Nagybevásárlásra készül a román hadsereg

Nagybevásárlásra készül a román hadsereg

Négykerék-meghajtású, legfeljebb 7,5 tonnás, páncélozott, négy utas szállítására képes járművek beszerzésére írt ki 82,5 millió euró értékű tendert a bukaresti védelmi minisztérium – közölte kedden a Hotnews.ro hírportál.

MTI

2016. szeptember 20., 19:082016. szeptember 20., 19:08

2016. szeptember 20., 20:462016. szeptember 20., 20:46

Ebből a pénzből 286 harci járművet akar vásárolni a tárca, amelyeknek rendelkezniük kell a Spike páncéltörő rakétarendszer beszerelésére alkalmas, forgó tetőszerkezettel.

A kiírás szerint a dízelmotorral felszerelt, de kerozin típusú üzemanyaggal is működtethető járműveknek közúton óránként legalább 100 kilométeres sebességet kell elérniük, páncélzatuknak pedig megfelelő védelmet kell biztosítania 7,62 milliméteres lövedékekkel, könnyű gránátokkal és aknákkal szemben. Az ajánlatokat egy hónap múlva bírálják el, a járműveket másfél éven belül kell leszállítani.

Az év elején a bukaresti védelmi tárca 93 millió eurós szerződést kötött az Eurospike német-izraeli konzorciummal páncéltörő rakétarendszerek beszerzéséről. A Hotnews a haditengerészet egymillió eurós távvezérlésű gépfegyver-licitjéről is beszámolt, felidézve, hogy a román védelmi minisztériumnál egy másik, 188 millió eurós versenytárgyalás is folyamatban van két fregatt korszerűsítése és felfegyverzése érdekében.

A NATO-kötelezettségeinek és legfőbb stratégiai szövetségesének, az Egyesült Államok elvárásainak megfelelve Románia tavaly vállalta, hogy 2017-ig a hazai össztermék legalább két százalékára növeli védelmi kiadásait, és azt tíz évig nem csökkenti, függetlenül attól, ki alakít kormányt.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. március 07., csütörtök

Felmérés: a romániai szavazók alig több mint felére jellemző a párthűség

A romániai polgárok alig több mint fele szavaz ugyanarra a pártra minden választáson – derül ki egy közvélemény-kutatásból.

Felmérés: a romániai szavazók alig több mint felére jellemző a párthűség
2024. március 07., csütörtök

Újabb akna lehet: sodródó tárgyat észleltek a Fekete-tenger partjainál

Sodródó tárgyat észleltek a Fekete-tenger partjainál, a Costineşti és Mangalia közötti szakaszon, vélhetően tengeri aknáról van szó.

Újabb akna lehet: sodródó tárgyat észleltek a Fekete-tenger partjainál
2024. március 07., csütörtök

Egyhangúlag elfogadták a Románia teljes körű schengeni tagságát is sürgető választási programot az EPP-kongresszus küldöttei

Az Európai Néppárt (EPP) bukaresti kongresszusának küldöttei szerda este egyhangúlag megszavazták a Románia teljes körű schengeni csatlakozását is sürgető választási programot, miután a kormányzó Osztrák Néppárt delegációja letett az elutasításáról.

Egyhangúlag elfogadták a Románia teljes körű schengeni tagságát is sürgető választási programot az EPP-kongresszus küldöttei
2024. március 06., szerda

Az állami egészségügyi intézmények 80 százaléka nem végez abortuszt egy friss felmérés szerint

A Független Szülésznők Szövetségének szerdán közzétett felmérése szerint a szülészeti és nőgyógyászati osztályokkal rendelkező romániai egészségügyi intézmények közel 58 százaléka nem végez terhességmegszakítást.

Az állami egészségügyi intézmények 80 százaléka nem végez abortuszt egy friss felmérés szerint
2024. március 06., szerda

Európai hadsereget, kisebbségi jogokat kért Kelemen az EPP kongresszusán, és Orbánt is megvédte

Az Európai Uniónak biztosítania kell az európai őshonos nemzeti kisebbségek jogainak az érvényesítését – jelentette ki Kelemen Hunor RMDSZ-elnök az Európai Néppárt (EPP) Bukarestben zajló kongresszusán elhangzott szerdai felszólalásában.

