek. Mekkora realitása és esélye van a Románia és Besszarábia egyesítését célzó, „a két önálló román államban” egyaránt tetten érhető törekvésnek?

– Nem hiszem, hogy jelen pillanatban sok esély mutatkozik Románia és a Moldovai Köztársaság rövid vagy középtávú egyesítésére. Egy ilyen jellegű döntés mindenekelőtt politikai természetű, amely mindkét országban széles körű, látványos és hosszú távra előremutató megállapodást feltételez a politikai erők részéről. Egy ilyen horderejű döntéshez nem elegendő a két országban egyidejűleg hatalmon lévő kormányok akarata, amíg a jelenlegi politikai ellenzék ellenzi azt, kormányra kerülve pedig felülírhatja az esetleges megállapodást.

Két ország egyesülése procedurális szempontból olyan folyamat, amelynek megannyi velejárója van, és sok időt igényel. Arról nem beszélve, hogy az elindításakor hasznos lenne annak a bizonyossága, hogy a folyamat visszafordíthatatlan. Márpedig jelenleg eléggé egyértelmű, hogy a romániai politikai erők körében nincs konszenzus egy ilyen lépés megtételéhez, a Moldovai Köztársaságban pedig az itteninél is kevesebb.

Romániában sokan kategorikusan támogatják az egyesülés gondolatát, néhányan elszigetelten ellenzik, a legtöbben viszont semlegesen viszonyulnak a témához, egyszerűen nem tűzik napirendre. Moldovában, ahol a politikai alakulatokat román-, illetve oroszpártiaknak szokás nevezni, sokkal nagyobb a megosztottság. Ugyanakkor az ottani románbarát alakulatok nem képesek kritikus tömeggé válni ahhoz, hogy érvényesítsék az álláspontjukat.

– Miért éppen az elmúlt időszakban került napirendre hangsúlyosabban Románia és Besszarábia egyesítésének gondolata? Gondolok itt elsősorban bukaresti politikusok, véleményformálók, mindenekelőtt Traian Băsescu volt államfő támogató nyilatkozataira, másrészt pedig utcai tüntetésekre is sor került az unió érdekében, nemrég például Chişinăuban.

– Chişinăuban mindkét tábor, a román- és az oroszpárti csoportosulás részéről is voltak utcai megmozdulások. Felhívnám a figyelmet, hogy Moldovában rendkívül változékony a politikai helyzet. Azt látjuk, hogy a Vladimir Voronin volt államfő vezette kommunisták 2009-es bukása óta előre hozott választások, instabil kormánykoalíciók, pártszakadá­sok követik egymást, másrészt olyan alakulatok között köttetnek szövetségek, amelyek a különböző táborokra sincsenek tekintettel. Mindennaposak a magas rangú állami tisztségviselőket érintő, letartóztatásokkal tarkított botrányok, és mindezt tetézi az egymilliárd dolláros – bármelyik modern állam történetében felülmúlhatatlan közpénz-eltulajdonításnak számító – banki csalás révén súlyosbított katasztrofális gazdasági helyzet is. Mindemellett nem tekinthetjük reprezentatívnak az egyesülés érdekében utcára vonuló demonstrálókat a teljes besszarábiai társadalomra.

Úgy vélem, Romániában Traian Băsescu elnöki mandátuma idején és azután is politikai tőkét kovácsolt az egyesülés kérdéséből. Viszont elnöksége idején is csak egy személyes kívánság volt számára, amellyel időnként előrukkolt, anélkül, hogy a román állam hivatalos lépést tegyen ezirányba. Visszatérve a pártpolitikába, Băsescu a Népi Mozgalom (PMP) vezetőjeként offenzívát indított népszerűsége visszaszerzése érdekében, és előszeretettel húzza elő a nacionalista kártyát.

Ebben az összefüggésben számára adja magát az esetleges egyesülés témája, és emlékeztethet az államfőként tett nyilatkozataira. Ellenben ma már nagyon kis mértékben képes befolyásolni más pártokat vagy egy széles választótábort, emiatt azt látjuk, hogy egyesüléspárti diskurzusát senki nem vette át a közbeszédben. Még a sajtó sem vette túlságosan komolyan Băsescut, azt a lépését pedig, hogy nemrég igényelte a moldovai állampolgárságot, a legtöbben csupán anekdotaszerűen kezelték.

– Milyen fogadtatásnak örvendene az egyesülés a nemzetközi közvélemény, a nyugati nagyhatalmak, illetve Oroszország körében?

– A nemzetközi környezet roppant kedvezőtlen egy ilyen lépés megtétele szempontjából. Oroszország nem nézné jó szemmel ezt a fejleményt, azt pedig nem hiszem, hogy európai uniós és NATO-tagállamként Románia zöld jelzést kapna nyugati partnereitől egy olyan folyamat elindításához, amely még inkább ellenségessé tenné Oroszországot. Ráadásul az egyesülésből a nyugati hatalmaknak sem gazdasági, sem biztonsági téren nem származna nyilvánvaló haszna.

És ne feledkezzünk meg a Dnyeszter menti szakadár köztársaság, Transznisztria megoldatlan helyzetéről sem. Romániának – beleértve az EU-t és a NATO-t – nem áll érdekében a területére költöztetni egy bizonytalan státusú övezetet, egy befagyott konfliktust, amelynek Oroszország többek között a transznisztriai katonai jelenlétével is közvetlen szereplője.

– Fel van készülve ön szerint a két ország társadalma az egyesülésre? Támogatja ezt az elképzelést?

– Nehéz meghatározni, mit kíván egy társadalom. Ha a választók egy-két választási cikluson keresztül mindkét ország élére olyan pártokat állítanának, amelyek felvállalnák, és nyílt kampánytémává emelnék az egyesülés kérdését, akkor igenis elmondhatnánk, hogy mindkét társadalom szintjén tetten érhető az akarat. Ez azonban jelenleg nincs így. Ha ez a folyamat elindulna, akkor valószínűleg népszavazásra kerülne sor, amelyen a lakosság egyértelműen kinyilváníthatná álláspontját. Romániában viszont, amelynek nagyobb országként meg kellene tennie a döntő lépést, a téma nem releváns.

Egyértelmű, a szavazófülkékben megfogalmazott jelzés hiányában számunkra nem marad más, mint időnként rápillantani a közvélemény-kutatási eredményekre. Romániában a lakosság 60–70 százaléka nyilatkozik úgy, hogy támogatja az egyesülést, Moldovában ez az arány ötven százalék körüli, vagyis egy referendum mindkét országban sikerrel átmenne. De ahogy említettem már az elején, a döntés mindenekelőtt politikai. Tetszik vagy sem, kevésbé bír jelentőséggel, mit akar a két ország lakossága, illetve mit mutatnak a felmérések: a lényeg az, hogy mit akarnak a politikai vezetők.