Bukarest is hangsúlyosan kezeli a külgazdaságot

Bukarest is hangsúlyosan kezeli a külgazdaságot

A magyarhoz hasonlóan ezentúl a román külügyminisztérium is a gazdaság alapú diplomáciára helyezi a hangsúlyt. Erről Lazăr Comănescu külügyminiszter beszélt a Digi24 hírtelevíziónak szombaton este adott interjúban annak kapcsán, hogy Klaus Johannis államfő 19 új román nagykövet kinevezésére tett javaslatot a parlamentnek. 

Rostás Szabolcs

2016. április 10., 16:282016. április 10., 16:28

A román diplomácia vezetője elmondta, a nagykövetekben tudatosulnia kell, hogy teljesítményük kiértékelésekor az eddigieknél többet nyom majd a latban tevékenységük gazdasági dimenziója.

Comănescu szerint a román diplomatáknak átfogóan ismerniük kell a román gazdaságban rejlő lehetőségeket és előnyöket, mindemellett mélyreható ismereteket kell szerezniük a fogadóország gazdaságának mechanizmusairól. „Diplomatáinknak közvetlenül támogatniuk kell a romániai vállalkozói szféra képviselőit, akik a maguk során ugyancsak megannyi kitörési pontot keresnek külföldön\" – állapította meg a román külügyminiszter.

Mint ismeretes, a Szijjártó Péter vezette magyar Külgazdasági és Külügyminisztérium hangsúlyos feladatának tekinti a magyar gazdasági érdekek érvényesítését. Szijjártó több alkalommal hangsúlyozta, hogy a magyar külpolitika fókusza – a minden esetben kötelezően elvégzendő klasszikus diplomáciai feladatok mellett – a gazdasági érdekek fokozott képviseletére helyeződik át és vállalati szintig kiterjed.

Lazăr Comănescu egyébként a Digi24-nek leszögezte: pillanatig sem fog habozni, ha bizonyos nagykövetek nem teljesítik a külügyi tárca által támasztott követelményeket. Ezekkel azokra a bírálatokra utalt, hogy Johannis nem karrierdiplomatát, hanem eddigi tanácsosát, Dan Mihalache volt liberális politikust nevezte ki a londoni román nagykövetség élére.

Emellett Victor Ponta volt kormányfő a hétvégén úgy vélekedett: a korrupcióellenes ügyészségnek érdekellentét miatt eljárást kellene indítania az államfő ellen, miután dániai nagykövetnek nevezte ki családi barátja, egy szebeni vállalkozó fiát, Mihai Alexandru Grădinart. Különben Johannis listáján magyar diplomata neve is szerepel: az államfő szlovéniai nagykövetnek javasolja Niculescu Tóni eddigi müncheni főkonzult, aki korábban az RMDSZ javaslatára töltött be államtitkári posztot a külügyminisztériumban.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. április 08., hétfő

Nem írta alá Iohannis a kóborkutya-törvényt, visszaküldte a parlamentnek

Megfontolásra visszaküldte a parlamentnek hétfőn az államfő a kóbor kutyák számának csökkentésére kidolgozott programot jóváhagyó sürgősségi rendeletet módosító törvényt.

Nem írta alá Iohannis a kóborkutya-törvényt, visszaküldte a parlamentnek
2024. április 08., hétfő

Vélhetően vízi aknát találtak a Duna-Deltában a folyam egyik ágán

Vélhetően vízi aknát találtak a Duna-Deltában, a régi Chilia-ágon – közölte hétfőn a Tulcea megyei katasztrófavédelem.

Vélhetően vízi aknát találtak a Duna-Deltában a folyam egyik ágán
2024. április 08., hétfő

Elhunyt Ilie Şerbănescu közgazdász, gazdasági elemző

Meghalt 81 éves korában Ilie Şerbănescu közgazdász – adta hírül hétfőn több politikus és újságíró, köztük George Simion, Maria Grapini, Victor Ciutacu, Marius Ghilezan és Ovidiu Zară.