Európai hadsereget, kisebbségi jogokat kért Kelemen az EPP kongresszusán, és Orbánt is megvédte
2024. március 06., szerda

Kolozsvár Európa egyfajta Szilícium-völgye, Románia pedig egy gazdasági sikertörténet az EPP elnöke szerint

Románia egy gazdasági sikertörténet, Kolozsvár pedig némileg Európa Szilícium-völgyének mondható – jelentette ki szerdán Bukarestben Manfred Weber, az Európai Néppárt elnöke.

Kolozsvár Európa egyfajta Szilícium-völgye, Románia pedig egy gazdasági sikertörténet az EPP elnöke szerint
2024. március 06., szerda

„Monopóliumra tör a két nagy párt”. A Versenytanácshoz fordul az AUR a választások ütemterve miatt

A Versenytanácshoz fordult a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) a Szociáldemokrata Pártnak (PSD) és a Nemzeti Liberális Pártnak (PNL) a választási ütemtervvel kapcsolatos döntései miatt.

„Monopóliumra tör a két nagy párt”. A Versenytanácshoz fordul az AUR a választások ütemterve miatt
2024. március 06., szerda

Felmérés: az RMDSZ nem jutna be az Európai Parlamentbe, nem találna legyőzőre a PSD–PNL-koalíció

Kiesne az RMDSZ az Európai Parlamentből, ha most vasárnap lennének a választások – derül ki a legfrissebb közvélemény-kutatási adatokból.

Felmérés: az RMDSZ nem jutna be az Európai Parlamentbe, nem találna legyőzőre a PSD–PNL-koalíció
2024. március 06., szerda

Tizenegy állam- és kormányfő, az EP és az EPP elnökének részvételével rajtol Bukarestben a politikai család kongresszusa

Elkezdődik szerdán Bukarestben az Európai Néppárt (EPP) kétnapos kongresszusa, amelyen negyven országból több mint 2000 küldött vesz részt.

Tizenegy állam- és kormányfő, az EP és az EPP elnökének részvételével rajtol Bukarestben a politikai család kongresszusa
2024. március 06., szerda

Itt a végállomás: kiszáll a politikából Traian Băsescu volt államfő

Véget vet politikai pályafutásának Traian Băsescu volt államfő: a jelenlegi európai parlamenti képviselő bejelentette, hogy nem indul újabb mandátumért az idei EP-választáson.

Itt a végállomás: kiszáll a politikából Traian Băsescu volt államfő
Fontos számunkra az adatai védelme!

Annak érdekében, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és hirdetéseket, közösségi médiaszolgáltatásokat nyújtsunk, valamint elemezzük a látogatottságokat, partnereinkkel együtt sütiket (cookie-kat) használunk oldalunkon. Kattintson az Elfogadom a sütiket! gombra az említett technológia webes használatának elfogadásához. Bármikor megváltoztathatja hozzájárulási beállításait.

Szükség van a hozzájárulásához!

Az alábbi listából kiválaszthatja, hogy mely süticsoportok elhelyezéséhez járul hozzá böngészőjében. Mindegyik kategóriához tartozik egy leírás, amelyben részletezzük, hogy mi és partnereink mire használják az Ön adatait. Nagyra értékeljük, ha elfogadja a sütiket, és garantáljuk, hogy adatai biztonságban lesznek.

Cookie-kezelési tájékoztató

A Príma Press Kft. által üzemeltetett kronikaonline.ro domainen keresztül elérhető weboldalakon sütiket (angolul: cookie-kat) használ.

A sütik feladata

Információkat gyűjtenek a látogatókról és eszközeikről; megjegyzik a látogatók egyéni beállításait, amelyek felhasználásra kerül(het)nek például online tranzakciók igénybevételekor, ezáltal nem kell újra begépelni az adatokat; megkönnyítik a weboldal használatát; célzott hirdetések jelennek meg a weboldalon; minőségi felhasználói élményt biztosítanak.

Mi a süti?

