Már első ülésén elvetette az alkotmánymódosítás kidolgozásával megbízott parlamenti bizottság az RMDSZ javaslatát, amely módosította volna az alaptörvény első cikkelyét, kiiktatva abból a nemzetállam kifejezést, amely kizárja az államalkotó tényezők közül a kisebbségeket.
2013. május 29., 16:542013. május 29., 16:54
Nem vetette el ugyanakkor, viszont egy későbbi ülésre halasztotta annak a javaslatnak a megvitatását, amelynek értelmében ugyanebben a cikkelyben államalkotó tényezőnek ismernék el a kisebbségeket. Crin Antonescu, a bizottság és a szenátus liberális elnöke elfogadhatónak nevezte a javaslatot, és Toni Greblă, a felsőház jogi bizottságának elnöke is támogathatónak minősítette, ugyanakkor úgy vélekedett, hogy az jelenlegi formájában elfogadhatatlan, ezért az RMDSZ-nek át kellene dolgoznia. Ovidiu Ganţ, a kisebbségek képviselője jelezte: különbséget kellene tenni az őshonos és a bevándorló kisebbségek között. Petre Roman kormánypárti képviselő, volt miniszterelnök megpróbálta elvenni a javaslat élét, arra hivatkozva, hogy a román államot az állam intézményei alkotják, tehát a kisebbségeket csak a román állampolgárok közösségének részeként lehet meghatározni. \"Jövő héten újratárgyaljuk a javaslatot és azt is, hogy az első cikkelyben van-e a helye vagy a nemzeti kisebbségekről szóló hatodik cikkelyben\" - tájékoztatta az MTI-t a munkában részt vevő Márton Árpád parlamenti képviselő.
A 2019-es EP-választások alkalmával épp Tomac volt az, aki a kettős állampolgárságú romániai magyarok ellen hergelt, de összeállításunkban felidézzük az elmúlt tíz évnek a román és magyar állampolgársággal is rendelkezőkkel szembeni román narratíváját is.
Nem mindegyik önkormányzat alkalmazza azt a jogszabályt, amely – a többlépcsős procedúrát egyszerűsítve – lehetővé teszi a településekre bejáró veszélyes medvék azonnali kilövését – jelentette ki kedden Diana Buzoianu ügyvivő környezetvédelmi miniszter.
Călin Georgescu kedden felszólította a parlament „hazaszerető tagjait”, hogy kezdeményezzék Nicușor Dan államfő hivatalából való felfüggesztését, aki szerinte „önkényesen és kihívóan” bízta meg Eugen Tomacot kormányalakítással.
Japánsztrájkba kezdtek kedden az egészségügyi alkalmazottakat tömörítő Sanitas szakszervezeti szövetség tagjai – elégedetlenségük oka a készülő bértörvény.
Az RMDSZ nem ígérheti, hogy bizalmat szavaz az Eugen Tomac által tető alá hozott kormánynak a parlamentben – jelentette ki kedden Kelemen Hunor szövetségi elnök.
George Simion, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnöke fel kívánja mérni, mekkora támogatottságot élvezne egy, Nicușor Dan államfőnek az államfői tisztségből való felfüggesztését célzó kezdeményezés.
Az, ahogyan Nicușor Dan Eugen Tomacot felkérte egy szakértői kormány megalakítására, az elnöki köztársasági gyakorlatot idézi, és egyenértékű a választások eredményének érvénytelenítésével – jelentette ki Victor Ponta korábbi miniszterelnök.
Bár a pártokkal folytatott hétfői egyeztetések után nem tűnik biztosnak Eugen Tomac kijelölt miniszterelnök szakértői kormányának parlamenti támogatása, a politikus ismertette tervezett kabinetje néhány tagjának kilétét.
Az új kormánynak alapjaiban kell szakítania a Bolojan-féle megszorító politikával – jelentette ki a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke, Sorin Grindeanu az Eugen Tomac kijelölt miniszterelnökkel folytatott hétfői egyeztetés után.
Eugen Tomac kijelölt miniszterelnök az USR vezetőivel folytatott hétfői egyeztetés után úgy nyilatkozott, bízik abban, hogy a párt bizalmat szavaz majd kormányának a parlamentben. Dominic Fritz pártelnök ezt valószínűtlennek nevezte.
szóljon hozzá!