Teljesen „átírta” a méhészek terveit a furfangos időjárás

Teljesen „átírta” a méhészek terveit a furfangos időjárás

Fotó: Veres Nándor

A korábbi évekhez képest idén korábban kezdtek virágozni a növények, így már február közepén virágporral tértek vissza a kaptárba a méhek – hasonló esetre az aktív méhészek emlékei szerint nem volt példa. 

Kömény Kamilla

2016. május 05., 13:342016. május 05., 13:34

Lázár Tibor, a Hargita Megyei Méhészegyesület elnöke (képünkön) érdeklődésünkre elmondta, nehézséget okozhat, hogy egymásra tevődnek az akácvirágzási időszakok az ország három akáctermő régiójában. Korábban a virágzások között három hét különbség volt, most viszont mindössze egy lesz.

„Ez azért rossz, mert korábban legalább két virágzáson tudtak jelen lenni a méhészek, az esetleges esős időszakok így nem jelentettek terméskiesést. De ha egyszerre történik mindenhol a virágzás, akkor vagy eltalálják a kedvező időt és helyet, vagy kevesebb mézzel számolhatnak” – részletezte az 1960 óta méhészkedő Lázár Tibor. Mint mondta, manapság legalább száz méhcsaládot kell tartani ahhoz, hogy megéljen belőle a gazda, de legalább háromszázra van szüksége ahhoz, hogy jelentősebb jövedelme származzon belőle.

Az idei méztermést a szakember szerint az is befolyásolja, hogy a növények korai virágzását követően honnan gyűjthetnek további virágport a méhek. „Már kizöldült a málna levele, tehát nemsokára elindul a virágzás is, ami eddig június 10–15. után történt. Kérdéses, hogyha a júniusban virágzó növények már májusban elvirágoznak, akkor abban az időszakban honnan gyűjthetnek a méhek.

Ebben a periódusban zajlik egyébként a családok „fejlesztése”: egy kaptárban általában 20-25 ezer méh telel, számuk a tavaszi fejlesztés után, június közepéig eléri a 60-80 ezret, majd szeptember közepéig visszaesik a kezdeti 25 ezres mennyiségre. A mézhordás csúcsa a Székelyföldön június elején kezdődik, kivéve az akác- és repcemézet.

Emiatt a méhészeknek elsősorban az a fontos, hogy a tavasz, a nyár eleje legyen jó, hiszen többnyire ekkor virágoznak a mézelő növények. Ha jó a start, a méhész elégedett lehet a hozammal. Mintegy 38 ezer méhcsaládot tart számon a Hargita megyei egyesület, egy család éves átlagban 15 kilogramm mézet termel, tehát a megyei méztermelés 570 ezer kilóra tehető. A jobb technológiát alkalmazók az átlagosnál nagyobb mennyiséget tudnak értékesíteni.

Minél sötétebb, annál egészségesebb

Bár a termelők előszeretettel hangoztatják az akácméz jótékony hatását, népszerűsége, mint kiderült, elsősorban a kereskedőknek köszönhető. Lázár Tibor egyesületi elnök szerint a vegyes méz – amely többféle virágporból készül – valójában sokkal egészségesebb, mint az akácméz. Míg az akác- és hársméz 60 százaléka gyümölcscukor és csupán 20 százaléka glükóz, addig a vegyes mézben ez az arány fordított.

Minél magasabb a méz glükóztartalma, annál hamarabb köt meg, minél kisebb, annál későbbre. A 60 százalék glükóztartalmú repcemézet nem is lehet folyékony állapotban megvásárolni, hiszen a pergetést követően szinte azonnal megköt. A szakember szerint ezt minden mézet fogyasztó vásárlónak tudnia kell, amikor a polcon a folyékony mézet keresi. Azt is érdemes szem előtt tartani, hogy minél sötétebb a méz színe, annál értékesebb a szervezet számára.

Változások a méhészeti programban

Tánczos Barna RMDSZ-es szenátor a Hargita megyei méhészegyesület idei éves nagygyűlésén elmondta, a 2017/2019-es időszakra vonatkozó pályázati időszakban a 75 méhcsaládnál kevesebbel gazdálkodók állami támogatásban részesülhetnek, hogy elérjék azt a kritikus számot, amellyel a vidékfejlesztési pályázatokban részt vehetnek, azaz a 150 családos méhészetet. Bővülne a gyógyszervásárlási támogatás is, illetve a méhészeti kellékvásárlással is élhetnek majd a méhészetek és az egyesületek is. Újdonság az is, hogy jövőtől elkülönítenének egy pénzkeretet arra, hogy a méhészek itthon is tudjanak olyan vizsgálatokat elvégezni, amelyekre eddig csak külföldön volt lehetőség. Mint ismeretes, a méhészeti program támogatásait fele-fele arányban az Európai Unió, illetve a román állam fedezi.