Elhunyt Ilie Şerbănescu közgazdász, gazdasági elemző
2024. április 08., hétfő

Geoană: a PSD és a PNL nélkül is lehet politizálni Romániában, érthetetlen a két párt összebútorozása

A kormánykoalíciót alkotó, az európai parlamenti választásokon közös listával induló Szociáldemokrata Párton (PSD) és a Nemzeti Liberális Párton (PNL) kívül is van élet, nem feltétlenül szükséges a támogatások – jelentette ki Mircea Geoană.

Geoană: a PSD és a PNL nélkül is lehet politizálni Romániában, érthetetlen a két párt összebútorozása
2024. április 07., vasárnap

Újabb „csapás” a Gabriel Resourcesra: einstandolta az adóhatóság a cég részvényeit

Újabb „csapás” érte a Gabriel Resources-t, miután a verespataki aranybánya-projektben érdekelt kanadai cég kanadai cég elvesztette a román állam ellen a kitermelés leállítása miatt indított pert: az Országos Adóhatóság zárolta a részvényeit.

Újabb „csapás” a Gabriel Resourcesra: einstandolta az adóhatóság a cég részvényeit
2024. április 07., vasárnap

A főtitkári babérokra vágyó Iohannis szerint Románia a biztonság és stabilitás pillére a keleti szárnyon

Románia teljes mértékben azonosul a NATO demokratikus értékeivel, és a fekete-tengeri térség és a keleti szárny biztonságot és stabilitást nyújtó pilléreként felelősségteljesen és határozottan cselekszik a Szövetség érdekében – fogalmazott Klaus Iohannis.

A főtitkári babérokra vágyó Iohannis szerint Románia a biztonság és stabilitás pillére a keleti szárnyon
2024. április 06., szombat

Olaf Scholz német kancellárt fogadta Marcel Ciolacu, terítéken volt a schengeni csatlakozás kérdése is

Románia továbbra is számít Németország támogatására a teljes körű schengeni csatlakozás megvalósításában – hangsúlyozta Marcel Ciolacu miniszterelnök szombaton, amikor Olaf Scholz német kancellárt fogadta a bukaresti kormány székházában.

Olaf Scholz német kancellárt fogadta Marcel Ciolacu, terítéken volt a schengeni csatlakozás kérdése is
2024. április 06., szombat

Hiába szöktek meg a büntetés elől, újabb négy román állampolgár élvezheti a hazai börtönkörülményeket

A Román Rendőrség pénteken négy olyan személyt hozott vissza az országba, akik ellen büntetés-végrehajtási vagy előzetes letartóztatási parancsot adtak ki Romániában.

Hiába szöktek meg a büntetés elől, újabb négy román állampolgár élvezheti a hazai börtönkörülményeket
2024. április 05., péntek

Megszabadult a nyomkövetőtől a botrányhős román szenátor által erőszakkal vádolt férj

Visszavonta pénteken a bukaresti második kerületi bíróság egyik bírója a Diana Şoşoacă férje, Silvestru Şoşoacă ellen kiadott távoltartási parancsot, így a férfinek elektronikus nyomkövetőt sem kell viselnie.

Megszabadult a nyomkövetőtől a botrányhős román szenátor által erőszakkal vádolt férj
2024. április 05., péntek

Egyre több gyereknek magas a vérnyomása, akár 5-6 évesek is gyógyszeres kezelésre szorulnak

Egyre gyakoribb a magas vérnyomás gyerekeknél; szív-érrendszeri rendelleneségek, vesebetegségek, genetikai rendellenességek és hormonális zavarok egyaránt állhatnak a gyerekkori magas vérnyomás hátterében.

Egyre több gyereknek magas a vérnyomása, akár 5-6 évesek is gyógyszeres kezelésre szorulnak