Nem élvezhet előnyt a helyi termék

Nem élvezhet előnyt a helyi termék

Hiábavalóvá válhat az a romániai törvénykezdeményezés, amely arra kötelezné a hipermarketeket, hogy 51 százalékban romániai élelmiszereket kínáljanak.

Gyergyai Csaba

2016. május 19., 14:182016. május 19., 14:18

Egy európai uniós rendelkezés szerint ugyanis Szlovákiában az év végéig meg kell szüntetni azt a gyakorlatot, miszerint az üzletekben feltüntetik, hogy ott milyen arányban árulnak hazai élelmiszert – közölte az MTI az Új Szó szlovákiai magyar nyelvű napilap alapján.

Az uniós rendelkezés a Szlovákiában 2013-ban módosított élelmiszertörvényre reagált. Az akkor megújított szabályozás bevezette, hogy az élelmiszer értékesítésével foglalkozó kereskedelmi üzletláncok boltjaiban a bejáratnál fel kell tüntetni, hogy az adott üzlet polcain milyen arányban jelennek meg a szlovákiai termékek.

Az EU a szlovák szabályozásnak ezt a részét a többi uniós tagország termékeire nézve diszkriminatívnak nyilvánította, s ezért az Európai Bizottság az arányt jelző táblák eltávolításáról intézkedett, illetve előírta a törvény módosítását – írta a szlovákiai magyar nyelvű lap. Hozzátették: bár a szlovák földművelésügyi tárca megpróbált enyhítést elérni a szlovákiai élelmiszergyártók által is negatívan fogadott uniós döntéssel szemben, Brüsszelben nem vol­tak hajlandóak kompromisszumos megoldásra.

Szlovákiában egyébként ötévnyi folyamatos csökkenés után az idén történelmi minimumra, 39 százalékra csökkent a szlovákiai élelmiszerek aránya az üzletek polcain. A Szlovák Élelmiszeripari Kamara (PKS) által májusban közzétett adatok szerint az arány a legkisebb üzletekben volt a legmagasabb, 57 százalékon állt, a diszkontokban és hipermarketeknél volt a legalacsonyabb, ahol 18 és 38 százalék közötti értéket mutatott.

Amint arról lapunkban beszámoltunk, a bukaresti képviselőház mezőgazdasági bizottsága egy hónappal ezelőtt elfogadta, majd a plénum elé továbbította azt a törvénytervezetet, amely a 2 millió eurónál nagyobb forgalmat lebonyolító kiskereskedelmi egységeket arra kötelezné, hogy legalább 51 százalékban helyi vagy regionális termékeket kínáljanak. Ellenkező esetben 150 ezer lejig terjedő pénzbírságra számíthatnak, a visszaeső mulasztók esetében pedig hat hónapig terjedő időszakra fel is lehet függeszteni a bolt tevékenységét. A jogszabály nem vonatkozik azokra a kereskedelmi egységekre, amelyek üzleti forgalma nem haladja meg a 2 millió eurót.

Kedden egyébként a Romániai Nagy Kereskedelmi Üzletláncok Egyesülete (AMRCR) és a Concordia munkáltatói szövetség is azt kérte a parlamenttől, hogy utasítsa el a diszkriminatívnak nevezett törvénytervezetet, amely szerintük nem oldaná meg a hazai termelők gondjait. Ezzel szemben szerdán a szakbizottság változatlan formában továbbította a javaslatot az alsóház plénumának, amely csak a június 5-ei helyhatósági választás után szavaz a tervezetről.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2023. április 21., péntek

Magyar Lóránd: a kormányzati és uniós források mind a gazdák fejlődését szolgálják

Az elmúlt egy hónapban több gazdafórumon vett részt Erdélyben, Partiumban Magyar Lóránd parlamenti képviselő, mezőgazdasági szakpolitikus, ahol a gazdálkodóknak az őket érintő támogatásokról beszélt.

Magyar Lóránd: a kormányzati és uniós források mind a gazdák fejlődését szolgálják
2023. március 17., péntek

Csődhelyzetbe hozza a romániai termelőket az olcsó ukrán gabona

Nehéz helyzetbe hozta a romániai termelőket az országba érkező, olcsó ukrán gabona, mivel csak önköltségi ár alatt tudják értékesíteni tavalyi gabonakészleteiket, figyelmeztet Dan Motreanu nemzeti liberális EP-képviselő.