A sütik olyan kisméretű adatcsomagok, szöveges fájlok, amelyek a weboldalon történt látogatás alkalmával kerülnek elhelyezésre a böngészőjében. A sütik lehetővé teszik, hogy a felhasználót a következő látogatásakor felismerje, ezáltal a sütit kezelő szolgáltatónak lehetősége van összekapcsolni a felhasználó aktuális látogatását a korábbiakkal, de kizárólag a saját tartalma tekintetében.

A sütiket megkülönböztethetjük funkciójuk, tárolási időtartamuk alapján, de vannak olyan sütik, amelyeket a weboldal üzemeltetője helyez el közvetlenül, míg másokat harmadik felek helyeznek el.

A kronikaonline.ro által alkalmazott sütik leírása

A weboldalon alkalmazott sütik funkciójuk alapján lehetnek: alapműködést biztosító sütik; preferenciális sütik; statisztikai célú sütik; hirdetési célú sütik és közösségimédia-sütik.

A tárolási időtartamuk alapján megkülönböztetünk munkamenet sütiket, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt, és állandó sütiket, amelyeket a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató nem törli.

Alapműködést biztosító sütik

Ezek a sütik biztosítják a weboldal megfelelő működését, megkönnyítik annak használatát. Enélkül a weboldal használata nehézkesen, vagy egyáltalán nem biztosítható. 

A sütik között vannak olyanok, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt (munkamenet sütik), míg másokat a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató azokat nem törli (állandó sütik).

Az alapműködést biztosító sütik között találhatók a cikkbe elhelyezett, harmadik fél által nyújtott tartalmak, mint például beágyazott YouTube-videók vagy Facebook-posztok stb. sütijei.

Alapműködést biztosító sütikhez tartoznak a statisztikai célú sütik is. A statisztikai célú sütik a felhasználói élmény javítása érdekében, a weboldal fejlesztéséhez, javításához kapcsolódnak. Lehetővé teszik, hogy a weboldal üzemeltetője azzal kapcsolatosan gyűjtsön adatokat, hogy a felhasználók miként használják az adott oldalt.

Alapműködést biztosító sütik listája:

Süti neve Szolgáltató / Funkció Süti lejárata  
PHPSESSID kronikaonline.ro
Feladata a munkamenetek állapotának lekérése, a munkamenetek között.
munkamenet saját
cookieControll kronikaonline.ro
Feladata a süti beállítások megjegyzése
365 nap saját
cookieControlPrefs kronikaonline.ro
Feladata a süti beállítások megjegyzése
365 nap saját
_ga google.com 2 év Harmadik fél
_gat google.com 1 nap Harmadik fél
_gid google.com 1 nap Harmadik fél

 

Preferenciális sütik:

A preferenciális sütik használatával olyan információkat tudunk megjegyezni, mint például a cikk alatti Jó hír/Rossz hír-funkció (kronikaonline.ro) használata. Ha nem fogadja el ezeket a sütiket, akkor ezeket a funkciókat nem tudja használni.

Preferenciális sütik listája:

Süti neve Szolgáltató / Funkció Süti lejárata  
newsvote_ kronikaonline.ro
Cikkre való szavazás rögzítése
30 nap saját

 

Hirdetési célú sütik

A hirdetési sütik célja, hogy a weboldalon a látogatók számára releváns hirdetések jelenjenek meg. Ezek a sütik sem alkalmasak a látogató személyének beazonosítására, sütiket hirdetési partnereink állíthatják be. Ezek a cégek felhasználhatják a gyűjtött adatok alapján az Ön érdeklődési profiljának létrehozására és más webhelyek releváns hirdetéseinek megjelenítésére. Ha a beállításoknál anonimizálja ezeket a sütiket, akkor kevésbé releváns hirdetések fognak megjelenni.