2015-ben egyébként az év végi összesítés szerint 1,5 millió méhcsaládot tartottak Romániában, amelyek 35 millió kilogramm mézet termeltek. Ezzel szemben 2011-ben 1,2 millió méhcsaládot tartottak, amelyek 24 millió kiló mézet termeltek. A termelt mézmennyiségből tavaly novemberig 10 millió kilogrammot exportáltak elsősorban Németországba és Olaszországba – 38,7 millió euró értékben –, míg 2,2 millió kilogramm mézet importáltak elsősorban Lengyelországból, Kínából és a Moldovai Köztársaságból.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2023. április 21., péntek

Magyar Lóránd: a kormányzati és uniós források mind a gazdák fejlődését szolgálják

Az elmúlt egy hónapban több gazdafórumon vett részt Erdélyben, Partiumban Magyar Lóránd parlamenti képviselő, mezőgazdasági szakpolitikus, ahol a gazdálkodóknak az őket érintő támogatásokról beszélt.

Magyar Lóránd: a kormányzati és uniós források mind a gazdák fejlődését szolgálják
2023. március 17., péntek

Csődhelyzetbe hozza a romániai termelőket az olcsó ukrán gabona

Nehéz helyzetbe hozta a romániai termelőket az országba érkező, olcsó ukrán gabona, mivel csak önköltségi ár alatt tudják értékesíteni tavalyi gabonakészleteiket, figyelmeztet Dan Motreanu nemzeti liberális EP-képviselő.

Csődhelyzetbe hozza a romániai termelőket az olcsó ukrán gabona
2023. március 17., péntek

Nagy a csúszás, megannyi nehézség ígérkezik a nyárra várható uniós pályázati idényben

A mezőgazdasági minisztérium bejelentése szerint júniustól indul az agrárpályázatok szezonja. A Krónikának nyilatkozó pályázatelbíráló szakember arra inti a gazdákat, hogy a kiírások megjelenésekor nagyon figyelmesen olvassák el a pályázati feltételeket.

Nagy a csúszás, megannyi nehézség ígérkezik a nyárra várható uniós pályázati idényben
2023. március 13., hétfő

Az erőltetett villanypásztor helyett radikálisabb megoldásokat sürgetnek a vadkárok megfékezésére

A romániai mezőgazdaság örökzöld témája a vadkár. A medve, a farkas és a vaddisznó szaporodó kártételét megelégelték a gazdák. A Krónika által megkérdezett szakember szerint ha a védett vadak miatt az ország mezőgazdasága hatalmas károkat szenved.

Az erőltetett villanypásztor helyett radikálisabb megoldásokat sürgetnek a vadkárok megfékezésére
2023. március 12., vasárnap

Mérában kitartanak a ,,szeszélyes” bivalyok mellett

A kalotaszegi falvak közül Mérában tartják a legtöbb bivalyt, a Kolozsváron piacoló állattartók tejtermékeire nagy a kereslet. Az apadó állatállomány azonban a csökkenő európai uniós támogatással magyarázható. Néhány mérai bivalytartó gazdánál jártunk.

Mérában kitartanak a ,,szeszélyes” bivalyok mellett
2023. március 10., péntek

Elkezdődött az idei öntözési szezon, Aranyosszéken is felújítják a csatornát

A talajavító hatóság Olténiában indította el az idei öntözési szezont. A várható szárazságra készülő szakminisztériumnak azonban továbbra sincs elegendő forrása az irrigációs rendszerek újjáépítésére.

Elkezdődött az idei öntözési szezon, Aranyosszéken is felújítják a csatornát
2023. március 08., szerda

Kalotaszegről, a Mezőségről és Aranyosszékről várnak hagyományos recepteket

Hagyományos közép-erdélyi étel- és süteményrecepteket gyűjt a Pro Agricultura Egyesület, a beküldők között díjakat sorsolnak ki.

Kalotaszegről, a Mezőségről és Aranyosszékről várnak hagyományos recepteket
2023. március 07., kedd

Lesz bárányhús, de milyen áron?

Petre Daea mezőgazdasági miniszter szerint húsvétra lesz elegendő bárányhús elérhető áron. A tárcavezető kijelentésének azonban ellentmondanak a termelők, akik szerint idén is drága lesz a húsvéti ínyencség.

Lesz bárányhús, de milyen áron?
Lesz bárányhús, de milyen áron?
2023. március 07., kedd

Lesz bárányhús, de milyen áron?

2023. március 07., kedd

Júniusban jelennek meg az első agrárpályázatok, a fiatal gazdák finanszírozása nem igényel önrészt

Utolsó előtti állomásához érkezett a mezőgazdasági minisztérium pályázati útmutatója. A Krónikának nyilatkozó Barabási Antal Szabolcs államtitkár elmondta, a csomagot áprilisban bocsátják közvitára. Az új idényben is kiemelten kezelik az ifjú gazdákat.

Júniusban jelennek meg az első agrárpályázatok, a fiatal gazdák finanszírozása nem igényel önrészt
2023. március 05., vasárnap

Kivitelezhetetlen uniós elképzelés, hogy 2030-ra kétharmaddal csökkenjen a húsfogyasztás

Az Európai Bizottság 2030-ig 71 százalékkal akarja csökkenteni a tagállamok húsfogyasztását. Petre Daea mezőgazdasági miniszter szerint a brüsszeli elképzelés kivitelezhetetlen.

Kivitelezhetetlen uniós elképzelés, hogy 2030-ra kétharmaddal csökkenjen a húsfogyasztás