Csődhelyzetbe hozza a romániai termelőket az olcsó ukrán gabona
2023. március 17., péntek

Nagy a csúszás, megannyi nehézség ígérkezik a nyárra várható uniós pályázati idényben

A mezőgazdasági minisztérium bejelentése szerint júniustól indul az agrárpályázatok szezonja. A Krónikának nyilatkozó pályázatelbíráló szakember arra inti a gazdákat, hogy a kiírások megjelenésekor nagyon figyelmesen olvassák el a pályázati feltételeket.

Nagy a csúszás, megannyi nehézség ígérkezik a nyárra várható uniós pályázati idényben
2023. március 13., hétfő

Az erőltetett villanypásztor helyett radikálisabb megoldásokat sürgetnek a vadkárok megfékezésére

A romániai mezőgazdaság örökzöld témája a vadkár. A medve, a farkas és a vaddisznó szaporodó kártételét megelégelték a gazdák. A Krónika által megkérdezett szakember szerint ha a védett vadak miatt az ország mezőgazdasága hatalmas károkat szenved.

Az erőltetett villanypásztor helyett radikálisabb megoldásokat sürgetnek a vadkárok megfékezésére
2023. március 12., vasárnap

Mérában kitartanak a ,,szeszélyes” bivalyok mellett

A kalotaszegi falvak közül Mérában tartják a legtöbb bivalyt, a Kolozsváron piacoló állattartók tejtermékeire nagy a kereslet. Az apadó állatállomány azonban a csökkenő európai uniós támogatással magyarázható. Néhány mérai bivalytartó gazdánál jártunk.

Mérában kitartanak a ,,szeszélyes” bivalyok mellett
2023. március 10., péntek

Elkezdődött az idei öntözési szezon, Aranyosszéken is felújítják a csatornát

A talajavító hatóság Olténiában indította el az idei öntözési szezont. A várható szárazságra készülő szakminisztériumnak azonban továbbra sincs elegendő forrása az irrigációs rendszerek újjáépítésére.

Elkezdődött az idei öntözési szezon, Aranyosszéken is felújítják a csatornát
2023. március 08., szerda

Kalotaszegről, a Mezőségről és Aranyosszékről várnak hagyományos recepteket

Hagyományos közép-erdélyi étel- és süteményrecepteket gyűjt a Pro Agricultura Egyesület, a beküldők között díjakat sorsolnak ki.

Kalotaszegről, a Mezőségről és Aranyosszékről várnak hagyományos recepteket
2023. március 07., kedd

Lesz bárányhús, de milyen áron?

Petre Daea mezőgazdasági miniszter szerint húsvétra lesz elegendő bárányhús elérhető áron. A tárcavezető kijelentésének azonban ellentmondanak a termelők, akik szerint idén is drága lesz a húsvéti ínyencség.

Lesz bárányhús, de milyen áron?
Lesz bárányhús, de milyen áron?
2023. március 07., kedd

Lesz bárányhús, de milyen áron?

2023. március 07., kedd

Júniusban jelennek meg az első agrárpályázatok, a fiatal gazdák finanszírozása nem igényel önrészt

Utolsó előtti állomásához érkezett a mezőgazdasági minisztérium pályázati útmutatója. A Krónikának nyilatkozó Barabási Antal Szabolcs államtitkár elmondta, a csomagot áprilisban bocsátják közvitára. Az új idényben is kiemelten kezelik az ifjú gazdákat.

Júniusban jelennek meg az első agrárpályázatok, a fiatal gazdák finanszírozása nem igényel önrészt
2023. március 05., vasárnap

Kivitelezhetetlen uniós elképzelés, hogy 2030-ra kétharmaddal csökkenjen a húsfogyasztás

Az Európai Bizottság 2030-ig 71 százalékkal akarja csökkenteni a tagállamok húsfogyasztását. Petre Daea mezőgazdasági miniszter szerint a brüsszeli elképzelés kivitelezhetetlen.

Kivitelezhetetlen uniós elképzelés, hogy 2030-ra kétharmaddal csökkenjen a húsfogyasztás