Hirdetési célú sütik listája:

Süti neve Szolgáltató Süti lejárata  
__gads google.com 2 év harmadik fél
_fbp facebook.com 3 hónap harmadik fél
ads/ga-audiences google.com munkamenet harmadik fél
DSID google.com 1 nap harmadik fél
fr facebook.com 100 nap harmadik fél
IDE google.com 1 év harmadik fél
pcs/activeview google.com munkamenet harmadik fél
test_cookie google.com 1 nap harmadik fél
tr facebook.com munkamenet  harmadik fél

 

Közösségimédia-sütik

A közösségimédia-sütik célja, a weboldalon használt közösségimédia-szolgáltatások biztosítása a látogató számára. Például, amikor a látogató a weboldalról tartalmat oszt meg a Facebookon, Twitteren, vagy a Bejelentkezem Facebook-fiókkal funkciót használja. A közösségimédia-szolgáltatók a sütiken keresztül adatokat gyűjthetnek arról, hogy a látogató hogyan használja a közösségi média által biztosított szolgáltatásokat, milyen tartalmakat oszt meg, mit lájkol stb.

Közösségimédia-sütik listája:

Süti neve Szolgáltató Süti lejárata  
act facebook.com munkamenet harmadik fél
c_user facebook.com 1 nap harmadik fél
datr facebook.com 1 nap harmadik fél
fr facebook.com 1 nap harmadik fél
locale facebook.com 1 nap harmadik fél
presence facebook.com munkamenet harmadik fél
sb facebook.com 1 nap harmadik fél
spin facebook.com 1 nap harmadik fél
wd facebook.com 1 nap harmadik fél
x-src facebook.com 1 nap harmadik fél
xs facebook.com 1 nap harmadik fél
 urlgen   instagram.com  munkamenet  harmadik fél
 csrftoken   instagram.com  1 év  harmadik fél
 ds_user_id  instagram.com  1 hónap  harmadik fél
 ig_cb  instagram.com   1 nap  harmadik fél
 ig_did   instagram.com  10 év  harmadik fél
 mid  instagram.com  10 év  harmadik fél
 rur  instagram.com  munkamenet  harmadik fél
 sessionid   instagram.com  1 év  harmadik fél
 shbid  instagram.com  7 nap  harmadik fél
 shbts  instagram.com  7 nap  harmadik fél
VISITOR_INFO1_LIVE youtube.com  1 nap harmadik fél
SSID youtube.com  1 nap harmadik fél
SID youtube.com  1 nap harmadik fél
SIDCC youtube.com  1 nap harmadik fél
SAPISID youtube.com  1 nap harmadik fél
PREF youtube.com  1 nap harmadik fél
LOGIN_INFO youtube.com  1 nap harmadik fél
HSID youtube.com  1 nap harmadik fél
GPS youtube.com  1 nap harmadik fél
YSC youtube.com   munkamenet harmadik fél
CONSENT youtube.com  1 nap harmadik fél
APISID youtube.com  1 nap harmadik fél
__Secure-xxx youtube.com  1 nap harmadik fél

 

A Príma Press Kft-vel szerződött partnerek által alkalmazott sütik leírása

A weboldalon más szolgáltatások üzemeltetői is helyezhetnek el sütiket. A partnerek által alkalmazott sütikről a felhasználók a szolgáltatók saját honlapján tájékozódhatnak:

Google Analytics: https://developers.google.com/analytics/devguides/collection/gtagjs/cookie-usage

Google Adwords: https://www.google.com/intl/en/policies/privacy

Google Adsense: https://policies.google.com/privacy?hl=hu

Facebook: https://www.facebook.com/policy/cookies/

Twitter: https://help.twitter.com/en/rules-and-policies/twitter-cookies

 

A Príma Press Kft-vel szerződéses kapcsolatban nem álló, harmadik felek által elhelyezett sütik

A fent leírtakkal ellentétben a Príma Press Kft. szerződéses kapcsolatban nem álló más szolgáltatások üzemeltetői is helyezhetnek el sütiket a weboldalon, a cégünktől függetlenül, saját működésük érdekében. Az ilyen, harmadik felek által használt sütik elhelyezése ill. az azt elhelyezők által esetlegesen folytatott adatkezelések tekintetében a Príma Press Kft. semmilyen felelősségen nem vállal, e téren felelősségüket kizárja.

Hogyan módosíthatók a sütibeállítások?

