Bármennyit írnak, csak húsz nappal csökken a rabok büntetése

Bármennyit írnak, csak húsz nappal csökken a rabok büntetése

Gátat szabott az úgynevezett „börtönirodalom-biznisznek" a Cioloș-kabinet: egy kedden elfogadott kormányrendelet szerint bármennyi tudományos munkát publikálna is egy elítélt Romániában, ezentúl legfeljebb húsz nappal csökkenthetik büntetését.

MTI

2016. június 28., 22:202016. június 28., 22:20

2016. június 29., 12:322016. június 29., 12:32

Mint ismert, élénk közvitát váltott ki az év elején az igazságügyi minisztérium kimutatása, amelyből kiderült, hogy számos korrupciós ügy „fehérgalléros\" elítéltje rendkívül termékeny szerzővé vált a rácsok mögött. A rabokat főleg az ihlette írásra, hogy az eddigi szabályozás szerint minden publikált tudományos dolgozat egy-egy hónappal lerövidítheti büntetésüket.

A 2013-ban hozott rendeletnek elvileg a társadalmilag hasznos munkát kellett volna ösztönöznie, valójában azonban kiskapuvá vált, amelyet üzletszerűen használnak ki az elítéltek büntetésük lerövidítésére. Míg korábban évente egy-két könyvet publikáltak a rabok Romániában, tavalyelőtt csaknem 70, tavaly pedig több mint 330 ilyen „tudományos dolgozatot\" adtak ki.

Miután a sajtó megkérdőjelezte a hirtelen felvirágzott „börtönirodalom\" tudományos értékét és azt, hogy valóban az elítéltek írták azokat, a Cioloș-kabinet februárban ideiglenesen hatályon kívül helyezte az írástudó elítélteknek kedvező rendeletet, most pedig úgy módosította, hogy azzal ne lehessen jelentősen csökkenteni büntetést.

A kedden hozott sürgősségi rendelet szerint augusztus 31-e után csak azokat a börtönben írt könyveket, újításokat, vagy szabadalmakat vehetik figyelembe a feltételes szabadlábra helyezést elbíráló bizottságok, amelyek tudományos értékét az oktatási minisztérium kutatásügyi országos tanácsa vagy a szabadalmi hivatal igazolja. A tudományos tevékenység címén ezentúl legfeljebb 20 napot engedhetnek el az elítélt börtönbüntetéséből, függetlenül attól, hogy hány könyvet vagy tudományos dolgozatot publikált.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. április 15., hétfő

Gyűlnek a sötét felhők a koalíció bukaresti főpolgármester-jelöltjének feje fölött

Feljelentette hétfőn a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) képviselője, Emanuel Ungureanu a korrupcióellenes ügyészségen (DNA) Cătălin Cîrstoiut, a kormányzó balliberális koalíció főpolgármester-jelöltjét hivatali visszaélésért és csalásért.

Gyűlnek a sötét felhők a koalíció bukaresti főpolgármester-jelöltjének feje fölött
2024. április 15., hétfő

Nem módosítanak az érettségi tételek nehézségi fokán, ágálnak a diákok a digitális javítás ellen

Az érettségi vizsgák a végzősök bizonyos készségeit tanúsítják, a tételek nem nehezek, megoldásuk átlagos tudásszintet igényel – jelentette ki hétfői sajtótájékoztatóján Ligia Deca oktatási miniszter.

Nem módosítanak az érettségi tételek nehézségi fokán, ágálnak a diákok a digitális javítás ellen
2024. április 15., hétfő

Hivatalos: nem emelhetnek tandíjat az egyetemek egy tanulmányi ciklus alatt

Klaus Iohannis államelnök hétfőn kihirdette a törvényt, amely megtiltja a felsőoktatási intézményeknek, hogy egy tanulmányi ciklus alatt módosítsanak a tandíjon.

Hivatalos: nem emelhetnek tandíjat az egyetemek egy tanulmányi ciklus alatt
2024. április 15., hétfő

A háború közelsége miatt mindenki elkerüli a Duna-delta felújított repterét

Az ukrán határ közelsége és a dunai folyami kikötő elleni rendszeres orosz dróntámadások miatt kerülik a légitársaságok a Duna-delta felújított nemzetközi repülőterét – mutatott rá Stoian Vâlcu igazgató.

A háború közelsége miatt mindenki elkerüli a Duna-delta felújított repterét
2024. április 15., hétfő

Egyelőre folytatják a tiltakozást a múzeumok és könyvtárak alkalmazottai, béremelésnél többet akarnak

A Kulturális és Sajtószakszervezetek Országos Szövetsége hétfőn üdvözölte a kért béremelésekről szóló sürgősségi rendelettervezet közvitára bocsátását, de egyelőre folytatják a tiltakozást.

Egyelőre folytatják a tiltakozást a múzeumok és könyvtárak alkalmazottai, béremelésnél többet akarnak
2024. április 15., hétfő

Válságstáb ült össze a román külügyben az izraeli helyzet miatt, de egyelőre nem érkezett segélykérés

A román diplomáciai és konzuli képviseletekre eddig nem érkezett konzuli támogatás vagy segítségnyújtás iránti kérelem az iráni rakétatámadás után Izraelben tartózkodó román állampolgároktól.

Válságstáb ült össze a román külügyben az izraeli helyzet miatt, de egyelőre nem érkezett segélykérés
2024. április 15., hétfő

Az EP-választásokon indított romániai jelöltek alig harmada nő

A pártok által a júniusi európai parlamenti választásokon indított jelöltek alig egyharmada nő – derül ki az Expert Forum jelentéséből.

Az EP-választásokon indított romániai jelöltek alig harmada nő
2024. április 15., hétfő

Ciucă: Romániának nem kell meglepetésszerű katonai támadástól tartania

Kizárt, hogy Romániát meglepetésszerű katonai támadás érheti, mivel jelenleg „a stratégiai meglepetés már nem érhető el” – jelentette ki Nicolae Ciucă, a szenátus és a Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnöke.

Ciucă: Romániának nem kell meglepetésszerű katonai támadástól tartania
2024. április 14., vasárnap

Jelentősen csökkent egy év alatt azon romániai gyereknek száma, akiknek mindkét szülője külföldön dolgozik

Múlt év decemberének végén 9758 olyan gyermeket tartottak nyilván Romániában, akinek mindkét szülője külföldön dolgozott. Számuk 2211-gyel csökkent 2022 végéhez képest.

Jelentősen csökkent egy év alatt azon romániai gyereknek száma, akiknek mindkét szülője külföldön dolgozik
2024. április 14., vasárnap

Hétfőn kezdik az alapélelmiszerekre és meleg ételre költhető támogatás utalását a szociális kártyákra

Az európai beruházásokért és projektekért felelős minisztérium hétfőn elkezdi az alapélelmiszerekre és meleg ételre költhető újabb 250 lejes támogatás utalását a szociális kártyákra, az összegből mintegy 2,6 millió személy részesül.

Hétfőn kezdik az alapélelmiszerekre és meleg ételre költhető támogatás utalását a szociális kártyákra