Végre utalják a tavalyi támogatásokat

Végre utalják a tavalyi támogatásokat

Fotó: Veres Nándor

Többszöri halasztás után a hét elején elkezdődött a tavalyi mezőgazdasági támogatások kifizetése. A támogatásigénylő 26 ezer Hargita megyei gazdából több mint húszezer számára utalják a területalapú és az országos kiegészítő szubvenciót a következő időszakban – számolt be a Hargita Megyei Mezőgazdasági Intervenciós és Kifizetési Ügynökség (APIA) vezetője, Haschi András.

Kömény Kamilla

2016. április 14., 12:522016. április 14., 12:52

A területalapú alaptámogatás esetében hektáronként 79,73 eurót (352 lej), illetve az úgynevezett redisztributív támogatás esetében hektáronként 5 eurót (22 lej) osztanak, míg az 5–30 hektár közötti területre hektáronként 51,07 euró (225,6 lej) jár.

Ugyanakkor fizetik az úgynevezett országos kiegészítő támogatást is, amely szántőföldek esetében 19,19 euró (85 lej) hektáronként – közölte az intézményvezető. Kiemelte ugyanakkor, hogy az a 12 ezer gazda, aki tavaly SAPS-előlegben részesült, természetesen a fennmaradó összeget kapja meg – hiszen a 79 euróból előlegként 53-at folyósítottak már, tehát további 26 euró kerül majd az érintettek számláira.

Emellett dolgoznak azon, hogy a fennmaradó hatezer gazda is mihamarabb megkapja az igényelt támogatást. Azok között, akiknek még várniuk kell a támogatásra, van aki ellenőrzés alá esett, van akinek hibák miatt nem is jár majd támogatás, de olyan is, aki egyszerűen még nem került sorra – számolt be Haschi András.

Mint ismeretes, Hargita megyében tavaly több mint 26 ezer gazda jogosult a területalapú támogatásra, ők majdnem 178 ezer hektárnyi földterületre igényelték a juttatást, így összesen közel 13 millió euró érkezik majd területalapú támogatás címszó alatt a megyébe.

Kovászna megyében hétezer gazda számlájára utalták át eddig a területalapú támogatást. Befejezték az ellenőrzéseket, az adatok informatikai bejegyzése folyamatban – közölte a Háromszék érdeklődésére Angela Ne­goiţă, az APIA megyei kirendeltségének aligazgatója. Azt is megtudtuk, hogy az állattenyésztők támogatását május 25-étől folyósítják. Az országban a kifizetések első napján 27 273 igénylőnek utaltak összesen 13,6 millió euró értékben.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2023. április 21., péntek

Magyar Lóránd: a kormányzati és uniós források mind a gazdák fejlődését szolgálják

Az elmúlt egy hónapban több gazdafórumon vett részt Erdélyben, Partiumban Magyar Lóránd parlamenti képviselő, mezőgazdasági szakpolitikus, ahol a gazdálkodóknak az őket érintő támogatásokról beszélt.

Magyar Lóránd: a kormányzati és uniós források mind a gazdák fejlődését szolgálják
2023. március 17., péntek

Csődhelyzetbe hozza a romániai termelőket az olcsó ukrán gabona

Nehéz helyzetbe hozta a romániai termelőket az országba érkező, olcsó ukrán gabona, mivel csak önköltségi ár alatt tudják értékesíteni tavalyi gabonakészleteiket, figyelmeztet Dan Motreanu nemzeti liberális EP-képviselő.

Csődhelyzetbe hozza a romániai termelőket az olcsó ukrán gabona
2023. március 17., péntek

Nagy a csúszás, megannyi nehézség ígérkezik a nyárra várható uniós pályázati idényben

A mezőgazdasági minisztérium bejelentése szerint júniustól indul az agrárpályázatok szezonja. A Krónikának nyilatkozó pályázatelbíráló szakember arra inti a gazdákat, hogy a kiírások megjelenésekor nagyon figyelmesen olvassák el a pályázati feltételeket.

Nagy a csúszás, megannyi nehézség ígérkezik a nyárra várható uniós pályázati idényben
2023. március 13., hétfő

Az erőltetett villanypásztor helyett radikálisabb megoldásokat sürgetnek a vadkárok megfékezésére

A romániai mezőgazdaság örökzöld témája a vadkár. A medve, a farkas és a vaddisznó szaporodó kártételét megelégelték a gazdák. A Krónika által megkérdezett szakember szerint ha a védett vadak miatt az ország mezőgazdasága hatalmas károkat szenved.

Az erőltetett villanypásztor helyett radikálisabb megoldásokat sürgetnek a vadkárok megfékezésére
2023. március 12., vasárnap

Mérában kitartanak a ,,szeszélyes” bivalyok mellett

A kalotaszegi falvak közül Mérában tartják a legtöbb bivalyt, a Kolozsváron piacoló állattartók tejtermékeire nagy a kereslet. Az apadó állatállomány azonban a csökkenő európai uniós támogatással magyarázható. Néhány mérai bivalytartó gazdánál jártunk.

Mérában kitartanak a ,,szeszélyes” bivalyok mellett
2023. március 10., péntek

Elkezdődött az idei öntözési szezon, Aranyosszéken is felújítják a csatornát

A talajavító hatóság Olténiában indította el az idei öntözési szezont. A várható szárazságra készülő szakminisztériumnak azonban továbbra sincs elegendő forrása az irrigációs rendszerek újjáépítésére.

Elkezdődött az idei öntözési szezon, Aranyosszéken is felújítják a csatornát
2023. március 08., szerda

Kalotaszegről, a Mezőségről és Aranyosszékről várnak hagyományos recepteket

Hagyományos közép-erdélyi étel- és süteményrecepteket gyűjt a Pro Agricultura Egyesület, a beküldők között díjakat sorsolnak ki.

Kalotaszegről, a Mezőségről és Aranyosszékről várnak hagyományos recepteket
2023. március 07., kedd

Lesz bárányhús, de milyen áron?

Petre Daea mezőgazdasági miniszter szerint húsvétra lesz elegendő bárányhús elérhető áron. A tárcavezető kijelentésének azonban ellentmondanak a termelők, akik szerint idén is drága lesz a húsvéti ínyencség.

Lesz bárányhús, de milyen áron?
Lesz bárányhús, de milyen áron?
2023. március 07., kedd

Lesz bárányhús, de milyen áron?

2023. március 07., kedd

Júniusban jelennek meg az első agrárpályázatok, a fiatal gazdák finanszírozása nem igényel önrészt

Utolsó előtti állomásához érkezett a mezőgazdasági minisztérium pályázati útmutatója. A Krónikának nyilatkozó Barabási Antal Szabolcs államtitkár elmondta, a csomagot áprilisban bocsátják közvitára. Az új idényben is kiemelten kezelik az ifjú gazdákat.

Júniusban jelennek meg az első agrárpályázatok, a fiatal gazdák finanszírozása nem igényel önrészt
2023. március 05., vasárnap

Kivitelezhetetlen uniós elképzelés, hogy 2030-ra kétharmaddal csökkenjen a húsfogyasztás

Az Európai Bizottság 2030-ig 71 százalékkal akarja csökkenteni a tagállamok húsfogyasztását. Petre Daea mezőgazdasági miniszter szerint a brüsszeli elképzelés kivitelezhetetlen.

Kivitelezhetetlen uniós elképzelés, hogy 2030-ra kétharmaddal csökkenjen a húsfogyasztás