A korábban eszközölt sütibeállításokat desktopon a láblécében található Sütibeállítások menüre kattintva bármikor megváltoztathatja. Mobilon pedig a menü gombra, majd a Sütibeállítások menüre bökve éri el.

Alapműködést biztosító sütik:

Ezek a sütik biztosítják a weboldal megfelelő működését, megkönnyítik annak használatát. Enélkül a weboldal használata nehézkesen, vagy egyáltalán nem biztosítható. 

A sütik között vannak olyanok, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt (munkamenet sütik), míg másokat a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató azokat nem törli (állandó sütik).

Az alapműködést biztosító sütik között találhatók a cikkbe elhelyezett, harmadik fél által nyújtott tartalmak, mint például beágyazott YouTube-videók vagy Facebook-posztok stb. sütijei.

Alapműködést biztosító sütikhez tartoznak a statisztikai célú sütik is. A statisztikai célú sütik a felhasználói élmény javítása érdekében, a weboldal fejlesztéséhez, javításához kapcsolódnak. Lehetővé teszik, hogy a weboldal üzemeltetője azzal kapcsolatosan gyűjtsön adatokat, hogy a felhasználók miként használják az adott oldalt.

Alapműködést biztosító sütik listája: PHPSESSID, cookieControll, cookieControlPrefs, _ga, _gat, _gid, enr_cxense_throrrle.


NEM FOGADOM EL
MINDIG AKTÍV
Preferenciális sütik

A preferenciális sütik használatával olyan információkat tudunk megjegyezni, mint például a cikk alatti Jó hír / Rossz hír funkció használata. Ha nem fogadja el ezeket a sütiket, akkor ezeket a funkciókat nem tudja használni.

A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:

ELFOGADOM – ez esetben minden funkciót tud használni

NEM FOGADOM EL – ebben az esetben bizonyos funkciók nem lesznek aktívak

Preferenciális sütik listája: newsvote_


NEM FOGADOM EL
ELFOGADOM
Hirdetési célú sütik:

A hirdetési sütik célja, hogy a weboldalon a látogatók számára releváns hirdetések jelenjenek meg. Ezek a sütik sem alkalmasak a látogató személyének beazonosítására, sütiket hirdetési partnereink állíthatják be. Ezek a cégek felhasználhatják a gyűjtött adatok alapján az Ön érdeklődési profiljának létrehozására és más webhelyek releváns hirdetéseinek megjelenítésére. Ha anonimizálja ezeket a sütiket, akkor kevésbé releváns hirdetései lesznek.

A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:

NORMÁL – az Ön profilja szerint, személyre szabott hirdetések jelennek meg

ANONIM – a hirdetés az Ön profiljától függetlenül jelenik meg

Hirdetési célú sütik listája: __gads, _fbp, ads/ga-audiences, DSID, fr, IDE, pcs/activeview, test_cookie, tr.


ANONIM
NORMÁL
Közösségimédia-sütik

A közösségimédia-sütik célja, a weboldalon használt közösségimédia-szolgáltatások biztosítása a látogató számára. Például, amikor a látogató a weboldalról tartalmat oszt meg a Facebookon, Twitteren, vagy a Bejelentkezem Facebook-fiókkal funkciót használja. A közösségimédia-szolgáltatók a sütiken keresztül adatokat gyűjthetnek arról, hogy a látogató hogyan használja a közösségi média által biztosított szolgáltatásokat, milyen tartalmakat oszt meg, mit lájkol stb.

A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:

ELFOGADOM – ez esetben minden funkciót tud használni

NEM FOGADOM EL – ebben az esetben a közösségi média funkciói nem lesznek aktívak

Közösségimédia-sütik listája: act, c_user, datr, fr, locale, presence, sb, spin, wd, x-src, xs, urlgen, csrftoken, ds_user_id, ig_cb, ig_did, mid, rur, sessionid, shbid, shbts, VISITOR_INFO1_LIVE, SSID, SID, SIDCC, SAPISID, PREF, LOGIN_INFO, HSID, GPS, YSC, CONSENT, APISID, __Secure-xxx.


NEM FOGADOM EL
ELFOGADOM